0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Jobbára száraz, egyre enyhébb az idő

Eddig a márciust nem az előző két évre jellemző száraz és hideg északkeleties áramlás határozza meg, nyugat felől gyakran érkeznek időjárási frontok fölénk. Kedden és szerdán is érkezett egy, melynek csapadéka rendkívül jól jött a mezőgazdaságnak. Északnyugaton és a középső országrészben további csapadékra lenne szükség, azonban a jövő hét közepéig számottevő mennyiség nem valószínű.

A folytatásban ugyanis nagyobb részt száraz, napos idő várható, a kezdeti fagyos éjszakák után enyhül az idő és a jövő hét közepére már 20 fok közelébe emelkednek a maximumok.

Az elmúlt egy hét ugyancsak változékony időjárást hozott. Több időjárási front is átvonult fölöttünk, melyek több-kevesebb csapadékot is hoztak: csütörtökön-pénteken, majd kedden-szerdán, amikor az eső mellett a hegyekben hó is esett. Az elmúlt 10 nap csapadékösszege az ország nagyobb részén 10 és 20 mm között alakult, de északnyugaton és az ország középső részén még az 5 mm-t sem érte el. A 30 napos csapadékösszeg az ország nagyobb részén elmarad az ilyenkor szokásostól, csak délnyugaton esett attól több.

A talajok felszín közeli rétege az ország északi kétharmadán már sokfelé volt száraz, majd a szerdai csapadék a keleti részeken átnedvesítette ezt.

Északnyugaton azonban egyre szárazabb a talaj fölső rétege. A mélyebb talajrétegek szinte országszerte jó vízellátottságúak, a Tisza, valamint a Körösök mentén helyenként még mindig előfordul belvíz.

A hőmérséklet tavaszi hullámvasutat járt be, a felmelegedést erős lehűlés követte két ciklusban is. A múlt hét közepén jellemző enyhe idő után a hét végére érkezett hideg levegő, majd kedden az újabb meleg légtömeget szerdára sarkvidéki eredetű követte.

A hidegfrontokkal viharossá fokozódó szél is együtt járt, mely a száraz, felszántott és nagy területen növényzet nélküli talajfelszínt fölkapva komoly porviharokat okozott.

Az őszi vetések jellemzően jó állapotban vannak, az elmúlt napokban előfordult 20 fok körüli hőmérsékletek hatására megindult a tavaszi fejlődésük. Az őszi búza szépen meg van bokrosodva, és a repce is jól néz ki. A keddi-szerdai eső nagyon sokat ért, hiszen északon a talaj fölső rétege ki volt száradva.

A jövő hét közepéig a folytatásban a fagyos péntek reggel után tartós felmelegedés indul.

A jelenleg fölöttünk lévő hideg légtömeg éjszakára nyugalomba jut, így péntek reggelre országos fagy várható, általában -1, -6 Celsius fokig csökken a hőmérséklet. A hét végén még várhatók gyenge fagyok reggelente, de egyre enyhébb légtömegek érkeznek fölénk, így megszűnnek az éjszakai fagyok és erősödik a nappali felmelegedés: kezdetben 15 fok körüli, majd a jövő héten csütörtökön már 20 fok körüli maximumok várhatók.

A meleg, napos idő a mandula és kajszi teljes virágzására kedvező lesz, az pedig majd a jövő kérdése, hogy ezek után éri-e még a tavasszal fagykár.

Csapadék legfeljebb hétfőn hullhat, de nem valószínű számottevő mennyiség, jellemző lesz a nagyobb részt száraz, napos időjárás. A jövő hét közepéig tehát a talaj veszít a nedvességtartalmából, az elhalt előző évi aljnövényzet is tovább szárad, így nő a tavaszi szárazfűtüzek esélye. A böjti szelek csillapodnak, a jövő hét közepéig napközben várhatók élénk, helyenként erős széllökések. A hosszabb távú, de bizonytalanabb előrejelzés szerint a jövő hét vége felé érkezhetnek időjárási frontok hazánk fölé, melyek csapadékot és 25-e után lehűlést hozhatnak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu