Back to top

Idén is páratlan finomságok születtek a vadfőzőversenyen

Nagy sikerrel, rengeteg látogató érdeklődése mellett zajlott le a 8. Vadgazdálkodási és Vadgasztronómiai Nap, amelyet a XI. Kaposvári Állattenyésztési Napok keretében rendeztek meg.

A Somogy Megyei Vadászegylet Tökös Ötös csapata nyerte a Kaposváron megrendezett 8. Vadgazdálkodási és Vadgasztronómiai Nap első díját, míg az Abszolút Győztes a külön kategóriában induló Somogy Megyei Vadászhölgyek Klubja lett.

Az eseményen a versenyzők 5 kilogramm szarvashúst kaptak a szervezőktől, valamint biztosították részükre az egyenlő feltételeket is – így kaptak bográcsot, asztalt, és egyéb alapeszközöket – mondta el lapunknak Kemenszky Péter. Az OMVK Somogy Megyei Szervezetének titkára hozzátette: a mára országos ismertségre szert tett rendezvény célja az is, hogy a vadászatot a gasztronómia felől közelítsék a laikus nagyközönséghez.

„A vadhús elérhető árú, beszerezhető biotermék, amelynek fogyasztása egészséges, ráadásul a vadgasztronómia számos lehetőséget biztosít az ételek elkészítésére. A versenyzők is maguk döntik el, hogy a megmérettetésre kapott öt kiló szarvashúsból mit készítenek” – tette hozzá a szakember.

 

A rendezvény az évek alatt folyamatos fejlődést mutat, a legjobb csapatok húzzák maguk után a többit – mondta el az eseményt értékelve Kemény Dénes. A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, aki egyben a főzőverseny zsűrijének elnöke is volt, hozzátette: a győztes csapat finomat főzött, szépen tálalt, és külön figyelmet fordított a köretre is, amely pluszpontot ért.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egészséges csemege a friss hazai szőlő

Hazánkban közel 1000 hektáron termesztenek étkezési célú szőlőt. Magas vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt a kora őszi csemege nemcsak finom, hanem egészséges is – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és zöldség-gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat.

Az omega-3 zsírsavak összefüggésbe hozhatók a serdülők figyelmi teljesítményével

A dokozahexaénsav (DHA) a serdülők nagyobb szelektív és tartós figyelemre való képességével, míg az alfa-linolénsav (ALA) az alacsonyabb impulzivitással hozható összefüggésbe - derül ki az ISGlobal, a "la Caixa" Alapítvány és a Pere Virgili Egészségkutató Intézet (ISPV) által támogatott központ által közösen vezetett tanulmányból.

Teák készítése gyümölcsfák leveleiből

Hazánkban is számos növény leveléből készítettek korábban teát, olyanokból is, melyekről nem is gondolnánk... Almafa, eperfa, szeder, málna, szamóca, meggy és cseresznye leveléből is készülhet forró ital.

Vasárnap kóstolóval ünneplik a kávé világnapját

Kávékóstolóval, latte art bajnoksággal, kávégép-bemutatóval és szakmai beszélgetésekkel ünnepli a kávé világnapját vasárnap a budapesti Akvárium Klubban A Kávé Napja elnevezésű rendezvény.

Keresik Magyarország ételét - főszerepben a hazai alapanyagok

A minőségi magyar élelmiszerekre hívja föl a figyelmet a Magyarország étele 2023 szakács- és főzőverseny - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az esemény sajtótájékoztatóján.

Dióliget nem csak diófákkal

„Fiatal vállalkozók lévén abban hiszünk, hogy meg kell találni a saját utunkat, amit követve sikeresek lehetünk, ha tanulunk, és ha emellett tartani tudjuk a minőséget” – vallja Szabó Dániel és felesége, Szabó-Hajós Tímea. Ők álmodták meg és hozták létre a magyar falusi élet régmúltját, az agrárium szépségeit és hagyományait felidéző Dióligetet Óhídon.

Különleges almás sütemény lett Budapest desszertje

A Veranda Cukiműhely Budapest aranyalmája elnevezésű süteménye lett idén Budapest desszertje. A linzer lapra helyezett giandujás-almás édesség először az Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolható meg a péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.

A legjobb és a legrosszabb diéta a koleszterinszintre nézve

Különböző egészségügyi tényezők számítanak a koleszterinszint és a szívbetegségek kockázata szempontjából, de vitathatatlan, hogy a táplálkozás központi szerepet játszik. Egy vezető amerikai kardiológus megosztja a legjobb és a legrosszabb étrendet, amelyet az egészséges koleszterinszint érdekében követni, illetve kerülni kell.

Nehéz időkben össze kell fogni

Idén szeptemberben rendezte meg tizenegyedik alkalommal az RMGE Maros szervezete a Marosszéki Gazdanapot a mezőpaniti sportpályán. A rendezvény traktorfelvonulással kezdődött, majd a különböző gazdakörök és a szervezet által felkarolt marosszéki termelők, kézművesek sátrai, vásárral egybekötött kiállítása, illetve a Maros Gazda kft. partnereinek bemutató standjai várták az érdeklődőket.

Szárazságtűrő növények a mediterrániumból

Korábbi cikkünkben a vízpartokon, vízközelben élő gyógynövényeket vettük sorra, ám szárazságtűrőből sokkal több van. Ezekkel a fajokkal egy kevésbé intenzíven gondozott, öntözés nélküli kert is benépesíthető, ráadásul díszítőértékük mellett gyógyhatással is rendelkeznek, némelyek pedig fűszerként is hasznosíthatók a konyhában.