Esterházyak nyomában a Vértes bércein

A változatos domborzati és klimatikus viszonyokat a növénytársulások jellege jól tükrözi, de különleges állatok is élnek a térségben.

Több ritka faj elterjedésének határa is bizonyítéka e páratlan változatosságnak. Például a százlábúakhoz tartozó öves szkolopendrának (Scolopendra cingulata) az északi elterjedési határa a Vértesig terjed. A hegység legjelentősebb faállományai a cseres-tölgyesek, a térszint emelkedésével a gyertyános-tölgyesek uralják a terepet, följebb pedig bükkösök is élnek.

Az erdőgazdaság működési területének fele helyi vagy országos védelem alatt áll.

A ’80-as, ’90-es években a felhagyott külszíni bányák rekultivációja, a 2010-es években pedig a fenyőpusztulás volt a helyi erdészek egyik legnagyobb problémája, napjainkban viszont a klímaváltozás következményei, valamint egy sebesen terjedő gombabetegség miatt a kőrispusztulás okozza a legjelentősebb kihívásokat.

A kulturális és épített környezet is legalább oly változatos és gazdag, mint a tájat nagy részt még mindig uraló anyatermészet.

Ebből a hosszú időintervallumból kiemelkedik az Esterházy-család korszaka. Birtokaik révén az erdőgazdaság működési területének szinte minden részén találhatók a családhoz kötődő épületek, emlékhelyek.

Egyedülálló fajtagyűjtemény

A Gerecsében elterülő Agostyáni Arborétum története csak a közelmúltig (1950-es évek) terjed, de a völgy különlegességét már az Esterházyak is felismerték. Gróf Esterházy Móric (1881–1960) – 1917-ben a Magyar Királyság miniszterelnöke – hozzáértő szemmel és botanikus vénával javasolta a szlavón tölgyek és vörösfenyők ültetését 1912-ben. Ezek ma az arborétum legidősebb fái.

A Gerecsei Erdészeti Igazgatóság területén mintegy 70 hektáron találunk még szlavón tölgyeseket. Fáik az arborétum tölgyeivel együtt a századforduló idején kerültek a Gerecse akkoriban még időszakos vagy állandó vízhatású völgyeibe.

Míg az elmúlt évtizedekben a hazai szakembereket e természetközeli állományok szakszerű nevelése állította kihívás elé, manapság a klímaváltozás miatt megszűnő vízhatás, a talajnedvesség drasztikus csökkenése vet fel megválaszolandó kérdéseket.

A kocsányos tölgy, így a szlavón tölgy is vízigényes fafaj, a tavaszi-nyári időszakban nem, vagy nehezen viseli tartósan az aszályt. A 80 év feletti állományokban a tölgypusztulás mértéke megközelíti a 10 százalékot évente.

Az arborétumi telepítések alapját a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok osztálya által 1953-ban meghirdetett, a Honosítás alatt álló fás növények ökológiai, élettani és rendszertani vizsgálata című pályázat képezte. Megfelelő termőhelyi viszonyokat keresve jutottak el a Tatától 5 kilométerre fekvő Agostyán határába, a Bocsájtó völgybe. Egy tatai erdőmérnök, Nemeskéri Kiss Miklós hívó szavára érkeztek a szakemberek, aki elszántan kereste a módját az atlaszcédrusok telepítési lehetőségeinek, de más exóta fafajok megfigyelését is szívesen vállalta.

Jelenleg mintegy 300 különböző fás szárú növény található a gyűjteményben. Ezek a fák mára impozáns látványt nyújtanak.

Az országban egyedülálló módon több fenyőféléből kisebb erdőt láthatnak az arborétumba látogatók. A kert változatos növény- és madárvilágának, tavainak, különleges mikroklímájának köszönhetően minden évszakban varázslatos. Méltán került be idén a Komárom-Esztergom megyei Értéktárba. A kert minden évszakban látogatható, sőt, aki még az esti órákban sem szívesen vesz búcsút a természettől, a tó partján álló kulcsosházban töltheti az éjszakát.

Tudta-e? A szlavón tölgy a kocsányos tölgy egyik alfaja, attól egyebek közt egyenesebb törzse és vékonyabb kérge különböztetik meg. Az Országház faberendezéseinek nagy részét ebből a faanyagból készítették.

Tatai Angolkert

Agostyántól a nemrég átadott kerékpárúton is gyorsan elérhető Tata városa.

