Vadkárok a szőlőültetvényekben

Az őzek és a dámvad károsítása a tenyészidő során gyakoribb. Gyakran kirágják a rügyeket, ami összetéveszthető a rügykárosítók pusztításával, valamint nem sokkal a rügyfakadás után a fiatal hajtásokkal táplálkoznak. Ez akkor különösen bosszantó, ha egymás utáni években többször előfordul, és emiatt nem lehet ép, egyenes törzset kialakítani a frissen telepített szőlőben.

A nyulak a földbe ásnak ferde üregeket, amelyek különösen a löszös talajokban veszélyesek, mert könnyen beomolnak. A vaddisznók viszont rendkívül válogatósak és csak bizonyos parcellákat részesítenek előnyben a táplálékkeresés során. Nyilvánvaló, hogy az egészséges, nedvesebb talajokat keresik fel, amelyeken általában zöldebb a növényzet, tehát kedvezőbb a humusztartalmuk, nagyobb a talajélet bennük, mint a szárazabb, gyengébb talajokban. (Szántóföldön is ott turkálnak először, ahol a traktornyomokban összegyűlt víz miatt nedvesebb a talaj.) A vaddisznók tevékenysége és a hatásuk több szempontból is káros, hiszen különösen az ökológiai termesztés szempontjából fontos fajgazdag takarónövényzetet pusztítják el, és emiatt újbóli magvetésre lesz szükség. A sorközökben 20-30 cm mély gödröket túrhatnak, amivel megnehezítik a talajművelést és a közlekedést.

Ennek megakadályozására a fiatal növények köré célszerű műanyag törzsvédő hengereket tenni, melyek előnye, hogy többször felhasználhatók, helytakarékosak, könnyen beszerezhetők és megfelelő védelmet nyújtanak a vadrágások ellen, és segítik a gyorsabb, kiegyensúlyozottabb növekedést, védenek a mechanikai sérülésektől és a talajszintről felverődő gombás fertőzésektől.

Őzek, szarvasok, vaddisznók elleni védekezés hatékony eszköze a vadkerítés és/vagy a villanypásztor. A vadgazdálkodás fontosságát is hangsúlyozni kell, mivel ha a vad száma arányban van a szükséges élettérrel, akkor megtalálják élelmüket a természetes élőhelyeiken, és nem feltétlen jönnek a mezőgazdasági területekre.

A kerítések típusai, erősségük és költségeik különböznek, ezért az adott területhez és vadjáráshoz igazítva kell meghatározni, hogy melyik változatot fogjuk választani.

A vaddisznók ellen a fonott drótkerítés nem nyújt minden esetben védelmet, ugyanis könnyen keresztüljutnak, átbújnak alatta. Élve befogásuk befogó csalival (kukorica, gyümölcsök) megoldható, és általában sikeres is, de amint megvannak a befogott állatok, szólni kell a vadászatra jogosultnak, aki az állatokat elszállítja egy távolabbi területre. A fizikai távoltartás másik módja lehet a zajkeltő eszközök használata, melyeket a madarak ellen is bevetünk.

A különböző kémiai riasztók használata során az a fontos, hogy hatékonyan elriasszák a vadat a szőlő károsítása nélkül. Hatásuk alapján kétféle fajtájuk van, elsődleges és másodlagos riasztó készítmények. Az elsődleges riasztók olyan irritáló anyagok, amelyek rossz szagúak vagy ízűek, míg a másodlagos riasztók élettani reakciót idéznek elő. A lényeg, hogy a vegyszerek ne legyenek károsak a környezetre és az állatokra. Egyes termékek állati eredetű fehérjéket vagy zsírsavakat tartalmaznak, amelyek olyan vadat zavaró szagokat eredményeznek, így elkerülik a helyet, ahol alkalmaztuk a szert.

Az aromás vegyületeket tartalmazó készítmények/olajok ideálisak nyulak és szarvasok távoltartására, mert mindkét faj érzékeny a szagokra. Körömvirágot lehet ültetni például a szőlősorokba a nyulak elriasztására. Hasonlóképpen hatásosak lehetnek még az erős illatú gyógynövények (varádics, üröm) vagy fűszernövények, mint a menta, a kakukkfű, a szurokfű, a metélőhagyma, a zsálya, a rozmaring és a kapor. Ezek beleillenek a szőlőültetvények biológiai sokféleséget megőrző stratégiájába.

A szüret idején a madarak jelentik a legnagyobb fenyegetést. A szőlőültetvény elhelyezkedésétől függően a madarak általi kár drasztikusan változhat, különösen szembetűnő ez, ha az ültetvényünk a madarak vándorlásának útvonalába esik. A különböző madárfajok kártétele más és más: a seregélyek az egész bogyót eltávolítják a fürtről, vagy a lábukkal leverik, a kisebb madarak a bogyókat csipkedik, így a sérült bogyók levet engednek, megteremtve a lehetőséget a betegségek és a rovarok megtelepedésének.

A következő szempont, hogy a károsító madár védett faj-e, mert ebben az esetben a hegyközség kérelmezi az illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségtől az engedélyt például a védett seregélyek fegyveres gyérítésére. Más eszközök is léteznek a védekezésre, mint például a madárhálók, zajkeltő eszközök, lézeres vagy az elemmel, napelemmel működő, elektromos riasztók, melyekből hektáronként 3-4 darab talán távol tartja a madarakat a területről. A készülék még a szarvasok, őzek és a nyulak ellen is védelmet nyújthat. A madárháló alkalmazása hatékony, bár ez a legigényesebb és legköltségesebb eljárás. A hálót egyszerűen a szőlősorokra borítják, majd közvetlenül a betakarítás előtt eltávolítják. Megfelelő alkalmazás és gondos kihelyezés mellett a minőségi háló több alkalommal felhasználható. Nyáron a jégverés ellen is hatékony. Gondot csak akkor okoz, ha a helytelen kihelyezés következményeként a háló alá tudnak menni a madarak. A lézer használata a madarak visszatartásában/riasztásában viszonylag új technika. A zöld színű pásztázó lézersugarakat a madarak állandóan mozgó fizikai objektumnak tekintik.

A kellemetlen madarak megfélemlítésének és elriasztásának másik módja a solymászatra épülő madárriasztás. A ragadozó sólymoknak gyakran csak a jelenléte elegendő a zsákmányfajok elrettentésére, és nem is az a cél, hogy elkapják a seregélyeket, hanem csak a riasztás. Ugyanis a sólyom jutalmat kap a madarak üldözéséért, és emiatt visszatér a kiindulópontra, a solymászhoz.

Vannak olyan madárriasztó készítmények is, amelyeket a szőlőre lehet permetezni, de a legtöbb termék olyan anyagokat tartalmaz, amelyek ronthatják a bor minőségét (pl. fokhagyma, metil-antranilát stb). Bár könnyen használhatók, hatékonyságuk mégis kétséges.

Az akusztikus riasztók sérült vagy ijedt állat hangját imitálva tartják távol a madarakat. Ezek a berendezések nagyon hatékonyak lehetnek, de mozgatni kell őket, mert a madarak rövid idő alatt hozzászoknak a hangjukhoz.

Megfelelő tervezéssel, megelőző intézkedésekkel (pl. kerítésépítés, melynek költségeit a telepítés költségeivel együtt tervezzük), a vadásztársasággal együttműködve csökkenthetők a károk. Minden évszakban kritikus fontosságú a szőlőültetvények állandó ellenőrzése a nagyvad kártétele szempontjából. A védekezési stratégiát meg kell tervezni, és nem utólag kiépíteni – már a vad aktivitásának első jeleinél meg kell kezdeni a védekezést. A legjobb módszer az, ha rendszeresen járjuk a szőlőnket, és figyeljük, hogy nincs-e jele a kártételnek.

Dr. Németh Krisztina