AKI/Magyar Mezőgazdaság

Az állattenyésztésben alkalmazott biotechnológiai módszerek közül az asszisztált reprodukciós technikák (embriótechnológiák), a molekuláris genetikai módszerek, valamint az állategészségügyben alkalmazott biotechnológián alapuló eljárások (pl.: vakcina- előállítás) terjedtek el leginkább.

segítségével lerövidíthető a generációs intervallum, erősíthető a szelekciós nyomás és a genetikai haladás. Ide tartoznak olyan módszerek, mint például a mesterséges termékenyítés, az embriókinyerés és -átültetés, az ovum-pick-up technológia, az in vitro fertilizáció stb.

A biotechnológiai kutatások speciális és nagyon ígéretes részét képezi a génszerkesztés és a transzgénikus állatok előállítása, melyek alkalmazásával, eredményeik segítségével nemcsak az állattenyésztés és az állategészségügy, de a humán medicina is gyorsan fejlődhet. például a CD163 génszerkesztett sertés rezisztensnek bizonyul a nagy gazdasági kárt okozó PRRS-t (porcine reproductive and respiratory disease) okozó vírussal szemben, az SP110-es génjében „knock-in” – módosított szarvasmarha pedig kevésbé fogékony a tuberkulózisra.

A humán orvoslás ígéretes kutatási területe a xenotranszplantáció (sejtek, szövetek, szervek átültetése egy másik faj egyedeibe, pl. sertésszervek beültetése emberbe). A géntechnológia legújabb módszerei azonban felvetik a sertés donor szerveinek a humán recipiens számára való „elfogadhatóságát”, a kilökődés elkerülését. Ez a xenotranszplantáció új perspektívája az új évezred elején, ám a gyakorlati alkalmazása még jó néhány évtizedet várathat magára.

Az asszisztált reprodukciós módszerek

A termékenyülést elősegítő eljárások, az úgynevezett asszisztált reprodukciós módszerek (ART) képezik a biotechnológia alapját. Egyszerűbb (pl: ivarzásindukció, ivarzásszinkronizálás, mesterséges termékenyítés) és bonyolultabb (embriókinyerés, embrióátültetés, szaporítóanyag mélyhűtése, in vitro laboratóriumi technikák) módszerek is idetartoznak, önállóan vagy egyéb biotechnológiai, például molekuláris genetikai eljárásokkal ötvözve az állattenyésztés termelékenységének javítása érdekében.

Dohy már majdnem két évtizede arról publikált (Dohy, 2000), hogy

és ez a feladatkomplexum előtérbe állítja a biotechnológiát, mint a fejlődés katalizátorát. Az állat-biotechnológia szemléletét és eredményeit fokozatosan és folyamatosan kell beépíteni a hazai állattenyésztési stratégiába, a termelés, a feldolgozás, az állategészségügy és a környezetgazdálkodás szféráiba, alapvetően javítva agrárgazdaságunk pozícióit az éleződő nemzetközi versenyben.

Az állattenyésztésben alkalmazott biotechnológiai és asszisztált reprodukciós módszerek a szarvasmarha-tenyésztésben terjedtek el leginkább, világ- és hazai viszonylatban egyaránt. A tenyésztők, kutatók és állategészségügyi szakemberek már évtizedekkel ezelőtt felismerték, hogy

Ahhoz, hogy a tenyésztés, a genetikai haladás megőrizhesse a versenyképességét, elkerülhetetlen a modern tenyésztési eljárások alkalmazása, a jelenlegi rendszerbe történő adaptálásuk. Ettől remélhető az ivadék-előállítás mennyiségi és minőségi irányítása, illetve befolyásolása (Szabari, 2009). Az embriókinyerések, -átültetések, a különböző embriótechnológiák, a mesterséges termékenyítések alkalmazása a szarvasmarha fajban a legáltalánosabb, a mindennapi tenyésztési gyakorlat részét képezi. A Nemzetközi Embrióátültető Szövetség (IETS) minden évben országonként összesíti a különböző állatfajokat érintő embrióátültető tevékenységet, melynek 2016-os, azaz legfrissebb adatai is alátámasztják a fenti megállapítást (lásd 1. táblázat).

A kiskérődzőszektor asszisztált reprodukciós aktivitása néhány nagyobb juhtenyésztő országhoz köthető (Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, Dél-Afrikai Köztársaság, az európai országok közül pedig Nagy-Britannia), ahol felismerték az eljárásban rejlő lehetőségeket és előnyöket, és napi szinten, rutinszerűen alkalmazzák az említett technikákat (külön kiemelve, hogy mindezek mellett a friss és fagyasztott spermával történő mesterséges termékenyítés is komoly részarányt képvisel ezeken a területeken).

Fontos felismerni azt a tényt, hogy a 21. század állattenyésztésén belül a juhtenyésztésnek is kitüntetett helye lesz. A kiskérődzők évszázadok óta a világ élelmiszer- és gyapjú- előállításának fontos közreműködői. A Föld népességének folyamatos növekedésével párhuzamosan a kiskérődző eredetű állatitermék-előállításnak egyre nagyobb szerep jut majd a jövőben, elsősorban a fejlődő és a szélsőséges éghajlati adottságokkal rendelkező országokban (Amiridis és Cseh, 2012).

Fejlesztési lehetőségek hazánk juhtenyésztésében

Napjainkban a juhtenyésztést számos probléma jellemzi: alacsony színvonalú az eszközállomány, elöregedett a termelő anyajuhállomány, kedvezőtlenné vált a fajtaösszetétel, évtizedes lemaradással küzd az ágazat a tenyésztési, tartástechnológiai, szaporodásbiológiai fejlesztések terén is. Alapvetően külföldi piacokra termel az ágazat, és az áru kereskedők/bárányfelvásárlók közvetítésével jut el a piacra. A kereskedők egy része kihasználja a helyzetet, ami rontja a termelők jövedelemtermelő képességét (halasztott fizetés, nyomott árak, stb.)

Kiszámíthatatlan a vágóbárány iránti piaci igény, amit részben a romániai báránykínálat befolyásol. A fő profil a vágóbárány-előállítás, a tej szerepe nem számottevő, a gyapjú a melléktermékévé vált az ágazatnak. Alacsonyak és romlanak a minőségi paraméterek, amely részben a korszerűtlen fajtahasználatnak köszönhető.

Talán az egyik legnagyobb problémaként említhető, hogy a kialakult támogatási rendszer a növénytermesztésnek és a földtulajdonosoknak kedvez, nem ösztönzi a juhászokat fejlesztésekre (Blaskó és mtsai, 2011). A hazai juhtenyésztés fent említett problémákból eredő elmaradásaira választ adhat a biotechnológiai innovációk bevezetése és alkalmazása a tenyésztési gyakorlatban.

Ivarzásindukció és ivarzásszinkronizálás

A kiskérődzők petefészek-működésének befolyásolására szezonon belül ivarzásszinkronizálást, míg szezonon kívül ivarzásindukciót alkalmazunk. Amennyiben az anyajuhállomány megfelelő állategészségügyi státusszal és kondícióval rendelkezik, sikeresen alkalmazhatunk ivarzás indukciót a tavaszi-nyári szezonátmeneti időszakban, vagy lehetőségünk van arra is, hogy az augusztus végi tenyészszezon kezdetét néhány héttel előre hozzuk. A gyakorlatban ivarzásindukciót szintetikus progeszteron-analóg hatóanyagot tartalmazó mintegy két hetes hüvelyszivacs alkalmazásával érünk el.

A módszer lényege, hogy a szivacsból felszabaduló hormon az ivari ciklus sárgatestfázisához hasonló állapotot hoz létre, amely a szivacs eltávolításával véget ér. A szivacs eltávolításkor adott eCG (PMSG) a tüszőfázis egyidejű megindulását váltja ki a kezelt állatokban. Tüszők fejlődnek, szinkronizált ivarzás következik be, és megtörténik a peteleválás.

és hogy a módszer hormonok alkalmazásán alapul, ami az Európai Unióban egyre nehezebben lesz kivitelezhető. Ivarzás szinkronizálás esetében szinte minden megegyezik a fent leírtakkal, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben tenyészszezonon belül vagyunk, ciklusosan ivarzó anyajuhállománytól várunk egyszerre történő peteleválást a gesztagén tartamkezelést követően. Az ivarzásszinkronizációt már az 1970-es években sikeres programok keretében alkalmazták hazánk akkori nagy juhászataiban (Becze és mtsai, 1971). Azóta sokat változott a világ, és a módszer alkalmazása állatlétszámban és juhtartóüzem-számban (Kukovics és mtsai, 2011) meglehetősen korlátozott szintre süllyedt vissza.

(pl. Franciaország, Nagy-Britannia, Ausztrália), és az utóbbi években elterjedni látszik hazánkban is, bár itt a mesterséges termékenyítés minimális szintre esett vissza az utóbbi években.

Ivarzásszinkronizálás (Dr. Monori István felvétele)

Mesterséges termékenyítés (MT)

Napjainkban a mesterséges termékenyítést nap mint nap rutinszerűen alkalmazzák mind a szarvasmarha-, mind a sertéstenyésztés területén. A hazánkban működő, sertés és szarvasmarha- mesterségestermékenyítő állomásokon keresztül könnyedén elérhető, kiváló genetikát képviselő a hazai és külföldi szaporítóanyag. A modern biotechnológiai módszerek eredményeit felhasználva például genomszelektált vagy ivardeterminált sperma is elérhető a tenyésztők számára. A MT-nek több előnye is van: a párzás útján terjedő betegségek megakadályozása, valamint alkalmazásával az egy tenyészkostól nyerhető utódok száma lényegesen megnövelhető az állat élete folyamán, szemben a természetes pároztatással (ezért erős szelekciós nyomás valósítható meg az apai oldalról). Az utódállomány sokkal egyöntetűbb lesz, és hatékonyabb tenyésztői munka valósítható meg (a genetikai előrehaladás felgyorsítható), valamint az időközben elpusztult tenyészkosok mélyhűtött spermáját is fel lehet még használni MT-re, és utódokat nyerhetünk tőlük. Hátránya: a természetes pároztatásnál nagyobb az eszköz- és munkaerőigénye, ivarzásmegfigyelést kell alkalmazni, ami lelkiismeretes és pontos munkát, továbbá időt és türelmet igényel, képzett szakemberre van szükség.

Mindezek mellett Cseh és mtsai (2012) felhívják a figyelmet arra, hogy a mesterséges termékenyítéshez használt sperma fertőzések forrása is lehet (fertőzött donor, spermavétel közben bekövetkező esetleges szennyeződés).

A sertés és a szarvasmarha faj esetében a termékenyítőkatéter könnyedén felvezethető a méhnyakon keresztül a méhbe, így a fagyasztott sperma felhasználása sem ütközik különösebb nehézségbe, az állatorvosok mellett regisztrált inszeminátorok is termékenyítenek.

A juh faj anatómiájából következően (a méhnyak, a cervix nem vagy csak nehezen katéterezhető) a fagyasztott sperma laparoszkópos termékenyítéssel használható fel a legeredményesebben.

Hazánkban először 1987-ben alkalmazták a laparoszkópos MT-t mélyhűtött spermával, és éves jerkéknél 53, míg anyajuhokban 71%-os fogamzási arányról számoltak be (Magyar és mtsai, 1989). Sikerült egy egészen új, a laparoszkópos termékenyítésnél eredményesen alkalmazható pipettát is kifejleszteni (Magyar, 1994). Napjainkban a világ számos országában rutinszerűen, üzemi körülmények között alkalmazzák a laparoszkópos termékenyítést (elsősorban azon országokban, ahol az embriótechnológiák is jellemzőek), 70–85% közötti fogamzási aránnyal. Az eredmény természetesen nagymértékben függ a sperma minőségétől, a fajtától, a kostól, a szezontól és az inszeminálást végző szakember gyakorlottságától (www.toprams.com).

Biztató eredmények láttak napvilágot a nyakcsatornai, transzcervikális termékenyítéssel kapcsolatban is, de a technika még nem kellően kidolgozott ahhoz, hogy helyettesítse a laparoszkópos módszert. A Debreceni Egyetem kutatói dorper, BMC, charollais, berrichon fajtákon alkalmazták hazánkban a laparoszkópos mesterséges termékenyítést, 50–95%-os fogamzási aránnyal.

A leginnovatívabb hazai törzstenyészetek tulajdonosai felismerték azt a tényt, hogy a legjobb genetikai értékű apaállatok is megszerezhetőek külföldről, igaz, nem élő állatként, hanem fagyasztott sperma formájában szerezhető be a szaporító anyaguk!

A laparoszkópos mesterséges termékenyítés előkészítésénél figyelembe kell venni az alábbiakat:

1. A termékenyítésre előkészített anyajuhok ideális kondíciója 2,5-3,5 kondíciópont érték között van.

2. Az egész éves, minőségben és mennyiségben megfelelő takarmányozás fontosabb, mint a termékenyítési időszak előtt elkezdett flushing.

3. A lábvégproblémákkal terhelt anyajuhok nem termékenyíthetőek, ezért fontos a lábvégproblémákkal küzdő anyajuhok kezelése vagy kiselejtezése.

4. Fontos az anyajuhok vakcinázása a fertőző eredetű vetélések és a Clostridium okozta megbetegedések ellen (pl.: tetanusz, enterotoxémia).

5. A termékenyítési időszak előtt és a termékenyítés után fontos a nyomelemek, vitaminok és ásványi anyagok pótlása, kiegészítése.

6. Kereső (állategészségügyileg kifogástalan, egészséges) kos használata a hüvelyszivacs kivétele után növeli az eredményességet.

7. Kerüljük a termékenyítés utáni hirtelen takarmányváltást!

8. A mesterséges termékenyítés eredményességét, a mesterséges termékenyítést végző szakemberen kívül számtalan tényező befolyásolja (például évszak, időjárás, egyedi variabilitás az anyajuhok szakszerű ellátása a termékenyítést követő 2 hónapban, szaporítóanyagban élő spermiumok aránya).

Ezen okok miatt a mesterséges termékenyítés eredményessége előre nem megjósolható, de amennyiben a fent említett tényezők megfelelőek, átlagosan 50–70%-os fogamzási arányra számíthatunk.

Embrióátültetés (EÁ, ET), Multiple Ovulation and Embryo Transfer (MOET) programok

MOET-programok alkalmazása esetén a genetikailag értékes nőivarú donorállatokat szuperovuláltatjuk, majd friss vagy mélyhűtött spermával mesterségesen termékenyítjük.

Ezt követően kinyerjük az embriókat a petevezeték és a méh átmosásával. Ezt követi a kinyert embriók mikroszkópos vizsgálata, minősítése, majd a program céljától függően az embriók fagyasztása, vagy frissen genetikailag értéktelen, de egészséges recipiens állatokba való beültetése. Az embriókinyerés és embrióátültetés célja lehet „pusztán” a generációs intervallum csökkentése és a genetikai haladás gyorsítása, de alapját képezik szinte az összes biotechnológiai módszernek is (például in vitro embriótechnikák, géneditálás, stb.).

Gergátz és mtsai 1984-ben a mosonmagyaróvári Mesterséges Termékenyítő Állomáson e módszer lehetőségeit alkalmazva mentesítettek egy lacaune juhállományt az ún. Morel-féle betegségtől, és alapozták meg a fajta tenyésztését hazánkban.

Cseh és mtsai (1986) az OTÁF üllői Dóramajorban lévő telepén sikeres mélyhűtöttembrió átültetési programot hajtottak végre, amelynek eredményeként a finomgyapjas ausztrál merinó genetikai állománya a hazai tenyészetekbe került.

A program keretében elvégzett munkák (ivarzásindukció és szinkronizáció, mesterséges termékenyítés, laparotómiás embriókinyerés, embrióminősítés és -felezés, felezett embriók beültetése) eredményeként a megszületett bárányokra számítva 66%-os sikert értek el. A korábbi fejezetekben ismertetésre került (lásd 1. és 2. táblázat), hogy milyen volumenben alkalmazzák az eljárást a szarvasmarha fajban, és milyen gyakorisággal kiskérődzőkben. A hatalmas különbség (szarvasmarha: 520 535 embrióátültetés a 2016- os évben, szemben a juhoknál végrehajtott 4149 átültetéssel) oka részben a tenyészállatok értékének a különbsége, részben a két ágazat tenyésztés és tartástechnológiájából eredő ellentmondás.

A Debreceni Egyetemen zajló asszisztált reprodukciós munka

A '80-as és '90-es években elkezdett, ígéretes biotechnológiai munka 2009-ig szünetelt. Ebben az évben azonban megkezdődtek

című, Prof. Dr. Kovács András által vezetett Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH)-projekt embriológiai munkálatai (hosszas előkészület után). A program egyik részében az embrióátültetés eredményességét befolyásoló tényezőket vizsgálták magyar merinó anyajuhok bevonásával a MOET-programba. A projekt másik részét pedig a kanadai importból származó dorper-, és fehérdorper-embriók hazai recipiensállományba való beültetése és import fagyasztott dorperspermával való termékenyítése képezte.

A fenti tevékenységet Prof. Dr. Cseh Sándor vezetésével Dr. Vass Nóra és Dr. Faigl Vera végezték (Állatorvostudományi Egyetem és Debreceni Egyetem együttműködése). 2009- ben nyert elfogadást az Állatorvostudományi Egyetem Andrológiai Laboratóriuma mobil juhembrió-átültető állomásként, amely a mai napig működik Prof. Dr. Cseh Sándor irányítása alatt.

A korábbi munkacsoport tagjaiból és új kutatók bevonásával alakult meg 2015 végén az Intézményközi Kiskérődző Biotechnológiai Kutatócsoport (IKBK). Ezzel párhuzamosan elkezdődött a Debreceni Egyetemen a stabil embrióátültető állomás megtervezése és engedélyeztetése. Ugyanezen év őszén a francia BMC (Blanche du Massif Central) juhfajta tenyésztőszervezetével hajtott végre közös Multiple Ovulation and Embryo Transfer programsorozatot a kutatócsoport.

többek között Ausztrália legkiválóbb termelési tulajdonságokkal rendelkező fajtájának, a fehér suffolknak az Európai unióban történő meghonosítását, az ezzel kapcsolatos biotechnológiai program végrehajtását.

A program során az ausztrál S. Funke törzstenyészetéből 136 fagyasztott embrió érkezett, amelyet Üllésen, Lajkó Levente (Fala Farm) recipiens állományába ültettek be.

A fehér suffolk juhfajta hazai importja kitűnő példaként szolgál arra, hogyan lehet egy Európában még nem tenyésztett, ismeretlen fajtát meghonosítani a biotechnológia és az asszisztált reprodukciós módszerek alkalmazásával. 2017-ben elfogadták a „Komplex vidékgazdasági és fenntarthatósági kutatások megvalósítása tematikus hálózati együttműködések keretében a Tisza-vízgyűjtő területén” című EFOP-3.6.2-16 projektet. A program során az Intézményközi Kiskérődző Biotechnológiai Kutatócsoport tevékenysége, eszközparkja bővülhet, és a projektben nagy hangsúlyt fektetnek a kutatói utánpótlás bevonására és projektfeladatokban való szerepeltetésére.

A projekt célkitűzései:

1. Az asszisztált reprodukciós technikák bevezetése a kiskérődző-ágazatba, a megjelenő hazai és külföldi igények kielégítése a fent említett módszerekkel a génmegőrzés és a gyorsabb genetikai előrehaladás érdekében, az eljárások népszerűsítése a törzstenyészetek körében, az eljárások költséghatékonyságának, és üzemi körülmények közötti eredményességének javítása.

2. A fagyasztott és friss juhembrió túlélő képességének és üzemi felhasználásának harmonizálása. Piac – Termelés – Tenyésztés – K+I integrációs együttműködés kialakítása hazai és nemzetközi színtéren.

A program részeként a kutatócsoport megtervezett egy mobil embrióátültető állomást, amely a már működő stabil állomás mellett tértől függetlenül biztosítja a helyszínt az asszisztált reprodukciós munkához.

Az IKBK a korábbi eredmények és tapasztalatok, valamint az EFOP-projektben beszerzett új műszerek és kutatói utánpótlás segítségével kiskérődző asszisztált reprodukciójának komplex kutató- és gyakorlati munkáját is felvállalja:

• laparoszkópos mesterséges termékenyítés (fagyasztott sperma),

• juh- és kecskeállományok szaporodásbiológiai gondozása,

• szuperovuláció és embriókinyerési programok a legkiválóbb genetikájú donor egyedektől,

• fagyasztott sperma és embriók importja,

• komplex szaporodásbiológiai programok kidolgozása és lebonyolítása.

Következtetések

Hazánkban a kis létszámban tenyésztett külföldi fajták (1000 alatti összes anya) vérfrissítése országon belüli tenyészállat-vásárlással rövidtávú megoldás. Középtávon import tenyészkosok behozatala szükséges a tenyésztés megfelelő színvonalának eléréséhez.

Általában másod-, harmad-, negyedosztályú kosok érkeznek, viszonylag magas áron, sokszor különböző küllemi hibákkal terhelten.

Hosszú távon a külföldi fajták fejlesztéséhez minőségi jerkeimportra, továbbá a legjobb tulajdonságú kosoktól származó szaporítóanyagra, és magas genetikai értéket képviselő embriókra lenne szükség.

azonban azok szaporítóanyagához hozzáférhetünk. Gyors genetikai haladás csak ezen módszerek alkalmazásával lehetséges, melyek közép-hosszútávon versenyképesebbé tehetik ezen világfajták nemzetközi és hazai tenyésztését.

