A Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden - közölte Ézsiás Tamás, a civil szervezet munkatársa kedden.
méhlegelő
Tovább küzd a méhek megmentéséért a SIÓ
A SIÓ-Eckes bejelentette, hogy folytatja tavaly megkezdett együttműködését az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel (OMME). Ennek keretében az ország legnagyobb gyümölcslégyártója az idei évben többek között széles körű edukációs kampánnyal, pénzadománnyal és országos aktivitásokkal támogatja a szervezet munkáját. A méhek május 20-i világnapja kapcsán a szakmai szervezet a hazai méhállomány drasztikus csökkenésére is felhívja a figyelmet.
Méhészet közös akarattal
Németh Tibor közel hetven esztendeje méhészkedik, a gyakorlaton kívül az elméleti vetületeivel is. Hét évtizede folyamatosan figyeli és elemzi a történéseit, annyira szívügye a szakma.
Méhbarát virág lett 2023 évelője
A németországi évelőtermesztők egyesülete a Monarda (méhbalzsam) nemzetséget választotta 2023 évelőjének. Öt új évelőfajta pedig megkapta a nemzetközi évelőegyesület (ISU) díját.
A kiszámíthatatlan időjárás miatt erre fokozottan kell figyelnie a méhésznek
A méhészetben mindig is figyelni kellett az időjárásra és annak függvényében gondoskodni a méhekről. Az utóbbi időszakban egyre egyértelműbb időjárásváltozás azonban jelentős kihivás elé állítja a méhészeket.
Jó a környezetnek és jó a gazdának: Agro-ökológiai Program a 2023-27-es támogatási időszakban
A gyorsuló ütemben változó klíma, az évről évre szélsőségesebbé váló időjárás világszerte jelentős kihívás elé állítja a gazdálkodókat, egyre inkább sürgetve az átállást egy fenntartható gazdálkodási modellre.
A beporzók megóvása közös kötelességünk
Közös faültetéssel hívta fel a figyelmet a beporzók védelmére és a biológiai sokféleség megóvására Nagy István agrárminiszter és Marjan Cencen, Szlovénia nagykövete.
A propolisz egészségügyi előnyei: gyulladáscsökkentéstől a bőrproblémákig
A propolisz egy gyantaszerű anyag, amelyet a méhek méhviasszal kombinálva állítanak elő. A propoliszt tömítőanyagként használják a méhek a kaptárépítéshez, de az ember számára is hasznos lehet. Méhszurok néven is ismert.
Nincs élet beporzók nélkül
Ahhoz, hogy az erdők-mezők és kertünk növényeinek virágaiban gyönyörködhessünk, terméseiket, magjaikat, leveleit, felhasználhassuk, elengedhetetlen a beporzók „munkája”. Ezek a többségében rovarok virágról virágra szállva segítenek a virágpor átvitelében, a megtermékenyítésben. Nélkülük nincs vegetáció, sem oxigén, így élet sem. Ezért védelmük mindannyiunk kötelessége.
Beporzók napja
Hazánkban március 10-e a beporzók napja. 2018 óta ezen a napon nemcsak a házi méhekre és a méhalkatúakra hívják fel a figyelmet, hanem minden olyan élőlényre, amelyeknek szerepük van a növények megporzásában. Megérdemlik az „egynapos” figyelmet, hiszen a termesztett növényeink kétharmadát, az élelmiszereinknek pedig egyharmadát köszönhetjük nekik.