Erdész, vadász - egy család

Ebbe születtem bele, ezt láttam, ez érdekelt – olvashatjuk gyakran az elhivatott erdészekről, vadászokról szóló beszámolókban, A Mi Erdőnk hasábjain is. De mégsem unalmasak ezek a történetek, hiszen olyan emberek mesélnek esetenként több évtizedes munkájukról, akiknek szakmájuk egyben a hobbijuk, sőt az életük.

A Mihályokra rendszeresen rátalál a média. Sosem keresték ennek a lehetőségét, azonban mindig szívesen mesélnek arról, hogy mit jelent számukra az erdő és benne a vad. Legutóbb az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kulisszatitkait is bemutató dokumentumfilmben szerepeltek.

– meséli Mihály József nyugdíjas kerületvezető erdész.

„A stábbal együtt egy teljes napig jártuk a kiállítás helyszíneit, de egy hét is kevés lett volna, hogy mindent láthassunk. Nem tudtunk betelni vele, éppúgy, mint az erdővel” – mondja az erdész-vadász dinasztia középső, aktív tagja Mihály Zsolt, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. kerületvezető vadásza.

„Nekem a rengeteg trófea tetszett leginkább, de persze minden más is: kaptam és vettem kitűzőket a vadászkalapomra, lőttem, és még az óriás akváriumba is benéztem” – lelkendezik élményeiről Mihály Marci, aki nagyjából 8-9 éve járja az erdőt nagyapjával és apjával. Egészen kicsi volt még, amikor eldöntötte, hogy vadász szeretne lenni. Ez a szándék azóta, mostanra 11 évesen csak fokozódott.

– 41 év az erdő szolgálatában, de lesz ez még több is, hiszen ma is segíti fia munkáját Mihály József.

– Általános iskola után sarlós erdei munkásként dolgoztam, majd Ásotthalmán elvégeztem az erdész szakiskolát. 1961-ben beosztott erdészként kezdtem pályafutásomat Csákánydoroszlóban. Egy év múlva Szalafőre kerültem, és nyugdíjazásomig ugyanabban a kerületben teljesítettem szolgálatot erdészként, és persze vadásztam és vadásztattam is. Minden „fűszálat” ismertem, még sötétben is. Ma is fel tudom sorolni, hogy melyik erdőrészletben mikor mit csináltunk. A szolgálati lakásunk közvetlenül az erdő mellett volt, sokszor végigjártam gyalog a kerületemet. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. volt az első és egyetlen munkahelyem.

– Édesapja munkája mennyire lehetett példa a fiú számára?

– Amikor csak lehetett, már 3-4 éves koromtól elkísértem aput az erdőbe, a nyári szünetekben napközben is vele voltam. De engem a vadászat érdekelt jobban.

– Itt születtél, itt lehettél vadgazda.

– Ez volt az álmom! Mikor az iskolából kikerültem, egy vadásztársasághoz álltam, majd egy évet a szakmán kívül töltöttem. 1998-tól dolgozom a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél, azóta ugyanazon a területen vagyok kerületvezető vadász. A 25 év alatt megváltozott az őrségi táj szerkezete, már kevesebb az érintetlen terület, több a turista, hangsúlyosabb a mezőgazdasági termelés, szűkül a vad élőhelye.

– Volt valami meghatározó élményetek az édesapáddal, ami miatt ezt a pályát választottad, vagy inkább az erdőben töltött idő alatt ivódott beléd a vadgazdálkodás szeretete?

– Sok apró impulzus miatt alakult így. Tudtam, hogy ezt szeretném csinálni, a szenvedélyemmé vált a vad gondozása, megfigyelése, vadászvendégeink eredményhez segítése. A természet közelsége fogott meg. Ebben a szakmában van egy viszonylagos szabadság, az ember a munkaidejének nagy részét maga osztja be. Akkor megyek hajnalban, este, éjszaka, hétvégén, amikor kell – ezt nem lehet előre tervezni.

– Nem hangzik családbarát időbeosztásnak.

– Valóban nem az, de a feleségem nagyon megértő, Marci fiam pedig már egészen kicsi korától velem tart, amikor csak lehet. Magába szívja az erdő szeretetét, nagyon sokat tud a vadfajokról. Sokszor egyedül is járja már a területet, és nagyon pontos információkat oszt meg velem.

– Központi témátok az erdő, a vad.

– Valóban sokat beszélünk erről itthon is. Előfordul, hogy egy-egy családi összejövetel elején a hölgytársaság azt kéri, ígérjük meg, nem szakmázunk. Persze ezt nem tudjuk betartani.

– Említsük meg, hogy van egy négylábú munkatársad is!

– Egres, a hannoveri véreb most 1,5 éves. A vadászkutyák iránt középiskolás koromban kezdtem érdeklődni. A munkám során voltak terrierjeim, akik a hajtásban segítettek, később az utánkeresésben, azaz a meglőtt vad felkutatásában voltunk nagyon eredményesek vérebemmel. A kutya nagyon sok időt igényel, és mindegyik más természetű, adottságú. Legutóbb Cinkos, a hannoveri véreb volt kiváló munkatársam, de sajnos elpusztult, a kölykével, Egressel még sok tanulnivalónk van.

– A vadászati hagyományokhoz hozzátartozik a kürtölés is.

– Egy német vendégvadásztól kaptam az első kürtöt, hozzá hangkazettákat. Ezeket hallgatva próbáltam leutánozni a különböző szignálokat, de akkor még annak is örültem, ha egyáltalán meg tudtam szólaltatni a hangszert. Egy kollégám előrébb járt, ő már 3-4 hangot ki tudott fújni.

Együtt tanultuk a vadászkürtölést, de segítség nélkül nagyon nehéz. Marcival például nemrég voltunk tanfolyamon, és már elég jól megy neki.

Fontos része a hagyományainknak a kürtölés, bár ma már nem ilyen módon kommunikálnak egymással a vadászok, a teríték mellett felharsanó kürtszó ma is végtisztességet ad a vadnak és meghatározó élményt az elejtőjének.

– Marci, mi tetszik a vadászatban?

– Minden! A természetközeliség, a vad megfigyelése. A másik hobbim a horgászat, amit filmekből tanultam meg, de a vadászat sokkal jobban érdekel, és ebben a papám és apukám a tanítómestereim, egyben a példaképeim. Így mi sem nyilvánvalóbb: vadász szeretnék lenni!