0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Tejtermelő bivalytelepet adtak át Mezőtúron

Tejtermelő bivalytelepet adtak át 330 millió forint beruházással pénteken a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúron. Az olasz-magyar tulajdonú Italiagro Kft. tervei szerint az ott tartott állatok tejéből mozarellát és más termékeket készítenek elsősorban a belföldi választék bővítésére.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter avatóbeszédében gratulált a fejlesztéshez, amely önerővel és az önkormányzattal összefogva valósult meg.
Elmondta: a telep átadásával Magyarország természeti erőforrásaira, a sajtkészítés magyar és olasz hagyományaira építve egy új élelmiszer-különlegesség, a bivalytejből készült, Magyarországon gyártott mozzarella születik. Hozzátette: a világszerte ismert és elismert olasz minőség találkozik a magyar élelmiszergazdaságra jellemző, a Földművelésügyi Minisztérium politikájában is megjelenő elképzelésekkel. Elmondta, a magyar élelmiszerek minőségét emelni kell, a termékeket a világpiacon ismertté kell tenni, miközben a magyar fogyasztók részére az élelmiszerek lehető legszélesebb választékát kell biztosítani.
A miniszter kiemelte: a magyar mezőgazdaság jövője a GMO-mentes, kiváló minőségű élelmiszereken alapul. Ilyen termékekkel kell ellátni a külső és belső piacokat, így ez a fejlesztés illeszkedik a magyar agrárpolitika fő irányaihoz – fűzte hozzá.
Az olasz-magyar tulajdonú társaság a nagy tejhozamra szelektált Meditárreán olasz bivalyfajta behozatalával a bivalytej magyarországi termelését, feldolgozását, illetve magas hozzáadott értékű tejtermékek, sajtok előállítását tűzte ki célul – mondta a miniszter, hozzátéve: egyúttal új gazdasági ágazatot hoznak létre Magyarországon.
Fazekas Sándor elmondta, hogy a bivalytej feldolgozását egyelőre a Földművelésügyi Minisztérium fenntartásában működő gyomaendrődi Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium tangazdaságában, a technológiai igényeknek megfelelően kialakított és felújított tejfeldolgozó és sajtkészítő üzemben végzik, ahol a tanulók olasz sajtmestertől tanulhatnak. A miniszter aláhúzta: a cég azt is tervezi, hogy fiatal gazdákat és mezőgazdasági termelőket is bevon a termelésbe. Fazekas Sándor hozzátette: bízik abban, hogy a beruházás például szolgál a környékbeli gazdák, élelmiszerfeldolgozók számára és „többen követik majd a minőségi élelmiszergyártás bármely területén az itteni megoldásokat”.
Herczeg Zsolt, Mezőtúr polgármestere az eseményen elmondta: az oktatás szempontjából is nagy jelentőségű a beruházás, a felek az oktatás területén is együttműködnek. Hozzátette: néhány éven belül várhatóan megépül a mezőtúri telepen egy sajtüzem. A bivalytelepet a helyi önkormányzat által adott 5 hektáros telken alakították ki, ezzel a város is tulajdonrészt szerzett a gazdasági társaságban.
Az Italiagro az önkormányzat tulajdonában lévő mintegy 70 hektáros legelőt fogja használni, a teljes állomány 250-300 állatból áll majd. A bivalytelepre tavasszal megérkezett az első Mediterrán olasz fajtájú bivalyszállítmány. A tervek szerint az első, mezőtúri bivalytejből készülő termékek néhány hónapon belül kerülhetnek forgalomba. (Fotó: Bugány János/MTI)

Forrás: MTI/FM Sajtóiroda

Forrás: