Back to top

Emésztési zavarunk leolvasható az arcunkról

Az emésztőrendszer az egyik legfontosabb felület, amelyen keresztül belsőnk közvetlenül érintkezik a külvilággal. Ezért lényeges, hogy mit, mennyit és hogyan fogyasztunk, mert mindennek nyoma lesz a testünkön, és annak is legszembetűnőbb részén, az arcunkon.

Rövid őrlés, hosszas emésztés

A szájban történik meg az élelem "azonosítása", amely jelzi a szervezetnek, hogy milyen és mennyi emésztőnedvre lesz szükség az étel megemésztéséhez. A rágással kezdődik az elfogyasztott élelmiszerek feldolgozása, érdemes ennek lelkiismeretesen eleget tenni, különben a megspórolásáért az emésztésben később sorra kerülő szerveink fognak megfizetni. Hosszadalmasabb lesz az emésztés, tovább tartózkodnak a potenciálisan veszélyes anyagok a szervezetben; több esély adódik arra, hogy zavar keletkezzen a folyamatok közben, amelyek toxikus vagy egészségkárosító vegyületeket eredményezhetnek.

A túl gyors evés miatt pedig rendszeresen többet fogyasztunk a szükségesnél, ami testünk raktárait fogja hizlalni.

Desszertnek egy kis csurgatott tészta, és gyümölcsös kása
Desszertnek egy kis csurgatott tészta, és gyümölcsös kása
Fotó: Nagy Z. Róbert
Fáradt gyomor, erőtlen gyomorsav

Az elégtelen gyomorsavtermelés idővel bélproblémákhoz fog vezetni. A gyenge gyomorsav lehetővé teszi, hogy a gyomorban vígan éldegéljenek és szaporodjanak kártékony baktériumok. Amelyek akár gyomorfekélyt is okozhatnak vagy átszökhetnek rendbontani a vékonybélbe. A túl gyenge gyomorsav csökkenti az emésztés hatékonyságát, több és fárasztóbb munkára készteti a gyomrot, valamint gázképződést és nyomásfokozást okoz.

Mindennek végül az lesz a következménye, hogy kibuggyan némi gyomorsav és feláramlik a nyelőcső felé. Ezt hétköznapi nyelven gyomorégésnek hívjuk, és savkötőket kapkodunk be ellene. Azonban világosan látható, hogy ezek nem oldhatják meg a problémát, mert nem csökkenteni kell a gyomorsav mennyiségét, hanem inkább fokozni az erejét.

Az evés utáni rövid, legalább 15 perces sziesztával a gyomor és a vékonybél fáradozásaival szembeni megértésünket és nagyrabecsülésünket fejezzük ki.

Fáradt máj, problémás bőr

A máj több ponton is érintett az emésztésben, részt vesz a zsírok feldolgozásában, igyekszik megszabadítani a testet a különböző méreganyagoktól; hozzájárul a tápanyagok végleges, közvetlenül hasznosítható formájának megalkotásához. Ezért a máj állapota szervezesen kapcsolódik ahhoz, hogy mennyire látszunk, illetve érezzük magunkat fiatalosnak. Amikor már nagyon régóta túlterhelt és már majd szétpukkad az elnyelt kórokozóktól, veszélyes hulladékoktól, csökkenteni kényszerül a munkaterületét, a raktározási kapacitását és megnő az esélye annak, hogy kipöfékel olyan méreganyagokat, amelyek még nem lettek teljes mértékben közömbösítve. De nem kell, hogy ilyen messzire eljussunk, mert a máj már sokkal hamarabb jelzi nekünk, hogy szenved.

Le sem tagadhatjuk, mert üzenetet hagy nekünk az arcunkon: akne, ekcéma, pikkelysömör, csalánkiütés, májfoltok, egyéb pigmentációs problémák, rosacea, ráncok, szem alatti sötét karikák, kiütések, hajszálértágulatok, stb. formájában.

Ha ezeket a figyelmeztető jeleket látjuk magunkon, akkor ajánlott a lehető leghamarabb fitonutriensekben gazdag, zsírszegény étrend követésével enyhíteni a máj terhelésén, továbbá gyógynövényekkel támogatni a megtisztítását. A májjal nem csak kúraszerűen kell(ene) foglalkoznunk, hanem minden egyes nap.

Laboratórium, ahol értünk dolgoznak

A vékonybél egy sajátságos boszorkánykonyhája a testnek, szortíroz, elkülöníti a hasznost a károstól, kinyeri a béltartalomból az értékeset. Az első komolyabb feldolgozás után tovább küldi a tápanyagokat a májba, ahol a test által hasznosítható formába kerülnek. Jólléte és egészsége kritikus fontosságú ahhoz, hogy megfelelően tápláltak legyünk. Bármilyen gubanc (fertőzés, gyulladás, elégtelen mennyiségű és minőségű emésztőnedvtermelés) bezavar ebbe a folyamatba, ami hiányállapotok kialakulását vonja maga után. Tévedésének akár mérgeződés is lehet a következménye, és amikor túlzásokba esik, megnöveli az érzékenységre való hajlamot.

A lassúság megbetegít

Normál esetben azután kerül a béltartalom a vastagbélbe, miután a test számára minden használhatót kiszívott belőle a vékonybél. Itt történik meg a maradék koncentrálása, miután a szervezet visszakéri a kölcsönadott vizet. A vastagbelünk ad otthont a milliárdnyi baktériumnak, akik tűkön ülve várták, hogy elkezdődjön végre a lakoma, és végre falatozhassanak. Ha fogyasztottunk rostokat, amelyekkel emészthetetlenségük miatt eddig nem történt különösebb, azok boldoggá teszik sok kis bérlőnket. Az nekünk különösen jó, ha ők elégedettek és jól érzik magukat. Viszont ha rostszegényen táplálkozunk, nem csak a transzportot lassítjuk le, hanem a bélflóránk összetételére is kedvezőtlenül hatunk. Fölénybe kerülhetnek azok, amelyek elszaporodva kellemetlenségeket, betegségeket okozhatnak. A lassú mozgás miatt szennyeződhet a bélfal, mert megtapadhat rajta ez meg az a kifelé vándorló anyagból. Ez azon túl, hogy később akadályt jelent, a gyulladás melegágyává válik. Székrekedéskor a szervezetben túl sokáig tartózkodik a salak, és ekkor fokozódik a toxikus anyagok visszakerülése. Amikor tökéletlen a vastagbélen keresztüli méregtelenítés, az arc elveszti ragyogó és életteli színét, kiütések, aknék jelennek meg rajta. A méregtelenítés elősegítése végett szükséges elegendő rostot fogyasztani és a szervezet működése közben felhasznált vizet mindenféle üdítőital helyett tiszta víz formájában pótolni.

Tehát ahhoz, hogy elkerüljük önmagunk megmérgezését, jól tesszük, ha elegendő időt szánunk a táplálkozásra, alaposan megrágjuk az ételeinket, és elegendő rostot és vizet fogyasztunk. Arcunk olyan, mint egy nyitott könyv. A rajta látható jelek tükrözik emésztésünk hatékonyságát.

Fűszerekkel a jó emésztésért, máriatövissel a máj egészségéért

A fűszereket évezredek óta használja az emberiség, és ezeknek a növényeknek nem csak az étel ízletesebbé tétele a feladatuk. Emellett sok fűszer egyben antibiotikus hatású, aminek akkor volt nagy jelentősége, amikor még hűtőszekrény sem volt és a higiéniás körülményekkel is akadt probléma. Akkor sok embert mentettek meg a gyomorrontástól a fűszerek.
Továbbá e növények jellemzően segítik az emésztést, az emésztőnedvek gyorsabb kiválasztását. Ezek a jellemzők a legtöbb ismert fűszerre igazak (kakukkfű, bazsalikom, majoránna, oregánó…), ezért éri meg fűszerezni a jó emésztés érdekében (is). A máj egészségét pedig máriatövissel támogathatjuk, mely növényből kiváló jól dozírozható kivonatok, növényi gyógyszerek állnak rendelkezésre.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Átírnák az eredetjelölésre vonatkozó paragrafusokat

A friss és szeletelt zöldség-gyümölcsök forgalmazási előírásairól szóló új jogszabálytervezetről folytat nyilvános konzultációt az Európai Bizottság. Megszólalt az ügyben az európai friss zöldség-gyümölcs ágazatot képviselő szövetség (Freshfel Europe), és rámutatott, hogy messzemenő következményei lesznek, ha az országspecifikus eredetmegjelölés kötelező szabályait fenntartják a konyhakész, szeletelt gyümölcsök és zöldségek esetében.

5 étkezési szokás a gyors fogyásért 50 éves kor felett

Amikor azt látjuk, hogy a mérlegen a szám lefelé mozog, nagyszerű érzés, de amikor ezek a számok növekednek vagy stagnálnak, az kissé frusztráló lehet. A megfelelő ételek és az egészséges táplálkozás kulcsfontosságú, ezért a szakértők megosztják a titkot a fogyáshoz, mely 50 éves kor felett is könnyen kivitelezhető.

A kertészkedés meglepő egészségügyi előnyei

A Coloradói Egyetem tanulmánya szerint a kertészkedő emberek egészségesebbek, mint azok, akik nem végeznek kerti munkákat. Ennek több oka is van, mint például, hogy több rostot fogyasztanak, és több testmozgást végeznek.

Négy étel, ami öregíti az agyat

Az ételek nem csak a testünk számára jelentenek üzemanyagot, hanem agyunk egészségében is jelentős szerepet játszhatnak, de a kiegyensúlyozott táplálkozás segíthet az agyműködés javításában és a kognitív hanyatlás megelőzésében. Ha azonban nem vagyunk körültekintőek az ételválasztásunkkal, bizonyos élelmiszerek felgyorsíthatják az agy öregedését, és növelhetik a demencia kialakulásának kockázatát.

Növényvédőszer-maradék miatt hívtak vissza kukorica tallért

Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék (klórpirifosz) jelenléte miatt a gyártó Good Food Products visszahívta a 2023. szeptember 19-i minőségmegőrzési idejű 105 grammos Sondey Kukorica tallér amaranth és a 105 grammos Sondey Kukorica tallér chia termékeit, az árut Magyarországon a Lidl forgalmazza - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

A vasban gazdag ételek felgyorsítják a zsírégetést

A vas alapvető tápanyag az általános egészségünk és a gyorsabb fogyás szempontjából. Sajnos körülbelül 10 millió amerikai szenved vashiányban - köztük 5 millióan vashiányos vérszegénységben. A vérszegénység olyan tünetekkel jár, mint ingerlékenység, súlyos fáradtság, fejfájás, szapora szívverés, általános gyengeség, sőt hajhullás.

Ma van a Tej Világnapja

A tej pozitív élettani hatásai miatt, valamint, hogy felhívják az emberek figyelmét a kalciumbevitel fontosságára, a Nemzetközi Tejszövetség 1957-ben május utolsó keddjét nevezte ki, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete (FAO) 2001-től pedig már konkrét dátumot, a június 1-jét jelölte meg a Tej Világnapjának.

A „belénk épült” baktérium

Ha tetszik, ha nem emésztőrendszerünkben és testfelületünkön milliárdszám hemzsegnek a baktériumok. És jobban belegondolva, a legtöbb emberi sejtünkben is van egy ősi baktériumtól eredeztetett szervecske.

A WHO nem ajánlja a cukormentes édesítőszereket

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új iránymutatást adott ki a cukormentes édesítőszerekről (non-sugar sweeteners, NSS), amelyben azt javasolja, hogy ne használjuk ezeket a testtömeg szabályozására vagy a nem fertőző betegségek kockázatának csökkentésére.

Alacsony zsír vagy alacsony szénhidrát: melyik a jobb?

Ha egészségesebb életmódra szeretnénk váltani, valószínűleg hallottunk már az alacsony zsírtartalmú és a szénhidrátcsökkentett étrendekről.