A bagett karrierje

Kevés kenyérfélének van olyan erős identitása, mint a bagettnek. Ez a viszonylag egyszerű pékáru, amelynek sütéséhez csak liszt, élesztő, víz és só szükséges, Franciaország jelképévé vált, amit a bagett UNESCO-listára való felvétele csak megerősít.

A francia kormány 1993-ban törvényben rögzítette a bagett összetevőit és elkészítésének módját, ez utóbbi kritériuma, hogy a tészta erjesztésének 15-20 óráig kell tartania 4-6 Celsius-fokos hőmérsékleten, és helyben sütöttnek kell lennie, hogy így lehessen hivatalosan is nevezni.

Miután sok éven át kampányoltak a bagett felvételéért az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára, végül felismerték, hogy a kézműves sütési módszer és a hozzá köthető kultúra megérdemli, hogy az emberiség örökségének fontos részeként védelmet élvezzen.

De hogyan vált egy egyszerű, szerény zsemle világméretű jelenséggé? 

Sok más országhoz hasonlóan Franciaországban is évszázadokon át a különböző formájú sötét kenyerek voltak a legelterjedtebbek. Búza- és rozsliszt keverékéből vagy kizárólag az utóbbiból sütötték. A hagyományos kenyerek masszívak, laktatóak és tartósak voltak.

Azt állítják, hogy a bagett eredete a 19. vagy akár a 18. századra nyúlik vissza és keletkezéséről több

elmélet is él a köztudatban.  Az egyik szerint  a franciák a baguette feltalálását egy volt osztrák tisztnek, August Zangnak köszönhetik, aki péknek képezte át magát. Ő vitte Franciaországba az első gőzkemencét, és Párizsban pékséget nyitott, a Boulangerie Viennoise-t, ahol hosszú, vékony kenyereket készített.  Egy másik egy 1920-as törvénymódosítás következményének tekinti az első bagettek születését. Ekkor a pékeknek megtiltották az éjszakai munkát, ezért egy könnyű, hosszúkás, gyors kenyeret kezdtek sütni, amely még a reggeli nyitás előtt elkészült. Mások Bonaparte Napóleonnak tulajdonítják a bagettet, állítólag utasította a pékeket, hogy készítsenek olyan kenyeret, amelyet katonái könnyen magukkal tudnak vinni a fegyvereikkel együtt.

A rusztikus kenyerek helyett a polgárság a könnyű, finom ízű bagetteket kezdte előnyben részesíteni.

A gőzkemencék, a finomliszt is egyre elterjedtebbé vált, ami a bagett előállítását is elérhetőbbé tette. Vékonyabbak voltak, mint a kenyér, így a sütésük sokkal gyorsabb  és gazdaságosabb  volt. Természetesen ez akkoriban nem jelentette azt, hogy olcsón lehetett hozzájutni, csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak. A szegény városlakók és a vidéken élők továbbra is sütötték a sötét kenyereket.

Bármelyik elmélet is igaz, a 19. században már egész Franciaország bagettet evett, és a 20. század első felére  világszerte népszerűvé vált - szemben a szerény vidéki kenyérrel.

A francia bagett az UNESCO tájékoztatása szerint egy elit csoportba került be, a nápolyi pizza készítése, a belga sörkultúra, a mediterrán diéta és az arab kávé társaságába.