0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. február 24.

VINICZAI

Ami a hagyma héja alatt van

Úgy tűnik, a vöröshagyma még mindig csípős téma szakmai körökben, ennek is tudható be, hogy sokan vettek részt a Kamut határában tartott fajtabemutatón.

A Dunakanyar legszebb borai – újjáéledő hagyományok

Jól tudjuk, Magyarország szinte egy nagy, egybefüggő borvidék. Ráadásul olyan kiváló adottságokkal, amelyet a franciák is megsüvegelnének. Elfeledett területekkel, melyek jellemzően a filoxéra vészt követően tűntek el, s nem volt aki jó másfél évszázadon át újjáélessze.

Várva-várt jótékonyság újborral

Itthon hagyományosan Márton-napkor mutatkoznak be az újborok, ez idén is így van. A Soproni borvidéken dolgozó, fertőbozi Vincellér Borbirtok idén 3 különböző újbort készített, palackok nemes ügyet támogatnak, a Várva Várt Alapítvány munkáját segítik.

Ki lesz az Év Bortermelője 2022-ben Magyarországon?

Az „Év Bortermelője 2022” cím öt jelöltje bemutatkozik november 10-én a Borest a Bor Akadémián rendezvényen.

Ki az ország legjobb borpincére?

A hétvégén 2 év kihagyás után 25. alkalommal tartotta a Magyar Sommelier Szövetség az országos sommelier bajnokság döntőjét Európa egyik legnagyobb, megnyitás előtt álló borközpontjában, a volt Goldberger textilgyár felújított 1500 négyzetméteres gyárépületében, a Winehub-ban.

Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottság: lóról lóra

Talán nem véletlen, hogy a Mezőgazdasági Bizottság a Bábolnai Gazdanapokon kihelyezett ülésén a ménesgazdaságok szerepéről és küldetéséről volt szó. Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok vezérigazgatójának meghívására érkezett szakpolitikusok az ágazat helyzetéről tájékozódtak.

Kaliforniától Pázmándig: az 5. Hungarian WebWineWriting győztesei

Idén 5. alkalommal került sor az egyetlen magyar szervezésű nemzetközi borszakíróversenyre. Nem sok ilyen megmérettetés van Európában, még kevesebb olyan, amelyik ennyi időt megélt.