Back to top

Nagyon sok mindent újra kell tanulnunk

Ezt hangsúlyozta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Portfolio Agrárium 2023 című konferenciáján, Kecskeméten.

Farkas Sándor szerint a "tavaszi kép” biztató: optimisták lehetünk a gabonaév tekintetében
Farkas Sándor szerint a "tavaszi kép” biztató: optimisták lehetünk a gabonaév tekintetében
Fotó: AM/Pelsőczy Csaba
A tanácskozás megnyitóján egyebek mellett kiemelte, hogy az idei év nemzeti költségvetésében 750 milliárd forint áll rendelkezésre az ágazat számára. A Magyar Államkincstár várhatóan március végéig kifizeti a gazdáknak járó kárenyhítési juttatást az állami kockázatkezelési rendszer keretében, és úgy véli, a „tavaszi kép” biztató: optimisták lehetünk a gabonaév tekintetében.

A MÁK minden eddigi évet meghaladó kifizetést fog teljesíteni az agrárium számára idén – mondta el Detre Miklós, a kincstár mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokért felelős elnökhelyettese, aki az egységes kérelem beadásával kapcsolatos változásokra is felhívta a termelők figyelmét. Egyebek mellett meg kell újítani a falugazdászok meghatalmazását, kötelezővé és teljessé válik az elektronikus kapcsolattartás, száz százalékban a területi monitoring lesz az alapja az ellenőrzésnek, de szankcionálás helyett az együttműködésre kerül a hangsúly. Így például szeptember 23-ig negatív következmények nélkül lehet módosítani az egységes kérelmeket. A MobilGazda alkalmazás kapcsán úgy fogalmazott, hogy

„a digitalizációnak nem érdemes ellenállni, mert aki fékez, nem a folyamatot fogja lassítani, hanem saját magát.”

Ajánlotta, hogy mindenki barátkozzon az applikációval, amely 2025-től kötelezővé válik. Részleteket az mvh.allamkincstar.gov.hu oldalon vagy a Facebook MobilGazda profilon olvashatunk róla.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Zöld technológiaváltást sürget a KAP új támogatási rendszere

Új támogatási rendszer lép életbe a Közös Agrárpolitikában, amely minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet az ágazat környezettudatos működésére. Emellett a támogatások újfajta elosztása, a kisebb gazdaságok segítése is megvalósul a 2023-2027-es ciklusban.

Jelentősen nőtt a beruházások volumene az ingatlanberuházások, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság területén

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 első negyedévében a beruházások mértéke éves alapon 2,8 százalékkal mérséklődött.

Tanösvényekkel és kilátókkal várnak a Veszprém környéki erdők

A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. csaknem 50 000 hektár, állami tulajdonú területet felügyel és gondoz több mint 50 éve. 2018 óta, több mint 83 hektár területen végeztek újerdő telepítést és közel 300 hektáron erdőfelújítást.

Zavarosan indult a felvidéki agrár-ágazat éve

Nehéz időket kell megtapasztalniuk a szlovákiai gazdáknak. Nyakukon a támogatási kérelmek leadása, de újak és sokszor kidolgozatlanok, előkészítetlenek a követelmények. A kormány – és vele az agrárminiszter – cseréje emellett csak mellékes eseménynek tűnik. Az agrárminisztérium vezetőinek cseréjéhez lassan már hozzászoknak.

Embertelen körülmények a német ültetvényeken

A német ültetvényeken dolgozó idénymunkások olyan körülmények között dolgoznak, amelyek az emberi méltóságot csorbítják, derül ki az Oxfam nemzetközi humanitárius szervezet legfrissebb felméréséből.

9 szénhidrát, amelyekre szükségünk van az étrendünkben

Bár a szénhidrátoknak rossz híre van, amiért túl gyorsan megemelik a vércukorszintet, nem minden szénhidrát egyforma. Míg a finomított szénhidrátokban és hozzáadott cukorban gazdag étrend összefüggésbe hozható a betegségek, köztük a 2-es típusú cukorbetegség és a szívbetegségek fokozott kockázatával, néhány szénhidrátban gazdag élelmiszer hihetetlenül tápláló, és megvédheti az egészséget.

A falusi élet

Zebegény Szőnyi szemével – A falusi élet címmel nyílt meg május 20-án a Szőnyi István Emlékmúzeum kétrészes kiállítássorozatának első tárlata Zebegényben.

Természeti tőkénk megóvása stratégiai kérdés

A természetvédelem területén és a természet védelméért dolgozó szakemberek mindannyiunkat megajándékoznak, eredményeikből mindannyian részesülünk. A tiszta víz, a jó levegő, a gazdag termőtalaj, a természetes élőhelyek által biztosított ökológiai szolgáltatások ugyanis közös kincseink - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Pro Natura díjak, a Pro Natura Emlékplakettek és a Miniszteri Elismerő Oklevelek átadóján.

Illatokkal védték meg a termést az egerektől

A módszer humánusabb és környezetbarát alternatívát kínál mind a vetések, mind a betakarított termés védelmére a rágcsáló kártevőktől, ráadásul olcsóbb is lehet a mérgeknél.

Hogyan ne okozzon fejtörést az e-permetezési napló?

2023. január 1-jétől a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felületén kell vezetni az elektronikus permetezési naplót. A gazdálkodók tapasztalatai szerint ez akár napi több óra adminisztrációt is jelenthet, így sokan igyekeztek a kitöltést a növényorvosokra testálni, holott az nem az ő dolguk. Erre jelenthet megoldást a napokban piacra került applikáció.