Kinézetében igen szerény Derdák Gáborék telepe, különösen a szomszéd gazdálkodó szép új épülete mellett. „Amikor megvettük ezt az 5 hektáros, régi téesztelepet, már az egészet benőtte a dzsindzsa. Azzal kezdtük, hogy kiirtottuk a bozótot és bekerítettük a telepet. Egy egész telet kifűtöttünk az innen kitermelt bodzával” – meséli Gábor. A kerítést is beton alapra telepítették úgy, hogy a telepet őrző kutyák ne szökjenek ki, a kóbor ebek pedig ne jussanak be.

Az egykori épületek közül a két régi szarvasmarha-istállót hozták rendbe, és építették át sertéshizlaldának.
– meséli Gábor. „Az épületeken és a környezetükön is nagyon sokat dolgoztunk, de még bőven akad tennivaló. Az istállók tetőszerkezetét kicseréltük, de a falakra ráférne a vakolás, ám a több ezer négyzetmétert felújítani sokmillió forintba kerül, így még várnunk kell. Fontosabb volt ugyanis az istállók melletti terület feltöltése és betonozása, hogy szállításkor a kamionok be tudjanak állni. A feltöltéshez egyébként a telep tisztításakor talált kő-, tégla- és betontörmeléket használtuk. Ahogy látszik, egy részét a telepnek bevetettük, ehhez az itt található földet mind át kellett rostálni – az a kirostált törmelék van a két épület között.”

A telep vízellátását hidroglóbusz segítségével oldják meg – Gáborék ezt is maguk újították fel. Egy korábbi tulajdonos ugyanis a fagyás „elhárításaként” tüzet gyújtott benne, így a teljes szigetelése leégett. Mára viszont télen-nyáron üzemképes, és szivattyúzás nélkül 2 bar nyomású tiszta vizet biztosít.
– A gazdálkodást édesapám kezdte még a ’90-es években, és már akkor sertésekkel foglalkozott, kocákat és hízókat tartott. Én 2015 óta foglalkozom mezőgazdasági termeléssel főállásban. Az évek alatt kétszer költöztettük a termelést, először édesapám szülőfalujából Egyházasfaluba, majd 2010-ben, a telep vásárlásakor, a családi háztól a telepre.
Közben fejlesztettük a gazdaságot: a jelenlegi állomány turnusonként 700 darab hízósertés mélyalmos tartásban, amit 110 kiló körüli súlyban értékesítünk.
Az istállókban kilencszáz hízó is elférne, ám állatjóléti megfontolásból egy-egy turnusban csak hétszázat tartunk. Az egész állományt egyszerre értékesítjük, utána betelepítés előtt kihordjuk a trágyát, és kitakarítjuk, kifertőtlenítjük az istállókat. Így állategészségügyi, higiéniai gondjaink nincsenek.

Gábor ugyanis amellett, hogy precíziós mérnök, növényorvos is, aki a környékbeli gazdálkodóknak nyújt növényvédelmi szaktanácsadást. Az így kialakult bizalom, valamint Gábor gazdaságának gépi fejlesztései eredményezték az összefogást a beszerzések, illetve az értékesítés terén is – bár az értékesítés nem más, minthogy Gáborék megvásárolják a többiektől a takarmánynövényeket.
Ők maguk ugyanis mindössze 50 hektáron gazdálkodnak, főként búzát és árpát termesztenek, illetve a vetésforgóban őszi káposztarepcét vetnek. Idén a tervek szerint belevágnak a szójatermesztésbe is, főként azért, hogy az állatoknak ne a Brazíliából vagy Argentínából érkezett szójadarát kelljen adniuk, hanem GMO-mentes hazait. Emellett öt hektáron étkezési mákot is termesztenek.
A takarmánykeveréket helyben állítják elő, a takarmányreceptúrákat pedig az éppen rendelkezésre álló takarmány-alapanyagok tápanyagtartalma, illetve az állomány életkora, szükségletei alapján ők maguk számolják ki. Ahogy Gábor fogalmaz, ezek a receptúrák képviselik a termelésben a legnagyobb (szellemi) értéket.

Gábor a saját jövőjét küzdelmesnek látja, de halad előre a kitűzött céljai felé. A telepet fokozatosan korszerűsíti, és bár hasznosnak tartja a vidékfejlesztési pályázatokat, egyet már visszaadott. Ugyanis olyan lassú volt az elbírálás, hogy mire a döntés megszületett, már minden annyira megdrágult, hogy inkább letettek a terveik azonnali megvalósításáról. Fejlesztéseiket a kedvező kamatozású Agrár Széchenyi kártya konstrukciók segítségével és önerőből valósítják meg.
Az árak ugyanígy kiszámíthatatlanok, a 2022-es év első hetében 395 Ft/kg élő sertés árral, míg 2023-ban 670 Ft/kg-os áron kezdtük az évet. Első ránézésre örömtelinek tűnhet az emelkedés, de ha hozzátesszük, hogy a gabonaárak a duplájára emelkedtek, láthatjuk, az élőállat ára nem követte azt. Az energiaárak akár tízszeres költségeiről már nem is beszélve… Kedvező kamatozású – államilag támogatott – hitelek segítségével, apránként építkezünk.”
A terveik között az istálló felújítása, a géppark fokozatos megújítása és egy esetleges húsfeldolgozó kialakítása is szerepel, hasonló jelleggel, mint az alulról építkező növénytermesztési integráció. A fiatal gazda feleségével még a családalapítás előtt áll, így Gábor számos társadalmi munkát vállal a gazdatársak érdekében is. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron vármegyei szervezetének alelnöke, a vármegyei Fiatal Gazda Gazdakör elnöke és a NAK kistermelői országos osztályának osztályelnöke is.