0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Zambó Péter köszöntötte a végzős erdőmérnököket

A klímaváltozás hatásainak kezelése a mai kor erdészének, környezet- és természetvédő szakemberének, vadgazda mérnökének mindennapi, és az egyik legfontosabb feladatai közé tartozik Magyarországon is – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára csütörtökön a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tanévzáró-diplomaosztó ünnepségén.

Zambó Péter köszöntőjét azzal kezdte, hogy a 21. század környezeti kihívásaira választ kell találnia az emberiségnek. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a természeti károk mérséklésével, de a veszélyhelyzetek megelőzésével is foglalkozni kell. Hozzátette, az Erdőmérnöki Karon oktatott szakok képviselői a fenntartható gazdálkodás gyakorlati megvalósítására mutatnak példát a gazdaság és a társadalom számára is. „Olyan hivatást választottak – választottunk –, amely hosszú távon hatással van a következő nemzedékek életére”- emelte ki.

Az államtitkár kifejtette, az egyetemen oktatott szakterületnek megvan a fenntarthatóság igényére adott válasza.

A 21. századi erdőmérnök az erdei ökoszisztéma egészének kezeléséért felelős, a környezetmérnökök a növekvő városi lakosságszám, az urbánus környezet térhódítása ellenére képesek megelőzni és mérsékelni a környezeti ártalmakat.

A természetvédelmi mérnökök meg tudják teremteni a természet megőrzése és a fenntartható gazdálkodási igények közötti egyensúlyt. A vadgazda mérnökök munkája az élőhely és a nemzeti kincsnek számító vadállomány gondozásának összhangját szavatolja- tette hozzá.

Zambó Péter kitért arra is, hogy az egyetemen történt modellváltás minden eddiginél jobb alapot teremt arra, hogy az oktatás és a kutatás összekapcsolódjon. Az Erdészeti Tudományos Intézet és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. integrálásával ugyanis létrejött az ehhez megfelelő intézményi alap.

A tanévzáró-diplomaosztón 62 végzős hallgató vehette át diplomáját, és három jelölt tehette le doktori esküjét. Az eseményen munkája elismeréseként 21 egyetemi polgár kapott kitüntetést, díjazták többek között a hallgatók által megválasztott legjobb oktatókat és kari munkatársakat, és sor került a hagyományos Kanadai Soproni Alumni Emlékérem átadására is.

Forrás: AM Sajtóiroda