Back to top

Bezárta kapuit a Bábolnai Gazdanapok

Idén 32. alkalommal látogathattak az érdeklődők a Bábolnai Gazdanapokra, mely ebben az évben a 79. OMÉK társrendezvénye. Idén is több mint húszezer négyzetméternyi kiállítói területen, több mint 200 kiállító, négy napon át várta a szakmai és az érdeklődő közönséget.

Ondré Péter, Zászlós Tibor, Haál Gábor, Czunyiné Bertalan Judit, Nagy István, Gyuricza Csaba, Feldman Zsolt, Kanz Csaba, Sári Enikő
A kiállítást Nagy István agrárminiszter nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy csak a tudásalapú mezőgazdaság képes választ adni a kihívásokra.

Bábolna üzenete, hogy a 200 éves hagyományokra építve miként tervezhetünk évtizedekre, évszázadokra előre.

Az Agrárminisztérium célja nem más, mint hogy az agrárgazdaság korszakváltásának minden magyar gazdálkodó nyertese legyen. A modernizáció a gazdák tapasztalataira alapozva, a helyi igényeket és természeti adottságokat, termelési hagyományokat figyelembe véve kell végbemenjen.

A szaktárca kiemelt figyelmet fordít a nemzedékváltásra, hiszen az ágazatban dolgozók között az 55 év felettiek aránya meghaladja az 50 százalékot,

míg a 35 év alatti korosztály alig 6,1 százalék. A szaktárca számos intézkedéssel segíti a gazdaságátadást, a nemzedékváltást, cél, hogy a vidék gazdasága továbbra is a családi vállalkozásokra épüljön.

A nyitónap a határon túli gazdák napja is volt, melyre a Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról és a Felvidékről 50 gazda érkezett a rendezvényre. 

Második napon szakiskolai nap került megrendezésre, melyre 14 intézmény 1100 diákja érkezett. Őket Farkas Sándor parlamenti államtitkár köszöntötte. Beszédében elmondta, hogy az Agrárminisztériumnak, mint a második legnagyobb oktatási intézmény-fenntartónak óriási felelőssége van, hiszen a tárca által fenntartott szakiskolákban tanul a szakirányra jelentkező diákok mintegy hetven százaléka, és idén közel 7300 elsőéves kezdte meg mezőgazdasági irányú tanulmányait.

Immár hagyomány, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Agrár- és Bioműszaki Tudományos Bizottsága is a rendezvény ideje alatt tartja kihelyezett ülését, továbbá az EXIM Bank is a Gazdanapokon tartotta Lízing konferenciáját.

A Bábolnai Gazdanapok alatt zajlott a három napos SmartFarm precíziós növénytermesztési konferencia.

A rendezvényt Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár nyitotta meg, „Az agrárdigitalizáció, mint a versenyképesség záloga. Hogyan segíti a Digitális Agrár Stratégia a kis és közepes gazdaságok felzárkózását?” című előadásával.

A konferencia három téma köré csoportosult, a növényvédelem és távérzékelés, a talajmenedzsment valamint a nedvességgazdálkodás.

A szakmai rendezvény szlogenje így szólt „Hozzunk együtt okos döntéseket!”.

Igazi kuriózumnak számított a szakmai előadások összekapcsolása a gyakorlati bemutatóval:

egy nagyméretű ledfalon mindenki láthatta, hogyan is működik a speciális berendezésekkel felszerelt munkagép. A konferencia 3 napján 53 előadás hangzott el, a konferencián 48 kiállító vett részt és naponta 6 interaktív szántóföldi bemutatót láthattak. A SmartFarm konferencia záró előadója Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár volt, aki előadásában arról is beszámolt, hogy hol tartanak a vidékfejlesztési programok, emellett 2020 után milyen támogatásokra számíthatnak a kis- és közepes gazdaságok.

A Bábolnai Gazdanapok egyik legnépszerűbb programja mindig a gyakorlati szántóföldi gépbemutató,

ami Bábolnáról indult 32 évvel ezelőtt. Idén is négy napon át sikerült bemutatni az Agrotec által forgalmazott erő- és munkagépeket működés közben.  Emellett az érdeklődők megtekinthették a gépek föld alatt végzett munkájának eredményét egy több mint harminc méter hosszú talajszelvényben, ahol szakértők segítettek megválaszolni a felmerülő kérdéseket. 

Bábolnán immáron hagyomány, hogy látványos lovas közönségprogram szórakoztatja a látogatókat, az idei évben ez kifejezetten hagyományőrző programelemekből épült fel. A ménesbirtok lovasai igazi különlegességet mutattak be. Néhány ízelítő a programból: lovaglás felsőfokon, molinó ugrás, arab ménesek előlovaglása. A közönségprogram keretében vezetett látogatást tehettek az érdeklődők a ménesbirtok területén és az arborétumban. Minden nap lehetősége nyílt traktor tesztvezetésre, illetve precíziós drónbemutató megtekintésére.

A kiállítás házigazdája idén is a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, és szervezője a Magyar Mezőgazdaság Kft. volt. A rendezvény négy napon keresztül számos szakmai és szórakoztató programmal várta a látogatókat.

A kiállítás négy napján több mint 20 ezer ember látogatott Bábolnára, ami bizonyítja, hogy sokan kíváncsiak a kiállított termékekre, kínált szolgáltatásokra és szakmai programokra.

MMG - Értékeljük a 32. Bábolnai Gazdanapokat

 

 

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nagy közös koccintás a Vajdahunyadvárban

A BorÉRT Turisztikai Egyesület a Magyar Mezőgazdasági Múzeum együttműködésével augusztus 29-én, szombaton rendezi a Koccintás 2020, valamint a 10. Magyar Bor Napja záróeseményét a városligeti Vajdahunyadvárban. Kiállítói helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, de egyelőre várják az érdeklődő borászatok jelentkezését. A kiállítói részvétel feltétele egy karton bor.

Kevesebb kiállítóval, de megrendezik Debrecenben a Farmer Expót

Kevesebb kiállítóval és kisebb épített vásárterülettel, de megrendezik augusztus 18-21. között a Farmer Expót Debrecenben, az egyetem Böszörményi úti campusán - közölte Vaszkó László vásárigazgató hétfőn az MTI-vel.

GrootGroenPlus faiskolai vásár - Csak online regisztrációval

Szeptember 30. és október 2. között a hollandiai Zundertben rendezik meg a GrootGroenPlus faiskolai vásárt, immár harmincadik alkalommal. Az új koronavírussal kapcsolatos szabályok és rendeletek értelmében a vásáron csak online regisztrációt követően lehet részt venni.

Lesz Bábolnai Gazdanapok!

Az elmúlt időszakban, teljesen egyértelmű és érthető okokból, sok kétség merült fel azzal kapcsolatban, hogy mi lesz idén a Dunántúl legnagyobb agrár-szakkiállításának sorsa.

Elmarad a Spoga+Gafa kiállítás

Bár 2020 tavaszán szinte az összes kiállítói területet értékesítették, a Covid-19-járvány jelenlegi fejleményei és a gazdasági helyzet hatására elhalasztják a Spoga+Gafa kiállítást.

A forma és a műszaki tartalom egysége

A tavalyi Agritechnica kiállításon bemutatott Steyr Konzept hibrid traktort a MUSE Creative és a MUSE Design Awards platina díjakkal ismerték el az év elején. A díjat odaítélő nemzetközi szervezet professzionális és innovatív ipari termékek és műszaki teljesítmények értékelésére, illetve díjazására szakosodott.

Elhalasztják a hannoveri vásárokat

A Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) a két rendezvény tanácsadói testületével egyetértésben, ez év novemberéről a jövő február 9–12-re halasztotta a hannoveri EuroTier nemzetközi haszonállattartási és -tenyésztési, valamint a vele párhuzamosan megrendezésre kerülő EnergyDecentral innovatívenergia-szolgáltatási szakvásárt.

Idén ősszel rendezik meg a kertművészeti napokat

A nyár eleji időpontról szeptemberre került át a 16. Európai Dísznövény és Kertművészeti napok, amelyet hagyományosan a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban rendeznek meg. A rendezvény kiemelt témája idén a Parkok, kertek és kertészek a biodiverzitás kihívásaival szemben címet viseli.

Egy évvel csúszik a milánói Myplant&Garden kiállítás és vásár

Másodszor halasztották el a milánói Myplant & Garden nemzetközi kertészeti kiállítást a koronavírus-járvány miatt. Eredetileg hét hónappal tolták el a dátumát, de a kiállítók és a szervezők is arra jutottak, hogy több időre van szükség. Július elsején jelentette be a Myplant menedzsmentje, hogy a nagyszabású kiállítást 2021 február 15-17. közt rendezik meg.

2021 februárjára halasztották az EuroTiert

Az EuroTiert, a világ legnagyobb nemzetközi állattenyésztési kiállítását a COVID-19 miatt elhalasztották. A szervező Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) sajtóközleményéből kiderült, hogy az új dátum jövő év február 9–12-e lesz, ami körülbelül 3 hónapos halasztást jelent. Az EuroTier helyszíne továbbra is a hannoveri vásárközpont lesz, és szokás szerint együtt rendezik az EnergyDecentral-lal.