Back to top

Kiállítás a kisállattenyésztés jövőjéért

A Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége, illetve az Agrármarketing Centrum által a Hungexpón megrendezett Nemzeti galamb-, baromfi-, nyúl- és díszmadár kiállítás november 29-től december 1-jéig várja a szakmabelieket, tenyésztőket és az érdeklődő közönséget.

A Hungexpo területén a második alkalommal megrendezett esemény megnyitóján Nagy István agrárminiszter, mint a kiállítás fővédnöke, valamint az MGKSZ elnöke, dr. Pintér József Zsolt is köszöntőbeszédet mondott.

Az agrárminiszter megemlítette, hogy 25 év után új állattenyésztési törvény lépett életbe, amely az állattenyésztési munkát kívánja előtérbe helyezni, megfelelve az Európai Uniós szabályoknak. Továbbá kitért az ágazat támogatásának céljából tavaly december 8-án meghirdetett Szárnyaló Gazdaság -- Nemzeti Húsgalamb Programra, amely azt szolgálja, hogy hazánk újra húsgalamb-előállító ország legyen, amellett, hogy a vidékfejlesztést, azon belül a vidék népesség-megtartó képességét is elősegíti.

A miniszter nem utolsó sorban kihangsúlyozta, hogy a rendezvény lényeges célja, hogy a tenyésztők körében egyre több fiatal lásson hozzá a tenyésztői munkának, meglátva a tenyésztés szépségeit, hogy ne csak jelene, de jövője is legyen a kisállattenyésztésnek.

A beszédek után miniszteri elismerő okleveleket adtak át mindazon tenyésztőknek, akiknek több éves, évtizedes kimagasló munkája rászolgált erre az elismerésre. Az „Így kezdtem én” pályázat, melyet az MGKSZ indított útnak az Agrárminisztérium támogatásával, ifjúsági tagozatának eredményhirdetéssel egybekötött díjátadója is lezajlott. A pályázatot annak céljából indították el, hogy a kisállattenyésztők megosszák tapasztalataikat mindazokkal, akik még a tenyésztés kezdete előtt állnak, segítséget szolgáltatva a helyes döntések meghozatalában.

Az eddigi évekhez képest az idei kiállításra kiemelkedően nagy számban neveztek magyar tenyésztésű baromfifajtákat. A teljesség igénye nélkül megemlíteném a nyuszkanyakú palóc tyúkot, zsippó szépét vagy éppen a fodros ludat.

Emellett különleges fajtákat is láthatnak az érdeklődők, úgymint a bolgár bóbitástyúkot, a dán parlagi tyúkot, illetve a toulous-i ludat.

A közel 100 kiállított nyúlfajta közül kiemelendő a magyar óriásnyúl, de a galambok is nagyon széles fajta választékban kerülnek a látogatók szeme elé.

Látni lehet kiskunfélegyházi keringőt, a budapesti- és ceglédi rövidcsőrűt, valamint az alföldi dudoros postát is. Végezetül a kiállított állatok között találunk díszállatokat is: papagájokat, egzotikus gerléket, foglyokat, fürjeket, pintyeket, kanárikat. Aki kíváncsi a vidéki tenyésztők munkájának eredményességére és szakmai hozzáértésére, annak lehetősége van a fővárosban mindezt megtekinteni itt a Hungexpón egy átfogó, színes kiállítás keretében.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kasmír válság a Himalája jégsivatagai között

A klímaváltozás és a globalizáció miatt veszélybe kerülhetnek az Indiai fennhatóságú Kasmírban élő nomád Changpák, akik a világ legdrágább gyapjúját, a Pashminát állítják elő.

Harminc éves lett a Holstein Genetika Kft.

A Holstein Genetika Kft. három évtizede áll a minőségi tejtermelés szolgálatában. Kitartó és magas színvonalú munkájukkal Magyarország piacvezetőjévé nőtték ki magukat.

Agrárminiszter: nyissák ki a bezárt piacokat!

A koronavírus-járvány miatt bezárt piacoknak a szabályok szigorú betartása mellett történő újranyitására szólította fel az érintett települések polgármesterét az agrárminiszter.

Vészhelyzet – érdemes nyúltartásba kezdeni!

Az elmúlt napok kényszerpihenője idején igen sok honfitársunknak adatott meg, hogy elgondolkodhasson lehetőségein: hogyan lehetne egészségesebben élni, és hogy lehet biztosan élelemhez jutni függetlenül a gazdasági nehézségektől. Ahhoz, hogy ne válhassunk kiszolgáltatottá, alapvető, hogy magunk legyünk képesek megtermelni saját élelmünket.

Az állatorvosi rendelőben is fő a biztonság járvány idején

Az állatorvosi rendelőbe lépve is másképpen kell viselkednünk, mint a vészhelyzet kihirdetése előtt. Belépéskor haladéktalanul fertőtlenítsük kezünket a bejáratnál található fertőtlenítőszerrel, ne feledjük, hogy a kilincs különösen veszélyes ragályfogó lehet. Lehetőleg egy állattal egy kísérőszemély tartson, és a váróhelyiségben kizárólag az erre kijelölt területen tartózkodjon.

Elrejtett kincsünk, a Táti-szigetek

Az Agrárminisztérium természetvédelmi területté nyilvánította a Duna Táti-szigeteinek közel háromszáz hektáros térségét. Az újonnan létesített Táti és süttői Duna-szigetek természetvédelmi terület rendeltetése a Duna menti területek hajdani természetes állapotára jellemző ártéri élőhely-maradványok – mocsárrétek, puhafás ligeterdők – hosszú távú megőrzése, fenntartása.

Vetésidő és kijárási tilalom Szerbiában

Alig néhány órával e sorok papírra vetése előtt Aleksandar Vučić szerb államfő kijárási tilalmat rendelt el Szerbiában este 8 és reggel 5 óra között. A 65 évesnél idősebbekre ennél is nagyobb szigorítás vár, ők csak 5 és 10 óra között hagyhatják el otthonukat. Pedig nagy munka vár a földművesekre, hiszen a szántóföldek 90 százalékát a következő hetekben kell bevetni.

Szigorú fellépést sürget az élelmiszerek túlárazása miatt az agrárminiszter

Fellépést és ellenőrzéseket sürget az élelmiszerek árának helyenkénti drasztikus emelése miatt Nagy István agrárminiszter. A politikus elfogadhatatlannak tartja a drágulást és kéri a fogyasztóvédelmi szerveket, hogy szigorúbban ellenerőzzék azokat a piaci szereplőket, amelyek tisztességtelen árpolitikával próbálnak meg nyerészkedni a kialakult helyzetben.

Merre tovább magyar mezőgazdaság?

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara frissítette március közepén kiadott elemzését, melyben a koronavírus-járvány hatását vizsgálta a mezőgazdaságra. A termesztés és feldolgozás folyamatosságának fenntartására több javaslatot is megfogalmazott a kamara, hangsúlyozva, hogy ebben az ágazatban, különösen az állattenyésztésben nem lehet egyik pillanatról a másikra leállni.

Indiai törpeviador – angol nemesítés

Az indiai törpeviadort (más néven töpe cornish) ma már egyre gyakrabban látjuk kisállat-kiállításokon, ugyanis ennek a különleges megjelenésű díszbaromfifajtának világszerte növekszik tenyésztőtábora. Európán kívül különösen népszerű Észak-Amerikában, de Délkelet Ázsiában is keresett.