Az általuk elvégzett munkára alapozva jött létre egy kutatócsoport, amely a jövő fejlesztési lehetőségeit szolgálja. Az Intézményközi Kiskérődző-biotechnológiai Kutatócsoport (IKBK) (Dr. Pálfyné Dr. Vass Nóra, Dr. Oláh János, Dr. Bodó Szilárd, Dr. Monori István, Dr. Egerszegi István) 2015-ben alakult meg, fő tevékenysége biotechnológiai és asszisztált reprodukciós módszerek alkalmazása a kiskérődző-ágazatban, valamint az ezzel kapcsolatos kutatások tervezése, kivitelezése és publikálása (Vass és mtsai, 2017).

A biotechnológia a tudomány és a technológia alkalmazása élő szervezeteken, azok részein, termékein vagy modelljein azzal a céllal, hogy megváltoztassunk élő vagy élettelen anyagokat tudás, termékek vagy szolgáltatások létrehozásáért. Új tulajdonságokkal rendelkező élőlények vagy sejtek előállítását jelenti, főként molekuláris – és sejtbiológián alapuló technológiák alkalmazásával (OECD, 2005).

Irodalomjegyzék

Amaridis, G.S., Cseh, S. (2012): Asssisted reproductive technologies in the reproductive management of small ruminants. Animal Reproduction Science.130. 152- 161.; Becze J., Látits GY., Mátrai T. (1971): Ivarzás kiváltása juhokon, tenyészidényen kívül, egyszeri injekciós beavatkozással. Magyar Állatorvosok Lapja. 26. 4. 211.; Blaskó, B. Cehla, B., Kiss, I., Kovács, K., Lapis, M., Madai, H. Nagy, A.Sz., Nábrádi, A., Pupos, T., Szőllősi, L., Szűcs, I.: A juhászati ágazat gazdasági kérdései. In: Állattenyésztési Ágazatok Ökonómiája. 2011.; Dohy, J. (2000): Biotechnológia és állatnemesítés- új eredmények, kihívások, kilátások. Állattenyésztés és takarmányozás. 49. 3. 285-288.; Holdas S., Koppány Á., Molnár A., Krasznai A., Kukovics S. (1994): Identikus ikerbárányok előállítása embriófelezéssel. Magyar Állatorvosok Lapja. 49. 5. 284-289.; Kukovics, S., Gyökér, E., Németh, T., Gergátz, E. (2011): Artificial Insemination of Sheep- Possibilities, Realities and Techniques at the Farm Level. In: Milad Manafi (szerk.) Artificial Insemination in Farm Animals. InTech. ISBN 978-953-307-312- 5. 27-50; Magyar, K., Komlósi, I., Veress, L. (1989): Laparoscopic intrauterine insemination of sheep with deep-frozen semen. Preliminary report. Magyar Állatorvosok Lapja. 44. 8. 475-477.; Magyar, K. (1994): New insemination pipette for the intrauterine laparoscopic insemination of sheep. Magyar Állatorvosok Lapja. 49. 8. 478-479.; Szabari, M.: Az embrió-átültetés hatása a hazai holstein-fríz tenyésztésében. Doktori (PhD) értekezés. 2009.; Vass, N., Bodó, Sz., Egerszegi, I., Monori, I., Jávor, A., Cseh, S., Oláh, J.: Asszisztált reprodukciós technikák (art) alkalmazásában rejlő lehetőségek a magyarországi juhászat fejlesztésében. In: A kiskérődző szektor jelene és jövője a Juh Terméktanács 25 éve tükrében. Szerk.: Kukovics Sándor. 2017. 135-144 p.

Vass Nóra
Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Debrecen

Bodó Szilárd
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, Gödöllő

Egerszegi István
Szent István Egyetem, Gödöllő

Monori István
Debreceni Egyetem AKIT Karcagi Kutatóintézet, Karcag

Cseh Sándor
Állatorvostudományi Egyetem, Budapest

Oláh János
Debreceni Egyetem AKIT DTTI, Debrecen

Jávor András
Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Debrecen

Az egyik, hogy a takarmány ásványi anyagokból, nyomelemekből vagy éppen rostból a szükségesnél kevesebb mennyiséget tartalmaz. Ez valóságos tolléhséget is kiválthat. A másik, hogy a férőhely levegője túlságosan száraz, ez madaraink bőrét irritálja, a viszketős bőrt kezdetben főként saját magukon nagy „örömmel” csipkedik. De ilyenkor is csipkedhetik egymást is: ha látjuk, hogy ezt jól tűrik, szinte biztosak lehetünk benne, hogy ezt könnyen orvosolhatjuk párásítással.

Igyekezzünk madarainkat minél tágasabb férőhelyen elhelyezni, s amennyiben a tollcsipkedés okát megszüntettük, biztosítsunk számukra csipkednivalót, például behelyezhetünk szalmabálát, így gazdagítva környezetüket. A már nem unatkozó állatok nem tesznek kárt sem magukban, sem társaikban.

