0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

130 éves a Kubota

Idén ünnepelte alapításának 130 éves jubileumát a világ harmadik legnagyobb traktor- és mezőgazdasági gépgyártója, a japán Kubota Corporation.

A céget alapító Gonshiro Kubota, 1890-ben hozta létre az ország első acélcső gyártó vállalkozását, az akkor épülő vízműhálózat csővezeték-ellátására. 1922-től indította el motorgyártó vállalkozását, amely főleg a mezőgazdaság számára gyártott motorokat. Azóta is a konszern az egyik legnagyobb motorgyártó a világon, amely főleg a 150 LE alatti kategóriákban gyárt motorokat a mezőgazdasági és az építőipari gépgyártás számára, valamint kommunális és különböző ipari területeken történő felhasználásra.

A japán cég a ’60-as években kezdett traktorokat gyártani, az első erőgépük a 15 LE-s „Ur-Kubota” modell volt. 1974-től kezdték a minibaggerek (kisrakodók) gyártását, amely jelenleg is a profiljukba tartozik.

Kezdetek óta tart a vízellátást és szennyvízkezelést kiszolgáló technológiai eszközök előállítási programjuk, 1990-től a traktor és a mezőgazdasági gépgyártás globalizálására helyezték a fő hangsúlyt. Ennek eredményeként cégeket (a többi között a Kverneland Holdingot) vásárolták fel, kibővítették a mezőgépgyártási profiljukat, és traktorgyárat építettek Franciaországban. 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság/Eilbote 2020/16