Back to top

Díj a legjobb borászatnak, borkereskedőnek, étteremnek, borszakírónak, oktatónak

A Magyar Sommelier Szövetség idén kilencedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről, amelyet hat kategóriában lehet elnyerni. A jelöltekről döntést az elnökségi tagok hozzák annak figyelembe vételével is, hogy a maga területén kiválóan teljesítő vállalkozások, illetve szakemberek tevékenysége mennyire járul hozzá a szervezet alapszabályában megfogalmazott általános célkitűzésekhez.

Ebben a napjainkra komoly rangra szert tett elismerésben azok a hazai szakemberek részesülhetnek, akik folyamatosan és magas színvonalon végzett munkássággal eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez, különös tekintettel az italfogyasztás színvonalának javítására, valamint a vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek széleskörű népszerűsítésére.

A Szepsy Pincészet Úrágya dűlője Mád határában
A Szepsy Pincészet Úrágya dűlője Mád határában
Fotó: MTI - Szigetváry Zsolt
"Arra tettük fel az életünket, hogy a tokaji márka újra felkerüljön a világ tárképére" - Hangsúlyozta ifj. Szepsy István, a termelő kategóriában elismerést kapott mádi Szepsy Pincészet tulajdonosa. A borászatot a 16. században alapították a család ősei, azóta Szepsy István a 16. generáció, aki 1963-tól művel szőlőt.

Saját bort 1983-tól készítenek, azóta 33 éve aszúkat, szamorodnit, száraz borokat és eszenciát készítenek. Több, mint 20 országba exportálnak.

Birtokuk 54 ha, ezen maximum 60.000 palack bort állítanak elő. Id. Szepsy István a magyar, és ezen belül természetesen a tokaji bor megújhodásának emblematikus alakja, aki megfizethetetlen szolgálatot tett a tokaji aszú, és általában a magyar bor hírnevének rendszerváltást követő megújhodásáért.

Kereskedő kategóriában a budapesti Winehub érdemesült a díjra. A vállalkozást 2022. év végén nyitotta meg Carlos Alberto Coelho, a Winehub alapító-tulajdonosa Óbuda szívében, ez ma Európa egyik legnagyobb borközpontja. Olyan közösségi platform került kialakításra, amely a hazai bortermelő pincészetek közös felületen való bemutatását és támogatását tűzte ki célul.

A borközpont egyszerre szolgálja a minőségi borok és a kulinária kedvelőit, valamint a hazai borkultúra és a gasztronómiai szakma képviselőit.

A Winehub nagykereskedelmi (multinacionális láncok, HORECA, viszonteladók) és kiskereskedelmi értékesítési csatornák (webshop, Winehub borshop) bevonásával értékesíti a hálózatba belépő bortermelő pincészetek borait. Célja, hogy egy közös platformon tudatos márkaépítéssel, tanácsadással és marketingkommunikációs támogatással is segítse a bortermelő Partnereket. Néhány hónap alatt már közel 50 borászat 600 tétele elérhető a Winehub kínálatában és a lista folyamatosan bővül. A borközpont a maga építészetileg sajátosan impozáns tereiben egyben rendezvényhelyszín is, amely minden igényt kielégít.

Vendéglátó kategóriában a Kistücsök Food & Room**** részesült az elismerésben, a díjat Csapody Bence vette át. Már több mint három évtizede annak, hogy Csapody Balázs huszonéves fiatalként elindította a Balatonszemes központjában álló éttermet. A Kistücsök alappillére a gasztronómiai hagyományok tisztelete, valamint a régió kínálta alapanyagok széles körű használata és a helyi gazdálkodók, borászok támogatása.

Az étlapon szereplő alapanyagok között megtalálhatók a régióban termelt zöldségek, gyümölcsök, valamint az egyes termelők által készített házi szörpök, lekvárok, sajtok, szalámik, sonkák is.

A Kistücsök az egyetlen biztos, télen-nyáron üzemelő gasztronómiai központ a Balaton kiemelt üdülőkörzetében már évtizedek óta.

(balról) Király Zsuzsanna, a Magyar Sommelier Szövetség főtitkára, Csapody Bence, Dlusztus Imre, ifj Szepsy István, Carlos Alberto Coelho, Áts Károly és Slezsák Zoltán, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke
(balról) Király Zsuzsanna, a Magyar Sommelier Szövetség főtitkára, Csapody Bence, Dlusztus Imre, ifj Szepsy István, Carlos Alberto Coelho, Áts Károly és Slezsák Zoltán, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke
Fotó: viniczai

Szakíró kategóriában Dlusztus Imre lett a díjazott. Újságíróként került egyre közelebb a magyar borászat világához. Kezdetben az Élet és Irodalom, majd a Délmagyarország hasábjain népszerűsítette a kulturált borfogyasztást. 1995-ben megalapította a Szegedi Borfesztivált, ami azóta is az egyik legsikeresebb boros rendezvény hazánkban.

Nívós kiállítású albumokban mutatta be a magyar borvidékek, a bortermő táj szépségét. Ezek közül legismertebb a 2003-ban megjelent Szép magyar bor valamint a Borpincék című kiadvány.

E könyvek sikerére alapozva indult az Alexandra könyvkiadónál a Magyar Borászok könyvsorozat, melyben 16 kiemelkedő hazai borász portréját rajzolja meg. 2011-ben indította az elitbor.hu portált, melyben több mint 2000 bejegyzés (cikk, borleírás, tudósítás, jegyzet, publicisztika) fűződik a nevéhez. Dlusztus Imre elkötelezett harcosa a nagy múltú, ám a szocialista tömegtermelésből kiszelektált fajták reneszánszának.

Balaton-felvidéki borvidék
Balaton-felvidéki borvidék
Fotó: Viniczai Sándor
Oktató kategóriában Ember Sándor részesült az elismerésben.

A rendszerváltás előtti időszakban kezdett kedvtelésből borászkodni a Balaton-felvidéken, 1988-tól már saját palackozású bort készít, a Magyar Magánpalackozók Társaságának alapító tagja.

1993-tól felépíti és vezeti a PÁNTLIKA Pincészetet Dörgicsén 45 ha szőlővel, 2500 hl pince kapacitással, saját palackozással. 1988-ban alapító tagja a Hét Borbírák Rendjének. 1988 - 1998 között 32 Sommelier és Borismereti tanfolyam szervezésében, irányításában és képzésében vesz részt, 1995 - 2011 között oktató a Budapesti Sommelier Iskolában. Több témával kapcsolatos alapmű szerzője, ill. társszerzője.

Idén első ízben kerül sor a Dr. Kosárka emlékdíj kiadására. Ezt a díjat az a borász, borászat érdemli ki, amely a legtöbbet tette a magyar bor kiemelkedő külföldi sikereiért. Első alkalommal ez a díj Áts Károlyt illeti.

Áts Károly a Tokaji borvidéken született, Tarcalon a szőlők között és a pince mellett nőtt fel. Mindig volt saját szőlőik, saját boruk. Innen indult a borászat iránti érdeklődés és szeretet.

Szakmai pályafutását a Budafoki Borászati Technikumban kezdte, majd 1988-ban a Kertészeti Egyetemen végzett borászként. A diploma után a Tokaji Borkombináthoz került, ahol kezdetben gyakornokként, majd később pincevezetőként dolgozott. 1988-tól hat éven át a Tokaj Kereskedőház Zrt. jogelődjénél, a Tokaj- hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinátnál tevékenykedett, majd 1994-ben került a Royal Tokaji Borászati Zrt.-hez, ahol később főborásszá vált. 2013 áprilisában csatlakozott a Grand Tokaj pincészethez, ahol főborászi pozíciót tölt be.2002-ben alkotta meg az azóta legendássá váló, róla elnevezett, késői szüretelésű tokaji édes bort, az Áts Cuvée-t. 2006-ban a Wine and Spirit amerikai magazin 100 pontosra értékelte az általa készített 1999-es eszenciát.

