Talpunk alatt rejlő kincs: a talaj

Ezen sokszínűség megismerésének és az erdőgazdálkodás termőhelyi megalapozottságának igénye hívta életre az Innovációs Központ (korábban Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ) Talajlaboratóriumát, ahol évente mintegy 1000 hektár leendő vagy meglévő erdőterület talajait vizsgáljuk.

Autózás vagy kirándulás közben könnyen feltűnik egy-egy tarka rét, szép erdő.

Ezeket a jelenségeket a szakemberek esetleg még drónfelvételen, légifényképen vagy műholdképen is megfigyelik. Számos oka lehet ezen mintázatok kialakulásának, amelyek közül az egyik a talaj mozaikossága.

A talpunk alatt található talaj történeteket mesél. Azok, akik olvasni tudják a jegyeit, megismerhetik keletkezésének folyamatát, jelenlegi működését, hogy milyen növényzet élt és fejlődött rajta, illetve képesek megjósolni azt is, hogy milyen fajokat érdemes ültetni, telepíteni, hogy fenntarthatóan gazdálkodhassunk ezzel a természeti kinccsel. A talajtannal, termőhelyfeltárással foglalkozó szakemberek vizsgálják és jellemzik a talajokat, amihez igen széles eszköztárat használnak.

A talajvizsgálatok két lépésben történnek. Helyszíni vizsgálatokkal kezdődnek, ennek legfontosabb eszköze a talajszelvény, amely egy függőleges metszet a talajról, amin felismerhetők a kialakult szintek (fejlődési kapcsolat van közöttük), rétegek (egymásra rakódott talajanyagok).

5.jpg Kémhatás meghatározásához használt indikátor folyadékok és potenciometriás pH-mérő. A pH emelkedésével a fenolftalein színtelenből lilába, a brómtimolkék sárgából kékbe,a klór fenolvörös sárgából vörösbe, a brómkrezolzöld sárgából kékbe, a keverék indikátor pedig lilából zöldbe csap át

A talajszelvényt látva rendkívül színes világ tárul elénk. A sötétbarna humuszos szinttől kezdve a fehér mészkiváláson át a zöldesszürke glejes szintig, számos árnyalat segít megismerni a történetét. Ha nemcsak a szemünkkel, hanem a kezünkkel is vizsgáljuk a talajt, megismerhetjük a szerkezetét, azaz, hogy milyen egységekké tapadnak össze a szemcséi: morzsákká a felszínen, diókká ott, ahol vörösödni, agyagosodni kezd a talaj, esetleg oszlopokká. Ha ezeket a szerkezeti elemeket szétmorzsoljuk, esetleg meg is nedvesítjük, érezhetjük a fizikai talajféleségeket: sercegő homok, lisztszerű vályog vagy kenődő agyag.

A következő lépésben a szelvényből szintenként vagy rétegenként gyűjtött talajmintákat laboratóriumban vizsgáljuk. A talajfizika elsősorban a talajt felépítő szemcsékkel, szerkezeti elemekkel és az ezek közötti pórusokkal foglalkozik, így a talaj vízgazdálkodásáról szolgáltat adatokat. Leggyakoribb vizsgálatok az Arany-féle kötöttségi szám meghatározása (mennyi vizet vesz fel a talajminta, amíg a képlékenység és hígfolyósság közötti határállapotba kerül), a higroszkóposság mérése (mennyi nedvességet vesz fel a talaj a levegőből adott páratartalom mellett), a kapilláris vízemelés vizsgálata (adott idő alatt milyen magasságig kúszik fel a víz a talajoszlopban) vagy az elemi részek tömegarányának meghatározása, az úgynevezett mechanikai szemcseösszetétel-vizsgálat.

A másik csoport a talajkémia, azaz a talaj alkotórészeinek (szilárd, folyadék, gáz és szerves anyag) és a talajkolloidok (parányi, 0,002 milliméternél kisebb részecskék, amelyek felületén a kémiai folyamatok zajlanak, részben szervetlen ásványi kolloidok, részben szerves kolloidok, azaz humuszanyagok) felületén, illetve a talajoldatban lejátszódó folyamatok vizsgálata.

Főként a talaj tápanyag-szolgáltató képességéről és a növények számára korlátozó tényezőkről (só, szóda, szélsőséges kémhatás) tájékoztat.

Az első vizsgálat a kémhatás (pH) meghatározása, ami megmutatja, hogy milyen további mérések szükségesek. Két oldószert használunk: desztillált vizet, illetve kálium-klorid oldatot. Az előbbi segít megtudni, hogy a növények gyökerei milyen körülmények között fejlődnek, az utóbbi pedig a talaj savanyodásra való hajlamáról ad információt. Ha a desztillált vizes szuszpenzióban hetesnél kisebb értéket mérünk, akkor savanyúsági értékeket (hidrolitos és kicserélődési) határozunk meg, ha nagyobb a pH (kémhatás), akkor mész-, összes só-, majd szódatartalmat vizsgálunk.

A helyszíni és laboratóriumi mérésekből származó adatok segítségével megfejthetjük a vizsgált talaj történetét, megérthetjük működését, és megbecsülhetjük, milyen változásokon eshet át a következő időszakban, ami alapján meghatározhatjuk későbbi gazdálkodási alkalmazhatóságát. Mindezt tegyük azért, hogy a jövő erdői szilárd termőhelyi alapokon álljanak még a laza talajokon is.

Ha kirándulunk, erdőt járunk és a növényzet mozaikosságát látjuk, gondoljunk arra, hogy ezt a talajadottságok változása eredményezi.

Ha esetleg egy homokbánya vagy löszfalba mart útrézsű mellett haladunk el, álljunk meg egy pillanatra, és fedezzük fel a szépségeit, próbáljuk megismerni a történetét, és ne féljünk egy szakembert megkérdezni, ha egy-egy jegy olvasásában bizonytalanok vagyunk.

Útravalóul pedig vigyük magunkkal Stefanovits Pál magyar talajtudós gondolatát: „Ne feledd, hogy a talajon nem csak állsz, hanem élsz is!”

Dr. Heilig Dávid
KEFAG Zrt.