0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Nagy érdeklődés övezte a traktor-tesztvezetést

Természetesen az idei Bábolnai Gazdanapokon is kipróbálhatták a látogatók a traktor vezetését. Kicsik, nagyok, fiatalok és idősek egyaránt érdeklődtek a traktor-tesztvezetés iránt, hogy egy igazán monstrum, hatalmas erőre képes járművet elvezethessenek.

Minderre egy külön kialakított, lekerített terület állt rendelkezésre.

A traktorba jogosítvány nélkül is be lehetett ülni, ugyanis az Agroland ’97 Kft., valamint az IKR Solar Power Kft. biztosította a kezelőt bármily eshetőségre.

A kontroll alatt zajló traktor-tesztvezetés egy rendkívül komfortos McCormick X 6.460-as 130 lóerős géppel történt. A traktorkezelő megmutatta az érdeklődőknek a kezelőpanelt, a gép különböző funkcióit és mechanikáját is ismertette. A gazdanapokon a Szakiskolai Nap keretében több mint 900 diák is részt vett, amely során lehetőségük adódott a traktor kipróbálásra.

A program sikere természetesen nem maradt el, a fiatal mezőgazdászok előszeretettel ültek és be és próbálták ki ezt a nagy teljesítményű traktort.

A klímás, légrugós belső mindenkit lenyűgözött, ugyanakkor a gép maximális teljesítményét nem tudták megtapasztalni az érdeklődők, mivel egy zárt területen történ a tesztvezetés, így 20 km/h-val lehetett a géppel menni. 

Tóth Sándor, az Agroland ’97 Kft., kereskedelmi vezetője hozzátette, hogy a program azt is üdvös a fiatalok számára, mert azzal, hogy lehetőség adódik a traktor kipróbálására, nagyobb az esélye annak, hogy a mezőgazdasági pályát választja a továbbiakban.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu