Nem egy országos börzén előfordul, hogy egyáltalán nem kínálnak eladásra ebből a mintegy 11-13 centiméter hosszúságú madárkából egyetlen példányt sem. Pedig az ezredforduló előtt az első tíz leggyakrabban tartott díszpintynek számított Magyarországon. Ez könnyű tenyészthetőségével és igen nagy ellenálló képességével, valamint szerény igényeivel magyarázható. A nemek már a néhány hetes állatok esetében is megkülönböztethetők: a tojó torkát nem ékesíti vörös szalag.
Madarunk Afrikában, a Szaharától délre, hatalmas területen honos, ezzel magyarázható, hogy több alfaja alakult ki. De az Európában tartott állomány alfajhibridnek tekintendő, mivel exportjuk idején nem fordítottak elég figyelmet arra, hogy a tenyésztők a különböző alfajokat tisztán szaporítsák.
A szalagpinty viszont hírhedt fészekromboló hírében áll a díszmadártartók körében, talán az évek során emiatt is csökkent népszerűsége. Valóban, ha kevés fészkelőhely áll rendelkezésükre a röpdében, hajlamosak más lakótársak fészkeit feldúlni, onnan a tojásokat vagy a fiókákat kidobálni. Ezt legkönnyebben úgy tudjuk megelőzni, hogy a szalagpintyeket engedjük be először a röpdébe, megvárjuk, míg megépítik fészküket, majd ezt követően fokozatosan telepítjük be a férőhelyre a nála békésebb, nyugodtabb fajokat.
