Back to top

A spanyolok szigorítottak az állatjóléti törvényükön

Legfeljebb három napig lehet magára hagyni egy háziállatot, a macskákat kötelező ivartalaníttatni és chippel ellátni, a kutyatulajdonosoknak felelősségbiztosítást kell kötniük - egyebek mellett ezek szerepelnek az új állatjóléti törvényben, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el a spanyol parlament Madridban.

A jogszabály előírja az állatok "méltó körülmények" közötti tartását, és listában határozza meg, hogy melyek azok a fajok, amelyeket magánszemélyek házi kedvencként tarthatnak az otthonukban.

A törvény megtiltja a kutyák, macskák és görények árusítását a kisállatkereskedésekben, bemutatásukat kizárólag örökbefogadási céllal engedélyezi.

Kimondja továbbá azt is, hogy

kisállatok tenyésztését és értékesítését csak szabályszerűen regisztrált személyek végezhetik, megfelelő állatjóléti garanciák mellett. A szabálytalan kereskedelmi célú állattenyésztésért 50 ezer eurótól 200 ezer euróig terjedő pénzbírság szabható ki.

A jogszabály rendelkezése szerint tilos a vadon élő állatok cirkuszi szerepeltetése, hasonló korlátozásról a spanyol tartományok többsége már saját hatáskörben döntött.

Az új állatjóléti törvénnyel összhangban a parlament szigorította büntető törvénykönyv vonatkozó fejezeteit is. Az eddig kiszabható legmagasabb büntetési tétel 18 hónapos szabadságvesztés volt különös kegyetlenséggel elkövetett állatgyilkosság esetén, amelyet most 36 hónapra emel a szeptemberben hatályba lépő jogszabály.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kanadai olívaolaj?

A világ meghatározó olajbogyó termesztője, Spanyolország, második éve küzd az aszállyal és a hőséggel. Ennek pedig komoly hatása van az olívaolaj világpiaci árára is. A szélsőséges időjárás a klímaváltozás számlájára írható, aminek a következménye az is, hogy új területek válnak alkalmassá az olajfák telepítésére: történetesen Kanadában is.

Az őzgidák megmentése kaszáláskor állatvédelmi kötelesség - ebben is segíthet a drón

Május közepétől a gazdálkodók elkezdik lekaszálni a lucernásokat, réteket széna, illetve szenázs készítés céljából. Ugyanekkor a mezőgazdasági területeken élő állatok szaporodási, utódnevelési időszaka is ekkor zajlik.

Tovább kell erősíteni a magyar-francia kapcsolatokat

Elkötelezettek vagyunk a magyar-francia agrárszakmai, politikai és kereskedelmi kapcsolatok erősítése mellett – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Claire Legrast, Franciaország budapesti nagykövetét.

Az állatok hozzájárulása a klímaváltozáshoz

Az állattenyésztő hajlamos a klímaváltozásra úgy tekinteni, mint aminek elszenvedője az ágazat, a szélsőséges klímavédők pedig épp ellenkezőleg, az állattenyésztést, illetve a húsevést tartják minden probléma okának. Bár ez azért túlzás, mindent összevetve igenis hatással van az állattartás, -tenyésztés a Föld klímájának megváltozására – elsősorban a globális felmelegedésre.

Életbe vágó vízügyek

Az elmúlt évek tendenciáit figyelve azt gondolhatnánk, darázsfészekbe nyúl, aki a vízgazdálkodással akar foglalkozni. Főleg, ha teszi ezt törvényi szinten.

Több mint 171 milliárd forint értékben támogat új beruházásokat az Agrárminisztérium

A 80%-os nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokat, ezen felül a napokban újabb 400 projekt részesül 171,5 milliárd forintban a Vidékfejlesztési Program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Szeretjük az izgalmakat: struccfarm Kemenesszentpéteren

A könyvelőként végzett Nemes Fédra és a kőművesnek tanult Müller Gábor Kanadában töltötte húszas éveit. Kalandvágyból indultak útnak, de egy idő után már nagyon hiányzott a család, így 2001-ben hazatelepültek. Biztosak voltak benne, hogy farmot szeretnének, mivel Gábor vidéken nőtt fel és mindig szeretett volna saját állatokat.

Hogyan szedjük ki a kullancsot?

A jó idő beköszöntével egyre többen keresik fel a természetet. Ilyenkor a kirándulók, túrázók, kutyasétáltatók könnyen egy szorosan kötődő „baráttal” lehetnek gazdagabbak hazatértükkor, a kullanccsal. Ezekről a pókszabásúakról kért általános tájékoztatást az Ökológiai Kutatóközpont munkatársaitól Bányavölgyi Donáta, az AgroTime műsorvezetője.

Farkastörvény?

A farkas a hazai fauna egyik őshonos, ökológiai szempontból fontos faja. Ám pechjére ragadozó, így lépten-nyomon összetűzésbe kerül az emberrel. S általában ő húzza a rövidebbet…

Szoros együttműködést követel a természetkárosító bűncselekmények elleni fellépés

A klímaválság mellett ökológiai válság tanúi is vagyunk, amely válaszlépésekre kell, hogy késztessen minket – jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a LIFE SWIPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) projekt záróeseményén, kedden.