Back to top

Banánszállítmányba rejtett kokaint találtak az odesszai kikötőben

Szeptemberben már a negyedik kokainszállítmányt fogták el az ukrán hatóságok az odesszai kikötőben, adta hírül a helyi sajtó nyomán a freshfruitportal.com. Minden alkalommal banánt szállító hűtőkonténerekbe rejtették a kábítószert.

Fotó: Pixabay
Az ukrán határőrség 100 csomagban közel 112 kilogramm kábítószert foglalt le szeptember elején, a szállítmány értéke 17 millió dollár. Ugyanebben a kikötőben már három korábbi fogásról is beszámoltak: februárban, májusban és augusztusban sikerült lecsapni a dél-amerikai országokból érkezett szállítmányokra. Májusban Ecuadorból 53 kilogramm kokain érkezett, ólommal bélelt csomagolásban, hogy megnehezítsék a kábítószer-kereső kutyák dolgát.

A banán amúgy is népszerű a kábítószer-csempészésre,

a rotterdami kikötőben a legnagyobb fogás 2 tonna kokain volt, 170 millió dollár értékben. A tétel ugyancsak Ecuadorból érkezett idén júniusban. Rotterdam a legnagyobb európai kikötő, így becslések szerint az európai fogyasztóknak szánt kábítószer fele-negyede fut rajta keresztül. Tavaly a kikötői hatóságok összesen 38 tonna kokaint foglaltak le.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/freshfruitportal.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Erre figyeljenek a baromfitartók!

Bár Magyarország szeptember elejére visszaszerezte madárinfluenza-mentes besorolását, a baromfitartóknak továbbra is számos dologra oda kell figyelniük, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a vadmadaraktól való újrafertőződés esélyét.

Zakuszka Erdély ízeivel

Amikor Szabó Szilvia először kóstolt zakuszkát Erdélyben, rögtön rabul ejtette az ízvilága, és úgy gondolta, ha ő ennyire megkedvelte, más is szívesen fogyasztaná. Erre az elképzelésre alapozva hozta létre Erdély ízei és kincsei névre keresztelt vállalkozását, amely nemcsak a zakuszkát kezeli kiemelten, hanem a gasztronómiai hagyományokat is őrzi.

Biokivit tesztelnek

Az ausztriai Marchfeldben működő Böchzelt gazdaságban kilenc évvel ezelőtt kezdtek biokivit termeszteni, és jelenleg minikivi termesztését tesztelik. A tavaszi kései fagy a biogazdaságot is érintette, erősítette meg Andreas Böchzelt, a gazdaság vezetője, szerinte emiatt idén valamivel kevesebb lesz a szüretelhető mennyiség.

Biológiai növényvédelem a szőlő feketerothadás ellen

A szőlőtermesztőknek igen komoly kihívásokkal kell szembenézniük a jelenlegi gazdasági és növényegészségügyi helyzetben. A változó időjárás és termesztéstechnológia következtében újabb és újabb, esetenként rég nem látott kórokozók, kártevők számára válnak alkalmassá a körülmények a Kárpát-medencében.

A német sertéshús az EU-ban "rekedt"

Növekedett a német húsok mennyisége az európai piacokon, miután az ázsiai országok megtiltották a német húsimportot az afrikai sertéspestis kitörése után. A Reuters szerint Európában a sertésárak körülbelül 14% -kal csökkentek a német húsáruk beragadása miatt.

Harmadik éve hullámvölgyben a magyar gyümölcsfaiskolák

Az idén ismét nehéz évük van a hazai gyümölcsfaiskolásoknak. Elsősorban a tavaszi fagyok miatt kieső termelői bevételek okozzák, hogy a szokásos oltványmennyiség kis hányada kelt el eddig, és folyamatosan csökken a hazai szaporítás. Az AKG-program kifutása miatt a pótlások is elmaradnak, kevesen gondolkodnak nagyobb telepítésben.

Márka üdítőital: a magyar szabadalom

Jövőre lesz 50 éve, hogy Budafokon elkészült az első MÁRKA szőlő ízű szénsavas üdítőital-minta a pincegazdaságok kutató laboratóriumában (BKKL).

Idén drasztikusan kevesebb svájci csoki fogyott

Több, mint 14 százalékkal kevesebb csokoládét adtak el a svájci gyártók idén, mint egy éve, melynek fő oka, hogy a vendéglátóiparban - elsősorban a éttermekben és a hotelekben - a járvány miatt jelentősen visszaesett a forgalom.

Csökkent a sörfogyasztás a harmadik negyedévben is

Az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei együttes forgalma 5,5 százalékkal, 4,9 millió hektoliterre csökkent a harmadik negyedév végére az előző év azonos időszakához képest. Különösen a csapolt sör értékesítése zuhant, csaknem 40 százalékkal, míg az alkoholmentes sörök iránti kereslet nőtt - közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) vezetője.

Nemzetközi borturisztikai díjat nyert a Taste Hungary

Nemzetközi díjat nyert a magyar borok kóstoltatásával és nemzetközi megismertetésével több mint egy évtizede foglalkozó Taste Hungary csapata, a céget többek között a közösségi média innovatív használatáért jutalmazta az angol The Drinks Business magazin - közölte a társaság. A hagyományos London Wine Fair helyett a díjátadót idén a járványhelyzet miatt online rendezték Londonban.