Az élősködők viszketést okoznak, a madarak próbálnak az élősködőktől megszabadulni. A népi állatgyógyászatban a madarak porfürdőjébe fahamut szórnak, mellyel igen jó eredményt lehet elérni. De természetesen vásárolhatunk kifejezetten a külső paraziták távoltartására kifejlesztett készítményeket is.

A tyúkok jó közérzetét nagymértékben növeli, ha a porfürdőzést lehetővé tesszük, akár úgy is, hogy férőhelyüknek egy kis részét alakítjuk így ki. Az egészséges baromfinak is szüksége van időnként porfürdőzésre, különösen melegben – ez jobb közérzetet biztosít számukra, és így a termelés is javul.

Világviszonylatban évtizedek óta elismert a magyar halgazdálkodás, kiemelten a tógazdálkodás, bár a fénykora az 1970-es évekre tehető, amikor a FAO Magyarországot „halászati nagyhatalomként” emlegette Európában. A magyar pontytenyésztést évtizedeken keresztül terjesztették a szakembereink.

Kiemelkedő halas múltunk ellenére mára az ágazat nehezen alkalmazkodik a nemzetközi kihívásokhoz, kevésbé igazodik a fogyasztói szokások, az értékesítési csatornák változásához, a vízi erőforrásokért folytatott versenyhez. Szinte lehetetlen elérni, hogy a hazai termelésű halak versenyképesek legyenek külföldön. A hazai halászati ágazat komoly kihívások előtt áll. Elengedhetetlen a belső piacok élénkítése, a szakágazati innováció fejlesztése, különösen a technológia és a termékfejlesztés területeken.

Az újonnan megalakult Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) az ágazati szereplők öszszefogásában kiemelt szerepet vállal, és olyan szakmai koordinációt folytat, amely megerősítheti a túlélésért küzdő termékpályát. Tény, hogy az ágazat versenyképes fejlődése nagyban függ a lehető leginkább hozzáigazodó támogatási rendszer létrejöttétol is. Ezt hivatott támogatni a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) is, amelynek kiemelt célja a HOP által megteremtett termelői bázis, a halgazdálkodási kkv-k fejlesztése, a hagyományos tógazdasági haltermelés versenyképességének növelése, valamint a biodiverzitás megorzése vagy növelése mellett az akvakultúra fenntarthatóságának alternatív energiaforrások használatával, illetve a környezetterhelés csökkentésével történő biztosítása.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézethez beérkezett és feldolgozott adatok szerint a tógazdasági és az intenzív üzemek lehalászásjelentései alapján 2017- ben 29 604 hektár tóterület szerepelt a nyilvántartásban, ebből 26 065 hektáron folytattak haltermelést.

Ugyanakkor sajnálatra méltó, hogy amíg 2007-ben 40 hektár új halastavat létesítettek a gazdák, addig 10 évre rá már csak 37 hektár új halastó épült és 222 hektár tóterületet rekonstruáltak az országban. Az egyik oka az lehet ennek a csökkenésnek, hogy egy új halastó létesítésének a költségei igen magasak, és a megtérülési idő is nagyon hosszú, ezért a gazdálkodók inkább a termelés hatásfokát próbálják növelni a tófelület növelése helyett, és inkább rekonstruálják a tavakat.

A tógazdaságokban 2017-ben 21 208 tonna halat termeltek a gazdák. A piaci halak előállításában a ponty képviseli a legnagyobb arányt, mivel hazánkban elsősorban pontyállományra alapozott polikultúrás tórendszerekben történik a haltermelés. Magyarországon a halgazdálkodási szempontból meghatározó területek vidékre koncentrálódnak.

A korábbi évekhez hasonlóan 2017-ben is Hajdú-Bihar megyében halászták le a legtöbb halat. Ezen kívül jelentős mennyiséget termeltek még Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Csongrád megyében is. A legtöbb haltermelő gazdaság viszont Baranya, Fejér és Somogy megyékben található.

A hazai tógazdasági haltermelés meghatározó halfaja a ponty, ami a tógazdaságokban termelt étkezési halak 77,7 százalékát jelenti. Az étkezési pontytermelés az előző évhez képest 18,6 százalékkal növekedett. A hektáronkénti szaporulat összesen 563,9 kg, az 1 hektárra vetített pontyszaporulat 462,3 kg volt.

