Back to top

Bárki részt vehet a gólyák monitorozásában

Telefonos applikációval bővült a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) gólyafészek adatbázisa, amely így még egyszerűbbé teszi a lakosság számára a megfigyelésen alapuló adatszolgáltatást.

A nemrég lezárult Téli madárles elnevezésű akcióhoz hasonlóan a Gólyales program célja szintén a lakosság bevonása a környezetükben élő madarak megfigyelésébe, valamint a védelmüket is segítő közösségi adatgyűjtésbe - közölte az egyesület az MTI-vel.

Az MME 2005-ben indította el az első adatgyűjtésre szolgáló honlapját, amely azóta a fehér gólyák fészkeit és költését megfigyelők legfontosabb magyarországi adatforrása lett. Az adatbázis tavaly nyáron újult meg, most pedig egy felhasználóbarát mobiltelefonos applikációval bővült, hogy még könnyebbé váljon az adatszolgáltatás.

Hasonlóan a téli akcióhoz, a gólyákat megfigyelő program is elérhető internet böngészőn keresztül is, valamint a Turdus mobiltelefonos applikációval.

Akik részt vettek a téli madárlesen, azok az ott használt bejelentkezési adataikkal tudják a közelükben lévő, vagy újonnan megfigyelt gólyafészkek adatait rögzíteni.

Az új adatbázisban a korábbi költési eredmények, a megfigyelési adatok és a fészkekről készült fotók is elérhetők, vagyis több mint tízezer fészek alapadatához kapcsolódó 118 ezer költési eredményt, 55 ezer megfigyelési adatot és 67 ezer fotót lehet böngészni eddig.

Az adatbázisok használatát egy videós bemutató is segíti.

A Gólyales mellett hamarosan elérhető lesz a tavaszi időszakban megfigyelhető állatokra kialakított adatgyűjtés, a Tavaszi természetles elnevezésű program, továbbá a fecskéket is leltárba vevő felület, a Fecskeles. Tervben van még az autók által elütött, áramütés, ablaknak ütközés következtében, vagy egyéb okból elpusztult állatok bejelentését is lehetővé tevő applikáció is.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ősláp és erdőrezervátum

Magyarország legnagyobb egybefüggő síkvidéki erdőtömbje, Somogy zöld szíve 1993 óta áll a KASZÓ Zrt. gondozásában. Története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, már hercegi tulajdonban is színvonalas, fenntartható gazdálkodás zajlott a területen. Ezt az örökséget őrzi az erdőgazdaság, miközben óvja és népszerűsíti a természeti értékeket, köztük a Kaszó település határában lévő Baláta-tavat.

A városi méhlegelők hatásait vizsgálják Szegeden

A Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden - közölte Ézsiás Tamás, a civil szervezet munkatársa kedden.

Környezetbarát növénytálcák

A holland Modiform cég két új növénytálcát fejlesztett ki. Az egyik sorozat automata cseréptöltő rendszerekhez alkalmas, és természetesen újrahasznosítható. A másik új terméket kifejezetten a ciklámentermesztés igényének figyelembevételével készítették.

Az Állategészségügyi Világszervezet támogatja a madárinfluenza elleni védőoltást

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) azt tanácsolja a kormánynak, hogy a világszerte több százmillió madarat elpusztító és emlősöket megfertőző madárinfluenza elleni védettséget szorgalmazza, hogy ezzel megakadályozza a vírus lehetséges világjárvánnyá alakulását.

Miért dalolnak a madarak? Olvassa és hallgassa!

Íme, a napkelte kórus leggyakoribb részvevői. A természetben élő madarakat a különböző erősségű napfény ébreszti fel. Talán ezt ők éppen olyan áldott dolognak érzik, mint azok az emberek, akik reggel elektronikus zörejek helyett madárdalra ébredhetnek.

A Velencei-tónál indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja

Június 30-án indul a tízéves Magyar Tavak Fesztiválja, amely a többi közt operagálával, koncertekkel, csónakos és kerékpáros túrával, családi nappal, főzőversennyel várja az érdeklődőket a Velencei-tónál, majd Tiszafüreden és a Balatonnál - közölték a szervezők az MTI-vel.

Tanösvényekkel és kilátókkal várnak a Veszprém környéki erdők

A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. csaknem 50 000 hektár, állami tulajdonú területet felügyel és gondoz több mint 50 éve. 2018 óta, több mint 83 hektár területen végeztek újerdő telepítést és közel 300 hektáron erdőfelújítást.

A fehérhasú tobzoskák kromoszómaszáma a második legmagasabb az emlősök között

Sok mindent nem tudnak a tudósok a tobzoskáról – arról a különös, pikkelyes emlősről, amely úgy néz ki, mint egy földi mormota és egy labda keresztezése.

Oltják a keselyűket madárinfluenza ellen

Az Egyesült Államokban sürgősségi vakcinázásra bólintott rá az állategészségügyi hatóság a kondorkeselyűk körében. Mielőtt azonban a veszélyeztetett faj egyedei megkapnák az életmentő oltást, kísérleti biztonsági vizsgálatot végeznek egy nem veszélyeztetett keselyűpopuláción.

Akit a fa rabul ejtett

Úgy tartják, vannak sorsszerű találkozások. És bármilyen furcsa, ilyesmi nemcsak emberek között eshet meg. Alighanem így történt Gáspár Péterrel is, mikor jó negyven éve egy ismeretlen cégtábla becsalogatta, hogy többé el se engedje.