0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Közel ezer delfin pusztult el a francia partoknál

Legalább 910 elpusztult delfint mosott partra Franciaországban az Atlanti-óceán idén télen, jelentette március közepén a oceanográfiai intézet.

Csak a jelentést megelőző héten több, mint 400 példányt találtak a partokon, mely példátlanul nagy mennyiségnek számít – írta a La Rochelle városában található Pelagis oceanográfiai obszervatórium egy jelentésben. Hozzátették, hogy ezek a számok még nem véglegesek.

Az eddigi vizsgálatok alapján a legtöbb partra mosott delfin már több nappal, egyes esetekben több héttel ezelőtt pusztult el. A sérüléseik pedig egybevágnak azokkal, melyet a halászhálók, vagy más halászathoz használt eszközök, illetve a maguk a halászhajók okoznak

– írja a Phys.org.

2017 és 2020 között átlagosan 850 elhullott delfint vetett partra a víz telente. A legtöbb februárban és márciusban pusztul el, amikor az állatok közelebb húzódnak a partokhoz táplálékot keresve, és így kerülnek kapcsolatba a halászokkal.

Néhány civil szervezet és tudós azt kéri, hogy ezekben a hónapokban ideiglenesen állítsák le a halászatot. A kormány azonban inkább olyan megoldást vetne be, mely csökkenteni az ipari halászat hatását a delfinekre, mint például a fedélzeten felszerelt kamerák vagy riasztóeszközök, melyek távol tartanák a ceteket a hajóktól.

Februárban az Államtanács megbízottja – mely Franciaország legfelsőbb kormányzati jogkörrel rendelkező szerve – támogatta, hogy bizonyos helyeken ideiglenesen betiltsanak olyan halászati formákat, melyek a delfinek elhullásáért felelőssé tehetők.

Hamarosan várható egy formális döntés a tanács részéről, miután több környezetvédelmi egyesület is jogi panaszt adott be a kormány ellen.

Forrás: phys.org