0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Koronavírus: így látja a helyzetet az agrárminiszter

A koronavírus agráriumra gyakorolt hatásairól beszélgetett, s a téma legfontosabb kérdéseit járta körül Nagy István agrárminiszter és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a "Szóvetés" című podcast-sorozat legfrissebb epizódjában.

youtube://v/PbnyG80YmMA

 

A beszélgetés során szóba kerültek a helyi piacokkal, az áruforgalommal, a munkaerővel, az agrárium társadalmi megítélésével, illetve az agrártámogatásokkal és az összefogással kapcsolatos kérdések.

A videóban a többi közt elhangzik:

az önkormányzatok ne zárják be a piacaikat, sőt, hosszabbított nyitva tartásra van szükség; 

– a mostani helyzetben tudatosult sokakban, hogy milyen nagy jelentősége van a mezőgazdaságnak, az élelmiszeriparnak;

– az indokolatlan „pánikvásárlások” óta mindenki meggyőződhetett arról, hogy biztosított és az is marad az élelmiszer-ellátás;

– nagyon fontos az árufuvarozás zavartalansága, az áruk szabad forgalma, ez biztosított, nemzetközi egyezmények is segítik;

– a járványhelyzet elmúltával még inkább kell majd törekedni arra, hogy országhatáron belül tudjuk előállítani a lehető legtöbb terméket, technológiát, és azok üzemeltetését is biztosítani tudjuk;

– április 6-án indul az egységes kérelmek beadása: cél a támogatások mihamarabbi kifizetése, az előlegek mértékének növelése;

A beszélgetés résztvevői az alábbi kérdéseket is körüljárják:

– befolyásolhatja-e a Közös Agrárpolitika tervezését a járvány?

– lehet-e munkaerő-hiány a mezőgazdasági idénymunkáknál?

– van-e elég takarmány-alapanyag, gépalkatrész?

– mik a problémák a dísznövényágazatban?

– az olasz piac szűkülése után hogyan sikerült nagy mennyiségben nyerstejet eladni Macedóniába?

– miként nőhet a magyar hal piaca?

Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara