0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az év halőre 25 éve végzi munkáját

Sipos Károly hivatásos halőr, az év halőre a halak és egyben halőrök napján vette át a kitüntetést. 2017 óta a csillagászati tél és tavasz fordulónapján, március 20-án ünnepeljük a halak napját, két éve pedig ugyanekkor a halőrök napját is.

A halőri rendszer az utóbbi időben látványos fejlődést tudhat maga mögött, szükség is volt a megújulásra mind szemléletben, mind technikai felkészültségben, hiszen a vizes élőhelyek a szárazság fenyegetésében fokozott védelemre szorulnak.

Magyarországon a legnagyobb természetes vizek állami tulajdonban vannak, a bennük élő halak pedig hivatalosan is nemzeti kincsnek számítanak

– mondta Szűcs Lajos a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője a halak és halőrök napján rendezett ünnepségen.

Szűcs Lajos hangsúlyozta, hogy a halak 31 ezer fajból álló csoportja nem csak táplálékforrás, sok kultúrában az élet jelképe és a Halak csillagjegy uralkodása az égbolton március 20-án ér véget. Az ötletgazda Magyar Haltani Társaság azért is választotta a csillagászati tél és tavasz fordulópontját a halak napjának, mert hazánkban ekkor van a csukák ívásának csúcsa és a többi halfaj is ezt követően gondoskodik a következő nemzedékről.

Március 20. tavaly óta a halőrök napja is, hivatásuk előzményei évszázadokra nyúlnak vissza, munkájukat a környezet sérülékenységét felismerve különösen meg kell becsülni – mondta Szűcs Lajos.

A halak és halőrök napján adták át a Mohosz halőri kinevezéseit – idén 30-an vették át megbízólevelüket, hárman címzetes halőri oklevelet kaptak. 

Sipos Károly hivatásos halőr, pedig az év halőre lett. 1998 óta végzi igényesen, lelkiismeretesen és szakszerűen a munkáját – ezzel érdemelte ki a kitüntetést.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu