Konecsny Zoltán már gyermekkorában elköteleződött a kisállatok, főleg a díszmadarak tartása mellett. Hosszú évtizedek állattartói, állattenyésztői munkája után, mellékállásban nyitotta meg takarmányboltját, mert ő maga is nehezen tudott hozzájutni jó minőségű eleséghez állatai számára. Balatonboglári boltjába mára Kaposvárról, Dombóvárról, Zalaegerszegről is érkeznek vevők. Mi a siker titka, és hogyan tovább? Ennek jártam utána.

Zoltán édesapja kertész volt, nem született hát állattartó közegbe. Érdeklődése mégis hamar az állatok, különösen a hobbiállattartás felé fordult. Szerencsére szülei támogatták szárnypróbálgatását. Mint oly sokan, Zoltán is hullámos papagájokkal kezdte madarász pályafutását. Tizenkét évesen már galambjai is voltak, majd tengerimalac, nyúl, díszhalak, baromfik… Az évek alatt számos állatfaj egyedei megfordultak a balatonboglári portán. Már a kezdetektől próbálkozott állatai tenyésztésével. Később szakmájául is választotta szenvedélyét: 1990-ben kisállattenyésztő végzettséget szerzett a Zalaegerszegi Mezőgazdasági Szakiskolában.

Galambokról

Azt mondja, ennek oka a csoport szépségében, változatosságában keresendő. Mikor feltettem a kérdést, milyen madarakat tartott az elmúlt majd’ negyven évben, először nem is akarta felsorolni őket, merthogy túl sokáig tartana. Aztán csak belekezdett.

Postagalambjai mindig voltak, sokáig röpversenyekre is járt velük. Zoltán szerint a Balaton déli partján élő postagalambászoknak nincs könnyű dolga, ha jó eredményeket akarnak elérni a versenyeken. Ennek oka, hogy a röpversenyeken elengedett galambcsapatok jellemzően Keszthely felé kerülnek. Hiába tudnák a déli parton lakó galambok átrepülni a Balatont, a csapatösztön túl erős bennük. Ennek ellenére Zoltánnak volt kerületi első galambja is.

A posták mellett sokáig tartott alak- és díszgalambokat. Egri kék, díszposta, amerikai óriásposta, sirályka, keleti sirályka, komáromi bukó, erdélyi duplakontyos bukó, mind megfordultak az állományában. Az erdélyi duplakontyos bukót tenyésztette a leghosszabb ideig, ezzel a fajtával országos kiállításokon is szép eredményeket ért el. Mára a galambászatot időhiány miatt felszámolta.

Papagájok, fácánok, tragopánok

Ahogy a galamboknál, Zoltán itt is a változatosságra törekedett. Szereti a kihívásokat, mindig új, nehezebben tartható, tenyészthető madarakról álmodozik. Így a papagájoknál a hullámosokat hamar követték a nimfák, majd különféle törpepapagájok. Később tartott rozellákat, Nagy Sándor-papagájokat, kínapapagájokat, vörösszárnyú és nemespapagájokat is. Jelenlegi papagáj­állományát egy fiatal jákópár és öt pár rózsakakadu alkotja. A rózsakakaduk közül két pár a ritka lutinó színváltozatba tartozik.

Fácánok közül a viszonylag könnyen elérhető és szaporodásra bírható aranyfácánnal kezdte a tenyésztést, majd az ezüstfácánnal folytatta. Jelenlegi állományát himalájai fényfácán-, szürke pávafácán- és Edward-fácán-párok alkotják, illetve ezen párok szaporulata. Emellett tart temmincki (kéktorkú) tragopánokat is.

Zoltánnak mindig fontos volt, hogy a hobbija eltartsa önmagát, ne a családi kasszából kelljen az állataira költenie. A már szépen szaporodó fajok fiókáit rendre eladta, a pénzt félretette, míg összegyűlt egy-egy vágyott, drágább, nagyobb és komolyabb tenyésztői kihívást jelentő madár ára.

Megéri-e ma kisállatot tartani, tenyészteni?

Zoltán szerint, ha valaki csupán a pénzért kezdene bele, ebből akarna meggazdagodni, annak azt tanácsolja, azelőtt hagyja abba a próbálkozást, mielőtt belekezdene. Sok anyagi befektetés, még több ráfordított idő, szakmai igényesség, utánaolvasás persze meghozhatja, meg is hozza az eredményt.

Neki nagyon sok örömet adtak a madarai. Kedves emléke például az az eset, amikor egy postája előkerült, hosszú hónapokkal azután, hogy egy versenyen elveszett. A lábára pedig egy gyerekkézzel készített galambrajz és egy rövid üdvözlőlevélke volt kötözve.

Vagy a másik alkalom, amikor egy az évben született postagalamb berepült Zoltán dúcába. Sikerült megtalálni a gazdáját, egy velencei hobbigalambász hölgyet. A hölgy nem utazott el a madárért, hanem abban maradtak Zoltánnal, hogy a fiatal galamb végigcsinálja a röpversenyek programját Zoltán az évi, tréningre küldött madaraival. A velencei madár, aki Zoltántól a Dereske nevet kapta, hat versenyt járt meg. Még az utolsó, legnagyobb távról, Prágából is visszarepült Balatonboglárra. Egy reggel azonban csörgött Zoltán telefonja, és a velencei hölgy érdeklődött, mi van Dereskével. Zoltán lelkesen újságolta, milyen ügyesen repült a madár. Erre a hölgy megkérdezte, hogy most hol van a galamb? Zoltán értetlenkedve felelte, hogy benn a dúcban, a többivel. Mire a hölgy elmondta, hogy azt nem hiszi, mert otthon van Velencén, őnála. Zoltán ellenőrizte, és valóban, a hat versenyt megjárt galamb a szezon végén fogta magát, és se szó, se beszéd, hazarepült régi otthonába!