Back to top

Az EU zöld megállapodás nyertese lehet a juhágazat

Augusztus 7-8-án a bárányhús fogyasztását népszerűsítő Bárány napok lesznek, agrár- és turisztikai szereplőkkel Gasztronómiai Kulturális Unió Klaszter alakul, a juhágazat szereplőit pedig kétféle támogatással is segíti a szaktárca - egyebek mellett ezekről volt szó a Juh- és Kecske Terméktanács sajtótájékoztatóján.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a Bárány napok tájékoztatóján
Fotó: Kiss Gergely
Az Európai zöld megállapodás (EU green deal) keretében az Európai Bizottság tervei szerint 2030-ra az EU mezőgazdasági területeinek 25%-án ökológiai gazdálkodásra kell áttérni. Ezért az állattartásban várhatóan növekszik a legeltetéses gazdálkodás. Minderről Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára beszélt a tájékoztatón és kiemelte, hogy az utóbbi években 900 ezer-1,1 millió között ingadozó magyar juhállományt 1,2-1,5 millióra szeretné az agrárvezetés növelni.

Az ökológiai gazdálkodásba bevont, illetve bevonandó mezőgazdasági területeken – ahol szántóföldi gazdálkodás nem folytatható - a húsmarha-, illetve a juh- és kecsketartás lehet majd a fő gazdálkodási forma.

A jelenről szólva az államtitkár elmondta, hogy a koronavírus járvány okozta gondok enyhítésére a kormány az ágazat megsegítésére anyaállatonként 1250 forint, már most lehívható támogatást biztosít, továbbá a juh termékpálya szereplői, termelők és vágóhidak egyaránt, élhetnek azzal a napokban megjelenő pályázati lehetőséggel, amely 50 milliárd forintos keretet biztosít állattenyésztő telepek korszerűsítésére.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy egyre kevesebb a juhász, emiatt is nehéz az ágazat szerepe, ezért a szakképzésben is nagyobb hangsúlyt kaphat a juhász szakmai képzés is.

Kukovics Sándor, a Juh Terméktanács ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy augusztus 7-8-án az ország több, mint 100 éttermében rendezik meg a bárányhús fogyasztását népszerűsítő Bárány napokat. Ez a promóció a spanyol INTEROVIC társ-szervezettel közösen elnyert uniós „Bárány- és Kecskehús Promóciós Kampány” része. A program 2018-ban indult és 2020 végén záródik, de már pályáznak a folytatásra. A Bárány napok sikerként értékelte, hogy míg az induló évben 25, tavaly 56, idén pedig már száznál több étterem kínál ilyenkor bárányhúsból készült ételeket.
Kukovics Sándor beszélt arról is, hogy várhatóan októberben megalakul a Gasztronómiai Kulturális Unió Klaszter. Ebben a turizmus, a vendéglátás, az agrárium, valamint a kreatív ipar működik majd együtt. Alapvető céljuk, hogy a szezonális termékek közvetlenül, a lehető legrövidebb ellátási láncon keresztül jussanak el - a vendéglátás, a turizmus, a termelés és a táplálkozástudomány közreműködésével - a fogyasztókig.

Bárány peisli
Fotó: Kiss Gergely
Csapody Balázs, a Pannon Gasztronómiai Akadémia képviseletében és a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló, bárányhúsból készült ételeket is kínáló étterem házigazdájaként elmondta, a klaszter vendéglátós tagjai vállalták, hogy minőségi magyar alapanyagokból, szezonális termékekkel kiegészítve mutatják be a magyar gasztronómia sokszínűségét, itthon és külföldön is. Beszélt arról is, hogy a bárány- és birkahús az 50-es, 60-as, 70-es évek vendéglátási szokásai miatt érdemtelenül került ki a köztudatból.

„Mi azokat a régi alapanyagokat, azokat a régi fűszernövényeket, zöldségeket szeretnénk visszahozni, amelyek az 1800-as évek végére voltak jellemzőek.” - mondta.

Csapody Bence, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatóságának projektvezetője a tájékoztatón arról beszélt, hogy a tavalyi rekord év volt a turizmusban; 16,4 millió vendég, 42,9 millió vendégéjszakát töltött el magyar szálláshelyeken. Ezzel párhuzamosan a kereskedelmi vendéglátóhelyek eladási forgalma meghaladta az 1333 milliárd forintot, ami 7,2 százalékkal volt több a 2018-as forgalomnál.

A koronavírus járvány miatt „ötven nap alatt gyakorlatilag megszűnt a turizmus Magyarországon is" - fogalmazott., de bizakodó volt amiatt, hogy az ágazat ahogy egyik pillanatról a másikra leállt, ugyanígy újra is indult. Az újjáéledés szükségszerűen változásokkal is jár - tette hozzá. „Ahogy a korábbi válság után történt, a szakértők most is azzal számolnak, hogy a helyi termelők és szolgáltatók szerepe meg fog erősödni az importárukkal szemben” - mondta.

A vendéglátással kapcsolatosan azt is hangsúlyozta, hogy az MTÜ kiemelt jelentőséget tulajdonít a magyar kulináris örökség és hagyomány minél szélesebb körű megismertetésének.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Óbiródi vadászházak

A Balatontól mindössze 50 kilométerre található a Tolna megyei Óbiród. A legendákkal övezett festői erdőrengeteg legmélyén várja visszajáró és új, étkező és megszálló vendégeit a Gyulaj Zrt. két egymás szomszédságában álló patinás vadászháza.

Az erdő és a víz harmóniája

A Gemenci-erdő nemcsak Magyarország legnagyobb ártéri erdeje, hanem európai viszonylatban is egyedülálló. A térségben gazdálkodó Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. igyekszik az erdő- és vadgazdálkodási feladatai mellett mind többekkel megismertetni Gemenc látnivalóit, természeti értékeit. Nem utolsósorban kényelmes szállást és finom helyi ételeket is kínál egyebek közt a Pörbölyi Vendégházban.

Csírazöldség, mikrozöldség: hamarosan indul a szezon...

Viszonylag új divatnak tűnik, ám már az 1980-as években létezett a módszer: az igen hasznos a mikrozöldségek termesztése és fogyasztása. Leginkább a csírazöldségekhez hasonlíthatók, csak azoknál nagyobb, továbbnevelt növényekről van szó, melyeket egyszerűen otthon is létrehozhatunk. A szabadföldi zöldségek szezonjának elmúltával sokan kezdenek otthoni csíráztatásba...

150 év után visszatértek a szarvasmarhák Londonba

Az emberek igencsak meglepődhetnek, amikor Észak-London legrégibb közparkjában, a Wansteadben látják ezeket az állatokat, mivel a parkot üzemeltető City of London Corporation, a 200 egyedet számláló nyájából válogatott teheneket telepített ide, hogy lelegeljék a füvet.

Európai szárazfölditeknősök - Fajok összehasonlítása

A Kistermelők Lapja hasábjain már bemutattuk a görög, mór, szegélyes és a sztyeppi teknősök alapvető igényeit, tartástechnológiáját. Most a fajok közti jellegzetes különbségeket, közös tartásuk lehetőségeit ismertetnénk.

Marhatereléstől a versenyekig - A vadnyugat lova

A vadnyugati életérzés megtestesítője a Quarter Horse (QH) – azaz a negyed mérföldes ló. Nevét a negyed mérföldes lóversenyről kapta, ami nagyon hasonlít az európai galoppversenyekhez, csak ezt a lovak rövidebb távon, körülbelül 400 méteren futják.

Időnként még a kolibrik is megpihennek

Az Andokban néhány madárfaj esténként hibernációhoz hasonló állapotba azaz mély álomba kerül, hogy spóroljon energiájával, ilyenek például a kolibrik is, melyeknek élete felettébb különleges. Ezek a repdeső élőlények még a gerincesek között is híresek gyors anyagcseréjükről és villámgyors életmódjukról, emiatt naponta a saját testtömegüknek megfelelő mennyiségű nektárt fogyasztanak.

Egy kiváló papagájdajka - A nagy sándorpapagáj

A papagájok kézzel nevelése igen nagy odafigyelést és türelmet igényel, mondhatni, a nap 24 órájában leköti a tenyésztőt. Ám az utóbbi években a nagy sándorpa­pagáj ára igencsak lecsökkent, ennek ellenére szívesen tartják a papagájtenyésztők, mert nyugodtan rájuk lehet bízni más rokonfajok tojásait, fiókáit is.

Az ELTE etológusai bizonyították, hogy a macskák is utánozzák az embereket

Az etológiában jól ismert a Tedd azt, amit én! (Do as I Do, DAID) metódus, amely az állatok utánzásos tanulását vizsgálja. Az eleinte csak emberszabású főemlősök ez irányú képességeinek felmérésére hivatott módszert a 2000-es évek közepén az ELTE Etológia tanszékén alkalmazták elsőként kutyákon is.

A koronavírus átalakította a vásárlási szokásokat is, egyre tudatosabbak a vásárlók

Kevesebb időt töltenek az élelmiszerboltokban a vásárlók, és céltudatosabban vásárolnak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképe azt mutatja, hogy ugyan valamelyest visszaalakultak a járvány megjelenése előtt megszokott vásárlási szokások, de bizonyos változások megmaradtak.