Richard Hughes, a kormány számára hivatalos előrejelzéseket készítő és a felelős költségvetési politika felett őrködő szervezet (Office for Budget Responsibility, OBR) elnöke a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: a brit gazdaság az elmúlt években 500 ezer munkavállalót vesztett, a beruházások értéke pedig 2016 óta stagnál.
Nagy-Britanniában 2016-ban tartották az EU-tagságról szóló népszavazást, amelyen a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt.A referendum eredménye nyomán Nagy-Britannia három éve kilépett az Európai Unióból, majd az uniós tagság megszűnése utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is távozott. A konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket - mindenekelőtt az EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát -, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.
Jonathan Portes, a King's College London egyetem gazdaságtan-professzora és John Springford, a Centre for European Reform (CER) nevű, uniós elemzéseket végző londoni stratégiai kutatóműhely igazgatóhelyettese azt mutatta ki közös tanulmányában, hogy a tavalyi év közepére 460 ezer európai uniós munkavállaló hiányzott a brit gazdaságból a Brexit előtti szintekhez képest.
Richard Hughes, az OBR elnöke a vasárnapi BBC-műsorban elmondta, hogy a brit gazdaság termelékenységének javulása is "drámai mértékben" lelassult a 2008-as globális pénzügyi válság után, és azóta sem tért vissza a korábbi ütemhez.
Hughes szerint ez azt jelenti, hogy a Brexit a koronavírus-járvány hatásához mérhető sokkot okozott a brit gazdaságban.
Hozzátette: az OBR becslése szerint a brit lakosság életszínvonala a jelenlegi évtized vége előtt nem tér vissza a koronavírus-járvány elhatalmasodása - és az ezzel egy időben végbement Brexit-folyamat - előtti szintre.