Back to top

„Vedd a hazait! Védd a hazait!”

Idén tavasszal ismét elindítja a „Vedd a hazait! Védd a hazait!” kampányát a Magyar Termék Nonprofit Kft. Az akció első állomásaként a Naszálytej Zrt. új, a kampány üzenetét hangsúlyozó csomagolással jelenik meg az Auchan Magyarország üzleteinek polcain.

Fotó: MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft.
A Magyar Termék Nonprofit Kft. 2006-ban alakult azzal a céllal, hogy tanúsító védjegyével segítse a hazai áruk könnyű és egyértelmű azonosíthatóságát, növelje a magyar termékek iránti keresletet. Sikerét jól jelzi, hogy tavaly több mint 230 gyártó, 5000 árucikkén használta a védjegyet, és a 2020-as adatokkal összehasonlítva 2022 végére közel 30 százalékkal nőtt a védjegyhasználók tábora. Ezen cégek összárbevétele tavaly meghaladta a 2650 milliárd forintot és 50 455 embert foglalkoztatnak - mondta Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője csütörtökön, a kampányindító sajtótájékoztatón.

A „Vedd a hazait! Védd a hazait!” kampány újraindítását egyebek mellett az indokolta, hogy a gazdasági helyzet az utóbbi hónapokban a három évvel ezelőtti időszakhoz képest is összetettebb.

"Szeretnének a hazai gyártók helyzetén kézzelfoghatóan javítani és jobb helyzetbe hozni őket"

– fogalmazott Benedek Eszter. Elmondta, hogy a tavalyi év végén 16 000 ember megkérdezésével készített online kutatás eredményei alapján a vásárlók számára az árkérdés a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt kap, ugyanakkor egyértelműen kiderült, hogy szinte minden fogyasztó (96 százalék) számára fontos, hogy a kereskedelmi láncok polcain minél több magyar termékből tudjanak választani, vagyis nem mondanak le a hazai árukról.

Fotó: Török Gergely/MMG
A teljesen magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Naszálytej Zrt. védjegyhasználóként évek óta erősíti a Magyar Termék védjegyekkel ellátott termékek körét.

Annak érdekében, hogy a 2023-ban újrainduló kampány erős üzenetét szélesebb körben is eljuttassa a fogyasztókhoz, a vállalat „Vedd a hazait! Védd a hazait!” szlogennel ellátott márkaterméket hozott létre, amely most „in-out” akcióban kapható az Auchan hálózatában

- jelentette be Sallai Attila, a Naszálytej Zrt. vezérigazgatója.

Nagy Attila, az Auchan Magyarország Kft. választék és beszerzési igazgatója kiemelte, hogy az Auchan és a nonprofit szervezet közel tíz éve azon dolgoznak, hogy a védjegyekkel ellátott termékeket népszerűsítsék, kiemelve ezzel a sajátmárkás kínálatunkat is. Számukra mindig is fontos volt a hazai piac, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy üzleteikben magas a hazai termékek aránya. Továbbra is nyitottak rá, hogy aki megfelel a minőségi követelményeknek, az beszállítóvá váljon.

A Magyar Termék Nonprofit Kft. a 2023-as évre célul tűzte ki, hogy a védjegyhasználó gyártók összforgalma megközelítse, akár el is érje a 3000 milliárd forintot. Ez nem csak növekedést, hanem a tagok fokozódó pénzügyi stabilitását is jelezné, akik a védjegyhasználatban rejlő előnyöket kiaknázva a magyar gazdaság egyre beágyazottabb szereplőivé válhatnak.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Környezetbarát növénytálcák

A holland Modiform cég két új növénytálcát fejlesztett ki. Az egyik sorozat automata cseréptöltő rendszerekhez alkalmas, és természetesen újrahasznosítható. A másik új terméket kifejezetten a ciklámentermesztés igényének figyelembevételével készítették.

Állati eredetű termékek tárolási, szállítási szabálya

Az állattenyésztő kistermelők közül sokan vannak, akik feldolgozott formában a helyi piacokon értékesítik termékeiket. Ennek szabályozására rendelet is született, amelynek célja az élelmiszer-biztonság. A kistermelők számára a jogszabály semmi olyan pluszt nem tartalmaz, amelyet fogyasztói oldalról ne tekinthetnénk alapelvárásnak. A NÉBIH segítségével most összefoglaljuk ezeket a szabályokat.

Alacsony zsír vagy alacsony szénhidrát: melyik a jobb?

Ha egészségesebb életmódra szeretnénk váltani, valószínűleg hallottunk már az alacsony zsírtartalmú és a szénhidrátcsökkentett étrendekről.

Felső élelmiszer-árkorlát önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarketekkel

Egyes alapvető élelmiszerek felső árkorlátjának önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarket-hálózatokkal a több mint négy évtizede nem mért ütemű élelmiszer-drágulás megfékezése végett.

Káliumban gazdag gyümölcslevek

A szívbetegségek kockázata számottevően mérsékelhető bizonyos gyümölcslevek fogyasztásával, legalábbis ez derül ki a Harvard School of Public Health intézet egyik kutatásából.

Kizárólag helyi spárgát és szamócát kínál

A németországi Aldi Süd április eleje óta kizárólag német spárgát értékesít, május közepétől pedig csakis német szamócát tart, ezzel is támogatva a helyi gazdákat.

Így ugorhatunk ki a hízás-fogyás ördögi köréből

A hipotalamusznak fontos szerepe van a testtömeg-szabályozásban, gondolhatnánk, hogy nincs sok esélyünk vele szemben, pedig van.

A tavasz idén sem maradt el

Az idei ültetési szezonra, az anyák napjára, valamint a ballagásra való fölkészülést megannyi kérdés, bizonytalanság előzte meg, a növényházi kertészek, a díszfaiskolai termelők és a dísznövény-kereskedők sem voltak könnyű helyzetben. Nemcsak az elszabadult infláció, a mindenkit sújtó drágulás, hanem a hűvös, csapadékos tavasz is kiszámíthatatlanná tette, hogy milyen lesz a kereslet, a vásárlási kedv.

Növelte árbevételét és eredményét a 2022-2023-as üzleti évben a Zwack

A Zwack Unicum Nyrt. a 2022. április 1. és 2023. március 31. közötti 2022-2023-as üzleti évben 35,364 milliárd forint bruttó árbevétel ért el, amely 10,7 százalékkal, 3,415 milliárd forinttal meghaladta az előző évi üzleti évét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

"Made in Germany"

A német kormány jóváhagyta a Cem Özdemir szövetségi élelmiszer- és mezőgazdasági miniszter által előterjesztett, az eredetmegjelölésről szóló rendeletet. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a csomagolatlan húsokon is fel kell tüntetni a származás helyét.