A növényevő halfajok közül az amur a lehalászott étkezési célú mennyiség 4,4 százalékát, a fehér busa 8,6 százalékát, a pettyes és hibrid busa pedig 1,3 százalékát tette ki. A megtermelt étkezési méretű ragadozó halak (csuka, harcsa, süllő) lehalászott mennyisége 284 tonna volt, ami az előző év adatához képest 2,9 százalékos csökkenés.

A magyarországi halgazdaságok üzemi formájára jellemző, hogy az ivadékneveléstől az étkezési hal előállításáig foglalkoznak a haltermeléssel. Hazai viszonylatban hagyományosan három év alatt állítják elő a piaci pontyot, de a táppal való takarmányozás már két év alatt lehetővé teszi az étkezési ponty előállítását, ami igencsak elterjedőben van.

A hazai halgazdálkodás a mezőgazdasági vízgazdálkodáson belül a vízhasznosítás része, vízfelhasználását tekintve pedig a mezőgazdaság legjelentősebb ágazata, ugyanis az nagymértékben meghaladja az öntözéses növénytermesztés vízmennyiségét.

A tavaknak fontos szerepe van a belvizek és árvizek befogadásában, a belvizes időszakban (október-április) így visszatartott vízmennyiség kb. 200 millió m3, de megközelítőleg ekkora mennyiség párologhat el a tavakból is, aminek bizonyítottan kedvező hatásai érvényesülnek a mezoklímában.

A halászati ágazatban 278 millió köbméter vizet használtak fel 2017-ben, ami 1,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A tógazdasági haltermelés vízszintszabályozása elsődlegesen haltenyésztésre, halnevelésre van optimalizálva, de egyre több gazdánál jellemző a másodlagos hasznosítás, azaz a horgásztatás is.

A halászati és akvakultúra-termékek külkereskedelmi forgalma 4 százalékkal emelkedett 2017-ben az előző évhez képest, ennek hátterében az import bővülése áll, mivel az export elmaradt az előző év azonos időszakának szintjétől. Az importérték 6 százalékkal (1,8 milliárd forinttal) emelkedett, míg az exportérték 3 százalékkal (240 millió forinttal) csökkent a 2016. évihez viszonyítva.

A halászati és akvakultúra-termékek importértéke 32,1 milliárd forintot, exportértéke 7,7 milliárd forintot ért el 2017- ben, így a külkereskedelmi forgalom passzívuma 24,4 milliárdot tett ki, 2 milliárd forinttal haladva meg a 2016-os értéket. Hazánkban 19 vállalkozás üzemelt intenzív rendszerben különféle halfajok tartására.

A zárt rendszerekben termelt hal mennyisége 2017-ben meghaladta a 4100 tonnát, amely az előző évhez képest 5,5 százalékos emelkedés.

Az étkezési célra szánt hal mennyisége az elmúlt években folyamatosan emelkedett, köszönhetően az intenzív afrikaiharcsa-termelés növekedésének. Ennek a halfajnak a népszerűsége a hatékony termelésen, a jó növekedési képességen és takarmányhasznosításon túl a kitűnő húsminőséggel is indokolható.

Ezen kívül az intenzív rendszerekben termeltek még tokféléket, pisztrángféléket és egyéb halfajokat is. A hazai halhúsfogyasztási szokások nem változtak abban a tekintetben, hogy a vásárlók még mindig a húsvéti és karácsonyi időszakban vásárolják leginkább a halakat.

A kereslet azonban egyre no a feldolgozott, illetve a konyhakész halászati termékek iránt. Az ágazat képviselői és az agrártárca is évek óta a halfogyasztás és a fogyasztói bizalom növelésére törekszik.

Ezt a célt kívánta szolgálni a fogyasztási célú hal áfatartalmának 2018. január 1-jei mérséklése 27 százalékról 5 százalékra. Magyarországon az egy főre jutó éves átlagos halfogyasztás az előzetes számítások szerint 2017-ben 6,32 kg volt, ami jelentősen elmarad az EU átlagától (22-23 kg/fo/év). A tógazdálkodás szerepe mára túlnőtt annak gazdasági jelentőségén. A tógazdálkodási tevékenység többrétű funkciót tölt be. Megfelelő – a természeti erőforrást megújító – halgazdálkodási technológiát alkalmazva kiemelt jelentőséggel bír természetvédelmi, klimatikus és vízgazdálkodási szempontból egyaránt. Az akvakultúrában a halastó vize nem egyszerűen közeg a halak számára, hanem ökológiai értelemben vett környezet.