Back to top

Több mint ötszáz katalán településen vezetnek be vízkorlátozást a szárazság miatt

Több mint ötszáz katalán településen, köztük Barcelonában vezetnek be vízkorlátozást, mert az idén tapasztalt rendkívüli szárazság miatt jelentősen megcsappantak a vízkészletek - közölte az El País című újság.

A döntés nem érinti a lakosság ivóvízfogyasztását, de csökkentik a mezőgazdasági öntözést 25 százalékkal, míg az állattenyésztőknek 10, az ipari felhasználóknak 5 százalékkal kell mérsékelniük a fogyasztást.

aszaly.jpg

Illusztráció
Illusztráció
Barcelonában az önkormányzat bejelentette: elzárja az ivóvízzel működő köztéri szökőkutakat és csökkenti az utcák tisztítására használt víz mennyiségét. A magánkertek öntözése csak heti két alkalommal engedélyezett, és arra kérnek mindenkit, hogy törekedjen a tudatos vízhasználatra, például ne zuhanyozzon öt percnél hosszabb ideig.

A katalán fővárosban 2008 óta nem volt szükség hasonló intézkedések elrendelésére.

Rubén del Campo, a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) szóvivője az El Paísnak elmondta: szeptember óta több mint 25 százalékkal esett kevesebb csapadék az ilyenkor szokásosnál.
Mivel lényegében a tavalyi tél vége óta meteorológiai aszály van az országban, a tározókban a kapacitás 32,9 százalékára csökkent a vízmennyiség - tette hozzá.

Az eső néhány helyen ugyan enyhített a szárazságon, például Galiciában, Valenciában vagy a Kanári-szigeteken, ahol a Hermina nevű trópusi vihar hozta el a várt nagy mennyiségű esőt, de a déli és észak-keleti országrészekben már elhúzódó a csapadékhiány.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kevesebb görögdinnye lesz Spanyolországban

Míg 2021 januárjában a Filomena vihar és a nyomában érkező fagyok és havazás bénította meg Spanyolországot, addig ezen a télen a szokatlanul enyhe időjárás következményeitől tartanak. Már decemberben is sorra dőltek meg a hőmérsékleti rekordok, a dél-spanyol régióban 2022-ben volt minden idők legmelegebb decembere.

Hűtő és melegítő hatásúak

Nyáron túl meleg van, télen pedig hideg, mondhatnánk, az időjárás soha nem optimális az ember számára, legalábbis így érezzük. A táplálkozásunk során ezt a kellemetlenséget tudományos alapon is korrigálhatjuk, hiszen egyes növényeknek hűtő, míg másoknak melegítő hatásuk van.

Valós értéket tükrözzön az ár

Steven van Schilfgaarde, a Royal FloraHolland virágtőzsde vezérigazgatója szerint 2022 nehéz és különösen kiszámíthatatlan év volt. A tőzsde kiadványa szerint azonban év végére így is átlépte a forgalom az ötmilliárd eurós határt, ami viszont csaknem 600 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban.

Mikor ébred a szőlő?

Sokan, sokszor tették fel a címben említett kérdést az elmúlt években az egyre változó, gyakran egészen enyhe téli időjárást tapasztalva. A szőlő ébredése, rügyfakadásának időpontja azért is fontos számunkra, mert az azt követő kedvezőtlen idő hatására az egész évi termésünk elveszhet, fagykárt szenvedhet.

Bevételek, kiadások Hollandiában

A Wageningen Economic Research éves bevételbecslésének összeállítása alapján 2022-ben Hollandiában minden mezőgazdasági és kertészeti ágazatban növekedtek a költségek. A nagyobb kiadásokat a szántóföldi gazdálkodásban és az üvegházi termesztés bizonyos ágaiban bőven ellensúlyozta az értékesített termékek ára, a dísznövénykertészetben viszont olyan mértékben zuhantak az eladási árak, hogy számottevő az érintettek bevételcsökkenése.

Valaha súlyosabban károsítottak

Több olyan károsító is van, amely tömegszaporodásával rendkívüli károkat okozott a mezőgazdaságban az elmúlt hatvan év során, mára azonban szerencsére jóval kevésbé kell tartani tőlük.

Spanyol nyérc farmon jelent meg a madárinfluenza

Egy galíciai nyérc farmon hirtelen megnőtt a mortalitás még 2022 októberében. Az állatorvosok első körben a SARS-CoV-2 vírusra gyanakodtak, mely már több más országban is okozott problémákat a nyérctenyészetekben. Azonban a laboratórium a H5N1-es madárinfluenza vírusát mutatta ki. A hatóságok azonnal karantén alá vették az egész farmot, beleértve az ott dolgozó embereket is.

A növényfejlődés irányítása, stresszkezelés

A Siófokon tartott Szimbiózis Kertésztalálkozó tápanyag-gazdálkodás és növényvédelem szekciójának előadásai egyebek mellett a növényfejlődés hatékony irányításával és a növények stresszkezelésével foglalkoztak.

Tudnivalók a növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények drónos kijuttatásának kérelmezéséről

Az elmúlt időszakban számos kérdés érkezett a Nébih munkatársaihoz annak kapcsán, hogy ki, hol és hogyan kérelmezheti növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények engedélyezését drónnal történő kijuttatásra. Az alábbiakban összegyűjtötték a témához kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat.

Ültessünk méhlegelőt! Ültessünk méhlegelőt?

Ez az írás az emlékezés szándékával, és nem a siránkozásért íródott.