0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Időjárás: egyre súlyosabb a csapadékhiány

Az egyre súlyosabb csapadékhiány előre láthatólag ezen a héten sem enyhül, bár több időjárási front is átvonul majd fölöttünk. A talaj egyre szárazabb, az őszi vetéseknek óriási szüksége lenne az esőre. A csapadék hiánya a tápanyagpótlás munkálatait is akadályozza.

Az előző héten is folytatódott a száraz idő: bár a hét elején és a hét végén többfelé hullott eső, annak mennyisége összességében csak néhol érte el az 5 mm-t – elemez a met.hu. Hétfőn helyenként, szerdán többfelé volt gyenge fagy az országban, majd a hét második felében már jóval enyhébbek voltak az éjszakák. A maximumok jóval az átlag fölött, többnyire 15 Celsius fok körül alakultak. Csütörtökön volt a legmelegebb idő, akkor jellemzően 17 és 23 fok között alakult a legmagasabb hőmérséklet. Szeles volt az idő: gyakran fújt erős, egyes napokon pedig viharos erejű szél.

A talaj fölső rétege ebben az enyhe, szeles időben tovább száradt, a fölső 20 cm-es réteg nedvességtartalma immár sokfelé a kritikus 40% alá csökkent.

Kicsit lejjebb még van nedvesség a talajban, de az 50 cm-nél mélyebb réteg sokfelé szintén száraz, mert ősz óta nem tudott nedvességgel feltöltődni. Többnyire 30-100 mm csapadék hiányzik a talajból. A talaj hőmérséklete 5 cm-es mélységben jelenleg 7 és 9 Celsius fok között alakul az országban.

Egyre több növényünknél kezdődik el a vegetációs időszak. Az enyhe időben az őszi vetések is fejlődésnek indultak, de nagyon várják a csapadékot. A száraz, szeles időben gyakoriak a vegetációs tüzek, és a következő napokban ezekhez a tüzekhez az időjárási feltételek továbbra is nagyrészt adottak lesznek.

A nappalok továbbra is rohamosan hosszabbodnak, a következő egy hét során összességében 24 percet.

Mi vár ránk?

Az előttünk álló héten marad a változékony, gyakran szeles időjárás, de a hőmérséklet több fokkal visszaesik az elmúlt heti értékekhez képest. Ismét több időjárási front vonul át fölöttünk, de komolyabb csapadék ezekből sem valószínű.

A hét első felében főként szerdán lehetnek kisebb esők, záporok, majd pénteken és szombaton elsősorban az ország északi felén eshet előreláthatóan 5-10 mm közötti csapadék.

Összességében a talaj nedvességtartalma az északnyugati területek kivételével csökkenni fog. Élénk széllökések minden nap várhatók, de szerda kivételével többfelé erős, szombaton és vasárnap viharos szélre is számítani lehet. Éjszakánként sokfelé visszatérnek a fagyok, a leghidegebbnek a szerda hajnal ígérkezik, amikor északon, északkeleten -5 fokig hűlhet a levegő. Kedden 10, majd a hét közepén jellemzően 6 és 13 fok közé melegszik az idő, ami megfelel az ilyenkor megszokott átlagnak. Szombattól ismét melegedés kezdődik, megszűnnek az éjszakai fagyok, és visszatérnek a 15 fok fölötti maximum hőmérsékletek. Az 5 cm-es talajhőmérséklet is visszaesik a hét eleji 8-10 fokos értékekről, a hét közepére 3-6 fokra, majd a hétvégén kezd ismét melegedni.

Forrás: met.hu