Back to top

Minősített minőség: a Magyar Mezőgazdaság a legkiválóbb márkák között

Idén kilencedik alkalommal ült össze a 22 tagú, független szakemberekből álló zsűri, akik a Bisnode-adatbázis segítségével döntöttek arról, hogy mely üzleti márkák viselhetik a Business Superbrands védjegyet. A Magyar Mezőgazdaság bekerült e szűk körbe.

A szakmai bizottság döntése alapján a „Magyar Mezőgazdaság” márkát érdemesnek találták arra, hogy a hazai agrármédia cégek közül elsőként elnyerjük a Business Superbrands 2017 elismerést. 

A Business Superbrands program az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban.

 A Superbrands díj olyan pozitív visszajelzés a márkáról, amely szakmai alapon emeli ki a legjobbakat, valamint irányt szab a folyamatos fejlődésre törekvő piaci szereplők számára, és példát mutat a sikeres márkaépítéshez.

 

A védjegy elnyerése szigorú bírálattól függ. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet.

A Bisnode adatbázisa alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével létrejövő mintegy 4000 márkát tartalmazó lista pénzügyi és szakmai szűrést követően kerül a 22 tagú, független szakemberekből álló zsűri elé. Ebbe a listába éppúgy beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – olyan kisebb vállalkozások, amelyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak, valamint kiemelkedő a hazai kommunikációs és márkaépítési gyakorlatuk.

A Superbrands nagy hangsúlyt fektet a fogyasztók elérésére, így a márkák szakmai és pénzügyi előszűrése után, a bizottság értékelése idén is kiegészült a GfK Hungaria Piackutató Intézet által a fogyasztók körében végzett online márkaismertségi és kedveltségi kutatással.

A díjat odaítélő bizottság az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják a Magyar Mezőgazdaság márka eddigi sikerességét és hitelességét.

"Szemben a látszattal, a Superbrands díjat nem a zsűri dönti el, azt a brand maga vívja ki magának. Ez a tény persze nem csorbítja a zsűri szerepét: a kvalifikált szakemberek szigorú szakmai szempontrendszer alapján validálják ezt a sikert, és járulnak hozzá ahhoz, hogy ez széles körben is elismerve legyen. Mindezek alapján igazi érték a Superbrands díj, ami azt jelenti, hogy az nemcsak a múlt teljesítményének az igazolásáról szól, hanem komoly ösztönző a brand kitüntetett szerepének a megőrzése és további erősítése érdekében" - mondta dr. Salgó István, a Business Superbrands bizottság elnöke az elismerés odaítélése kapcsán. 

Hisszük, hogy a minősítés, amelyet a Magyar Mezőgazdaság márka elnyert, nemcsak biztonságot, de garanciát is nyújt olvasóink és partnereink mindennapi választásához!

 

Köszönjük Olvasóink és Partnereink bizalmát!

 

 

Horváth Roland

marketingvezető

Magyar Mezőgazdaság Kft.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elérkezett az élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallások beadásának utolsó hete

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az érintettek figyelmét, hogy az élelmiszerlánc-szereplők többségének 2020. május 31-ig kell benyújtania a 2020-as felügyeleti díjbevallását. Mivel idén a jogszabályban előírt határidő munkaszüneti napra esik, a bevallások a következő munkanapon, tehát június 2-án még beadhatóak.

Közhely, de igaz: a mezőgazdaság stratégiai ágazat

Március 15. alkalmából a takarmányozástan oktatását új módszerek bevezetésével fejlesztő munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott. Oktatásról, innovációról és egészségvédő élelmiszerekről beszélgettünk Tossenberger Jánossal, a Kaposvári Egyetem korábbi kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettesével, az Agrár- és Környezettudományi Kar dékánjával.

Erdész hivatás egy életen át

A nagyon idős erdészeknek a hallgatásuk és tekintetük is teli van bölcselettel. Sok mindent láttak és tapasztaltak, és meg kell becsülni, ha ezeket a tanulságokat megosztják velünk. Szerencsénkre sikerült szóra bírni a 91 éves Olaszy Istvánt, a kiváló erdész szakembert.

Kiemelkedő hasznot hozó, világszínvonalú teljesítményeket ismertek el

A Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága, az NKFIH elnökének vezetésével, 46 jelentkező társaság közül választotta ki a 2019. évi innovációs nagydíjas társaságot, valamint további hét innovációs díjat ítélt oda. Az értékelés szempontjai között döntő volt az innovációból elért 2019. évi gazdasági eredmény. Az innovációs nagydíjas társaság kiválasztása titkos szavazással történt.

A KWS gazdálkodóknak készült digitális megoldása design-díjat kapott

A myKWS mezőgazdasági termelők számára készült digitális megoldás, szolgáltatás kategóriában elnyerte a 2020-as iF Design Award díjat. A díj számos tudományágban, egyebek mellett a belsőépítészet, a csomagolás és a szolgáltatások területén ismeri el a kivételes tervezési eredményeket.

Idén is díjazzák a legkiválóbb magyar termékeket és szolgáltatásokat

A gazdaság szinte teljes palettáját felölelő, 40 főcsoport több mint 100 témakörében hirdették meg az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot, a legkiválóbb termékek és szolgáltatások versenyét a Kárpát-régió egész területén. Május 27-ig lehet pályázni rá.

Vágtatempóban halad a lóversenysport népszerűsítése

„Onnan, a túlsó sarokból, kezemben egy hatalmas távcsővel, a törzsfogadók élcelődései közepette igyekeztem közvetíteni a galoppversenyeket” – emlékezett vissza találkozásunkkor a kezdeti szárnypróbálgatásaira Pécsi István.

Rekord: 777!

Ennyi borminta érkezett a Kárpát-medencéből a 23. Temerini Vince-napi Borversenyre és Borkóstolóra. A Temerini Kertbarátkör az egyik legtömegesebb civil szervezet a Dél-Bácskában élő magyarok körében, összesen 170 tagja van.

Néma színjáték kukorica versennyel

Az AGROmashEXPO-n mutatkozott be a RAGT munkatársaiból toborzódott színtársulat. A szokásos termelői versenyük eredményhirdetését egy színjátékkal tették még emlékezetesebbé.

Flexibilis kaszasínnel Törökszentmiklósról a világpiacra

Az AGROmashEXPO harmadik napján a „Mezőgépgyártásunk sikeres korszakai és jövőbeni esélyei" című szakmai konferencián, ünnepélyes keretek között adták át „Az év magyar mezőgépe 2020” díjat.