A britek vadmarhái ritkábbak, mint a pandák

Ránézésre nem tűnnek olyan különlegesnek, sem nagyon másnak, mint az átlagos szarvasmarha. Azonban ezek a fehér szőrű állatok egyáltalán nem barátságosak.

- idézi a terület egyik felügyelőjét, Ellie Waddingtont a Guardian.

A Chillingham marhák azonban hófehérek, kisebbek, fürgébbek, és izmosabbak, mint a farmon élő társaik, szarvaik pedig hasonlóak ahhoz, melyet a vikingek sisakjaikon viseltek. A gulya egy 150 hektáros bekerített területen él, Northumberland-től északra, melyet egy alapítvány gondoz. Ők az utolsó élő rokonai azoknak az ősi marháknak, melyek valaha Britannia erdeiben éltek.

Mostanra mindössze 130 példány maradtak belőlük - ezzel pedig ritkábbak, mint a hegyi gorillák vagy a pandák. Teljesen vadon élnek, senki sem gondozza őket, és nem részesülnek állatorvosi ellátásban sem. Az egyetlen lehetőség, hogy valaki lássa őket, az őket gondozó alapítvány túráin való részvétel, melyeket áprilistól októberig szerveznek.

Kisebbfajta csoda, hogy ezek a marhák még léteznek. Egy kisebb populáció utolsó leszármazottjaiként meglehetősen beltenyésztettek - mutatott rá Waddington. Nem az emberek szelektálták őket, hanem a természet, és azok a példányok, melyek nem voltak elég fittek, elpusztultak. Tudományos szempontból is meglehetősen érdekesek - még Charles Darwin is megfigyelte őket.

Azonban nem tudni, hogy kerültek ide eredetileg, talán a vikingek vagy a rómaiak hozhatták őket magukkal.

Feltételezések szerint a kelta folklórban szereplő ír istennő, Brigid ezeknek az fehér teheneknek a tején nevelkedett.

Azt viszont ismert, hogy ezeket az állatokat valaha vadászták, főleg a sport kedvéért - elvégre sehol máshol nem lehet fehér vadmarhákra vadászni. Emiatt bizalmatlanok az ember felé, nem tanácsos túlságosan megközelíteni őket. Normál esetben nem támadnak az emberre, de a borjaikat féltő tehenek viselkedése igen kiszámíthatatlan.