0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A Magyar Államkincstár megkezdi a 2016. évi pénzügyi fegyelem alkalmazásából eredő visszatérítések kifizetését

Felhívjuk a termelők figyelmét, hogy az ügyfél-nyilvántartásban szereplő bankszámlaszámuk és egyéb, a kifizetéshez szükséges adataik helyességét ellenőrizzék! Amennyiben az adataikban bekövetkező változásról nem tették meg a jogszabályban előírt bejelentést, azt haladéktalanul tegyék meg, különben október 15. után elveszítik jogosultságukat a kifizetésre.

A pénzügyi fegyelem alkalmazása miatt a tagállamoknak minden évben csökkentést kell végrehajtaniuk a 2.000 eurót meghaladó közvetlen támogatások esetében. A csökkentési együtthatót, amelyet a 2.000 eurót meghaladó részre kell alkalmazni, egy adott kérelmezési évre vonatkozóan a Bizottság határozza meg. A levont összegekből keletkező tagállami befizetésekből hozza létre évente az Európai Unió azt a krízistartalékot, amelynek célja a mezőgazdasági termelést vagy értékesítést érintő súlyos válságok kezelése. Amennyiben a pénzügyi év végéig ez a tartalék nem került felhasználásra, a Bizottság visszatéríti a tagállamok részére. A tagállam feladata, hogy a termelőknek a levont összegeket kifizesse.

Magyarország esetében, a 2016. évi kérelmekre vonatkozóan 15,07 millió euró (mintegy 4,6 milliárd forint) értékben került sor csökkentésre. Mivel a krízistartalék az idén nem került felhasználásra, ezen összeg most a jogosult termelők részére kifizethetővé vált. A folyósítást a Magyar Államkincstár (Kincstár) hivatalból indult eljárás keretében 2017. október 15-ig megvalósítja.

A visszatérítésre azok a mezőgazdasági termelők jogosultak, akik a 2016. évben közvetlen támogatás iránti kérelmet nyújtottak be, közvetlen támogatásaik összege a 2 000 eurót meghaladták, valamint 2017. szeptember 21-ig jogerőre emelkedett olyan határozattal rendelkeznek, amely alapján pénzügyi fegyelemből adódó támogatás-csökkentés került alkalmazásra.

A visszatérítés összegéről a Kincstár az alkalmazott csökkentés arányában hoz határozatot. Felhívjuk az érintettek figyelmét arra, hogy az ügyfél-nyilvántartásban szereplő bankszámlaszámuk és egyéb, a kifizetéshez szükséges adataik helyességét ellenőrizzék. Amennyiben a megadott adatokban változás történt, haladéktalanul kezdjék meg annak módosítását.

A 2007. évi XVII. törvény alapján az ügyfél köteles a Kincstárt az ügyfél-nyilvántartásban szereplő adataiban bekövetkezett változásról – annak bekövetkezésétől számított 15 napon belül – értesíteni.

Mivel az uniós szabályozás alapján a kifizetésre kizárólag 2017. október 15-ig van lehetősége a tagállamnak, nem lesznek jogosultak a visszatérítésre azok a mezőgazdasági termelők, akik a fenti kötelezettségüknek nem tesznek eleget, így részükre a folyósítás nekik felróható okból, ezen időszak alatt nem teljesíthető. Kivételt képeznek azok az esetek, ahol a kifizetés napján már folyamatban van a mezőgazdasági termelő fizetési számlájára, adataira vonatkozó bejelentés.

Forrás: FM Sajtóiroda