A Par Excellence díj egy plakett, amelyet a nyertesek ünnepélyes keretek között a szeptemberi Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének megnyitóján vesznek át.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Zavarosan indult a felvidéki agrár-ágazat éve

Nehéz időket kell megtapasztalniuk a szlovákiai gazdáknak. Nyakukon a támogatási kérelmek leadása, de újak és sokszor kidolgozatlanok, előkészítetlenek a követelmények. A kormány – és vele az agrárminiszter – cseréje emellett csak mellékes eseménynek tűnik. Az agrárminisztérium vezetőinek cseréjéhez lassan már hozzászoknak.

A Dunakanyar legszebb borai - újjáéledő hagyományok

Jól tudjuk, Magyarország szinte egy nagy, egybefüggő borvidék. Ráadásul olyan kiváló adottságokkal, amelyet a franciák is megsüvegelnének. Elfeledett területekkel, melyek jellemzően a filoxéra vészt követően tűntek el, s nem volt aki jó másfél évszázadon át újjáélessze.

Gyógyszer laskagombából

Nigériai kutatók laskagombából kivont hatóanyagot tartalmazó gyógyszert fejlesztettek szív- és érrendszeri betegségek kezelésére.

Tíz napon át várják a látogatókat Veszprémben a Rozé, Rizling, Jazz Napok programjai

Tíz napon át várja a látogatókat ingyenes programjaival a 13. Rozé, Rizling és Jazz Napok július első felében Veszprémben. A blues, a jazz és a funkzene mellett környékbeli borászatok kínálják italaikat - közölte az MTI-vel a fesztiváligazgató.

Megújuló konferencia borászoknak Egerben

Eger Wine Meetup néven újul meg a húszéves múlttal rendelkező szőlészeti és borászati konferencia Egerben. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szakmai programja két napon át tart június 16-17-én, és felöleli a fenntarthatóság, a birtoképítés, a klímaváltozás és a terroir témaköreit.

Borfesztiválozunk – a borászok és a fesztiválozók

Május elején kitör a fesztiváli láz, ami eltart októberig. Fél éven keresztül zajlik ez a színes forgatag, amelyben minden hazai borász megtalálhatja önkifejezésének lehetőségeit. A szervezők Erdőbényétől Sopronig sokat áldoznak arra, hogy a kiváló borokon kívül jó program, mindenekelőtt viszonylag színvonalas zene és a bóvlitól a minőségi egyediségig ívelő kézműves vásár színesítse a programot.

Már online is elérhető a Badacsonyi borvidék

Badacsony, Magyarország egyik legkedveltebb és legismertebb borvidéke, igazodva az erősödő olvasói online jelenléthez, elindította online magazinját, mely szervesen kapcsolódik a Badacsonyi Turisztikai és Borút Egyesület, badacsony.com weboldalához.

A juh tenyésztők legjobbjai

A 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 29 tenyésztője, 54 tenyészállat csoportban, a Szövetség tenyésztési programjában szereplő 14 juhfajtát mutatott be.

A falusi élet

Zebegény Szőnyi szemével – A falusi élet címmel nyílt meg május 20-án a Szőnyi István Emlékmúzeum kétrészes kiállítássorozatának első tárlata Zebegényben.

Jégbe álmodott pezsgő a Törley-től

Egy rejtélyes és hatalmas, négytonnás jégkocka jelent meg egy hete a Millenáris Széllkapu Parkban. Az olvadó műalkotás mélyén pedig egy 80 cm magas Törley Ice palack lapult. Ezzel fény derült az idei nyár egyik legnagyobb rejtélyére is.