A Cseke-tó környékét Esterházy Ferenc gróf (1746–1811)megbízásából Böhm Ferenc uradalmi főmérnök építette ki a ma ismert Angolkertté, a két híres fa ültetése is erre az időszakra tehető (200-250 évesek).  A területen szerves egységet alkottak a gyakorlati céllal épített létesítmények, a romantikus hatást erősítő sejtelmes épületek, a szobrászati alkotások, természeti kincsek és a más vidékekről idetelepített növények. Érdekesség, hogy a „műromok” éptőanyagának egy része is a család másik ágának területéről, a vértesszentkereszti bencés apátság romjaiból származik. A kertbe ültetett növényeket, fákat külföldről hozatták, másik részüket csemetetelepeken nevelték.

Az Angolkertben, melyet a tataiak Angliának vagy ánglus kertnek is neveztek, kertészek garmadája dolgozott, ők voltak az angliások. Az egykori üvegház a trópusi növények átteleltetését szolgálta, és madarak keltetésére szolgáló épületek is voltak a kertben. Az ott nevelt több száz hattyúról a 19. század második felére a Cseke-tó neve Hattyú-tóra, a kertté pedig Hattyúligetre változott. Ez utóbbi nevet őrzi a mai Hattyúliget utca a városban.

Kastélyok, kastélyparkok

Tatától délre, Kisbért elhagyva fekszik Réde – a település az Esterházyak cseszneki ágának birtokát képezte a II. világháború végéig.

A rédei erdőtömböt és a kastélypark egy részét is a Vérteserdő Zrt. Síkvidéki Erdészete kezeli. A faluból induló erdészeti főfeltáró út kezdeti szakasza a tulajdonképpeni Esterházy Parkban fut.

Az egykori kastély építtetője és a kastélykert telepítője Mária Terézia híres hadvezére, Esterházy Imre (1763–1838) volt, akinek 2022-ben az Esterházyak Világtalálkozója keretében állítottak szobrot. Már csak a maradványai láthatók az egykori Nagykastély középrizalitjának, a kovácsoltvas angolkerti kapubejárónak és a Kiskastélynak. Ugyanakkor eredeti pompájában áll a Szentháromság Kápolna, ami jelenleg Réde katolikus temploma, valamint az úgynevezett Intézőház, amiben állandó vadászati kiállítást rendeztek be. E ház szomszédságában húzódik a parkot bemutató 24 Fenyő Tanösvény, mely Réde község, a Vérteserdő Zrt. és az ötletgazda, Varga János – az Intézőház tulajdonosa – együttműködésével valósult meg.

Szintén erdészeti központnak ad otthont Csákvár. A Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatóság kezeli az egykori kastélypark arborétumi részét. Sok párhuzamot mutat Tatával, így itt is Fellner Jakab – 2022-ben ünnepeltük a híres építész születésének 300. évfordulóját – tervezte és vezette a kastély építését az 1760-as években, amikor a tatai grófi kastély is épült. Ennek megrendelője azonban Esterházy János gróf, a tatai Esterházy Ferenc édestestvére volt.

Közülük Fellner Jakab mellett kiemelkedik Charles Moreau (1758–1840) építész, aki a csákvári angolkertben ténykedett, és Mikovényi Sámuel mérnök, Selmecbányán tanár, földmérő, aki a birtokok vízrajzának, mai topográfiájának kialakításában alkotott maradandót.

Bányák helyén erdő Kőhányásról észak felé indulva Oroszlány–Tatabánya térségébe érkezünk. A 20. századi vértesi erdőgazdálkodás akarva-akaratlanul összeforrt a szénbányászattal, köszönhetően a barnaszénlelőhelyek korai megtalálásának. A bányász szakma szerint 1780-ban kezdődött a bányászat Vértessomlón (Zsemléd). Az Esterházy-család egyik tisztiszéki ülésén, 1746-ban Esterházy József (1682–1748) már utasítja az erdőőrét, hogy szerezze meg a helyi gazdáktól az akkor még „kőszénynek” nevezett ásvány- lelőhelyeit. A szenet tehát 1734 és 1745 között német telepesek révén fedezték fel Zsemléden, a szén kitermelése 1780-ig külfejtéssel történt, az azt követő mélyművelést 1897-ig folytatták. 1894. december 4-én aláírták a MÁK Rt. és az Esterházy Hitbizomány tulajdonosai azt a szerződést, mellyel megkezdődhetett a Vértes hegységi szén egy évszázados bányászata. Fotó: Tarjáni Antal A mélyműveléses bányaüzemek bányafa szükséglete biztos piacot teremtett az erdőgazdálkodóknak. Már 1960-ban törvény írta elő a bányászkodást végzők helyreállítási kötelezettségét a bányakáros területeken, lehetőleg ez eredeti művelési ág létrehozásával. A térségi állami erdőket akkor a jogelőd Vértesi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság kezelte, és a Tatabányai Szénbányák a teljes helyreállítási vertikumot átadta neki egy keretszerződés megkötésével. Az első ötéves újrahasznosítási ciklusát 1976-ban mintegy 500 hektárnyi területen kezdte meg az erdőgazdaság, az elsődleges célként – megyei tanácsi „igényre” – merészen, a korszellemet megelőzve, közjóléti erdők kialakítását jelölték meg. Az első nagylélegzetű tájrendezés a Tatabányához szinte közvetlenül csatlakozó úgynevezett Kacsás-tavi, három viszonylag nagyméretű iszapoló tavat is magában foglaló, 60 hektárnyi területen kezdődött. A Kacsás-tavon a rekultiváció során a műszaki létesítményeket – a gátak és műtárgyaik kivételével – elbontották, majd iszapkotrással egybekötött partrendezést végeztek, körben sétaút készült, gépjárműfordulóval egybekötött parkolót építettek a majdani külön szinten kialakítandó játszótér mellé. A műszakilag rendbe tett felületeket a Tatabányai Erdészet 1978-ban erdősítette, azonban a térség további közjóléti fejlesztése megakadt, és a tavak horgászegyesületi kezelésbe kerülésével elmaradt. A térség mégis kiemelt természeti kincsé vált, mert itt alakult ki a környék legnagyobb medvehagyma lelőhelye, melyet tavasszal rengetegen felkeresnek. A meddőhányó a kénes bűz helyett ismét oxigénnel táplálja Tatabánya levegőjét.

Fogadóból ökoturisztikai központ

Csákvárról ismét a Vértes szívébe utazva érjük el Gánt-Kőhányáspusztát. A Dunántúli-középhegység német falvai döntően az Esterházy grófi család betelepítő tevékenysége révén népesedtek be.

Az Esterházy-uradalom már a 18. század második felében jelentős számban alkalmazott szakembereket az erdő óvására, a fakitermelés irányítására. A vad- és erdőgazdálkodás jelentős szerepet töltött be az uradalomban. Esterházy Móric gróf pedig megnyitotta földjeit a turizmus és a kirándulók előtt és támogatta a Vértesben húzódó túraútvonalak fenntartását. Az Esterházy-család által épített templomok, kápolnák ma is működnek, valamint a Vértes legnagyobb értékű műemlék együttese, a Kamalduli Remeteség is a családnak tulajdonítható. Kőhányáson az egykori út menti, szintén Fellner Jakab által tervezett és a csákvári grófi család által megépített fogadó az akkori társadalmi élet helyszíne volt, az ’50-es évektől pedig turistaházként működött a Kéktúra útvonalán.

Az egykori fogadóból 2021 nyarán megnyílt a Vérteserdő Zrt. Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központ és Turistaháza. Az Országos Kéktúra útvonalán elhelyezkedő létesítmény ökoturisztikai fogadóközpont, étterem és 52 fős turistaszállás egyben.

Az ökoturisztikai látogatóközpont ismeretterjesztő céljait szolgálja a Vértesre jellemző legfontosabb fafajokat ismertető Zöld út sétaösvény, a vizesélőhely-bemutató, valamint a 12 személyes vadmegfigyelő.

Az ökoközpont lovas kikötőjétől indul a 2021-ben kialakított Német-völgyi tanösvény, amin a település történetével, a környékbeli II. világháborús harcokkal, a Vértes hegység mészégetőivel és a helyi növény- és állatvilággal lehet megismerkedni.

Számos hely, mint a vérteskozmai Huszár-emlékmű keresztje, a kastélyok épületei vagy Kápolnapuszta csendes temetője is a magyar történelem fordulópontjaira emlékeztetnek: szenvedésre, hősies helytállásra, az egykori meddőhányók, bányák pedig a mindennapok küzdelmeire. A vérzivataros évszázadok e sok szép emlékből többet is elpusztítottak. A helyi erdészek azonban büszkék e táj számos kincsére, és hivatásuknak érzik, hogy az itt élőkkel együtt megújítva, vagy jelen formájában megőrizzék az utókornak.

Boglári Zoltán
Vérteserdő Zrt.

Fotók: Boglári Zoltán, Hartdégen Ákos, Limp Tibor, Németh Tamás/Fortepan, Rozmann Hajnalka, Ruppert Géza, Tarjáni Antal