Back to top

Bajban az európai burgonyapiac

Előrejelzések szerint az európai burgonyatermés nagyobb lesz, mint az elmúlt évben, de nincs egyensúly a kereslet és a kínálat között. Még a tavalyi készletek egy része is a raktárakban van.

Az idei burgonyatermés mennyisége a  termőterület bővítése miatt is magasabb lesz, mint az elmúlt évben. Az étkezési burgonya hozama ugyan kissé elmarad az elmúlt 5 év átlagától, viszont  idén magasabb, mint az előző évben.

Mivel a megművelt terület 0,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az EU öt legfontosabb termelő országának - nevezetesen Németországnak, Franciaországnak, Nagy-Britanniának, Belgiumnak és Hollandiának - az össztermését 27,9 millió tonnára becsülik.

Tavaly a burgonyatermesztők 27,1 millió tonnát takarítottak be, vagyis 800 ezerrel tonnával kevesebbet, de ennek a mennyiségnek egy része  még a raktárakban áll.

Ebben a helyzetben már jelenleg sincs egyensúly a kereslet és kínálat között

Németországban növekedett meg a legjobban a burgonya termőterület, az Északnyugat-európai Burgonyatermelői Szövetség (NEPG- North-Western European Potato Growers) adatai szerint míg a termesztés alatt álló terület 2 százalékkal nőtt, ezen belül az étkezési burgonya termelése pedig 7 százalékkal emelkedett - ez a legerősebb adat a NEPG-országok közül.

A jelenlegi problémák legmélyebb oka a koronavírus-válságban rejlik, a határok lezárása és a vendéglátóiparnak burgonya termékek iránti alacsonyabb kereslete világszerte.

Másrészt, miközben a kiskereskedelemben növekedett a burgonya iránti kereslet, ez nem volt elegendő a szállodai, éttermi és vendéglátó ipari szektor kieső keresletének ellensúlyozására. Ez meghatározza a jelenlegi  burgonya árakat és a további árváltozások lehetőségét is.

A jelenlegi helyzet azonban elsősorban a burgonya feldolgozását érinti. A feldolgozóipari vállalatok közelmúltbeli kereslete ismét megélénkül, de még mindig nincs a pandémiát megelőző szinten.

A sült krumpli gyárak jól felszerelt hűtőházai legtöbbször csak olyan termékeket vásárolnak, amelyekre szerződések kötelezik. Ezért a NEPG arra számít, hogy

a burgonya árak alacsonyak maradnak legalább az év végéig, és esetleg még tovább is.

Az étkezési burgonya piacán valamivel jobb a helyzet - különösen a direkt marketing területen. Viszont az ipari burgonya egy részét akár ingyenesen is le lehetne szállítani a termelőktől, de erre alig van igény.

A határidős piacon az étkezési burgonya ára a 2020-as betakarítástól a novemberi szállításig jelenleg 5,0 EUR / 100 kg, 2021 áprilisi szállításra pedig 7,10 EUR. Németországban a keményítő és takarmány előállításához szükséges burgonyát 1,50 és 3,50 euró közötti árakon szállítják. Az első tranzakciókat Hollandiában hasonló árakon kötötték meg. A múlt héten a belga kereskedelmi szövetség 2,50 eurós árat jelentett 100 kg újburgonyáért.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/farmer.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pilisi lakomák

A Pilis lenyűgöző, fenséges, fejedelmi hely. Szinte hallani Mátyás király vezéreinek döngő lépteit, s ahogyan kupáikat a nehéz asztalra csapják. Régen királyi vadászterület volt, ám méltóságát máig megőrizte. A Római birodalom virágzásának idején a Duna mentén futó védvonalakat összekötő utak közül több a Pilis, Visegrádi-hegységen keresztül vezetett.

Bármilyen furcsa, megéri kipróbálni – Növényvédelmi előrejelzés 45. hét

A házikertekben is egyre inkább terjedőben van a forgatás vagy ásás nélküli talajművelés, amikor a talajt csupán a vetés mélységéig lazítjuk fel, a termőréteg többi részében pedig az aktív talajéletre bízzuk az optimális talajállapot kialakulását és fennmaradását. Ásni csak indokolt esetben szabad. Próbálják ki, megéri, mert a talaj egészséges állapota hosszú távon csak így tartható fenn.

Erre figyeljenek a baromfitartók!

Bár Magyarország szeptember elejére visszaszerezte madárinfluenza-mentes besorolását, a baromfitartóknak továbbra is számos dologra oda kell figyelniük, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a vadmadaraktól való újrafertőződés esélyét.

Zakuszka Erdély ízeivel

Amikor Szabó Szilvia először kóstolt zakuszkát Erdélyben, rögtön rabul ejtette az ízvilága, és úgy gondolta, ha ő ennyire megkedvelte, más is szívesen fogyasztaná. Erre az elképzelésre alapozva hozta létre Erdély ízei és kincsei névre keresztelt vállalkozását, amely nemcsak a zakuszkát kezeli kiemelten, hanem a gasztronómiai hagyományokat is őrzi.

Díszfák szabadföldi nevelése

A faiskolai tevékenység két évszázados múltra tekint vissza, hazánkban jelenleg mintegy 2500 hektáron 335 gazdasági egység termeszt fás szárú dísznövényeket. A díszfaiskolai nevelés célja, hogy a vonatkozó szabványi előírásoknak és a vevők igényeinek megfelelő méretű, fajú, illetve fajtájú, az átültetés utáni zavartalan fejlődéshez kellő gyökérzettel rendelkező növényeket kínáljanak.

Retekfélék minden évszakra

Az őszi-téli, valamint a kora tavaszi időszakban egyik kedvelt zöldségfélénk a retek. Általában kenyér mellé fogyasztjuk, de frissítő ízt ad különféle saláták összetevőjeként is. Néhány éve népszerű a pár napos reteknövénykék fogyasztása is.

A mediterrán bodorrózsa hatásos lehet a koronavírus ellen

A kutatók igazolták, hogy a mediterrán bodorrózsa (Cistus creticus) kivonat gátolja az új koronavírus szaporodását szövettenyészeteken, valamint pozitív irányban befolyásolja a vírusfertőzés által okozott kóros immunológiai reakciókat is.

Krizantém: a koronavírus miatt kevesebbet termesztettek, de nincs hiány belőle

A halottak napi, mindenszenteki időszak legnépszerűbb virága a krizantém. A nagyvirágú fajták iránt a legnagyobb a kereslet, 70 százalékban ezt vásárolják, de a – teniszlabda nagyságú – közép-nagy virágúak iránt is folyamatosan nő az igény.

Fehér agroszövet segíti az alma színeződését

Az alma köztudottan az egyik legnagyobb mennyiségben termesztett gyümölcs, az élénk keresletnek megbízható termesztési módszerekkel, intenzív ültetvényekkel és jó minőséggel lehet megfelelni. Ehhez mind több speciális anyagot használnak. Minőségi problémát okozhat a napégés, az egyenetlen színeződés, ráadásul invazív károsítók is veszélyeztetik a termesztést szerte a világon.

A walesi vörös hús ágazat felkészült a Brexitre

A Brexit átmeneti időszakának végén a walesi bárány- és marhahús-exportőrök a lehető legnagyobb mértékben felkészültek az új papírmunkára és az adminisztrációra, de a Hybu Cig Cymru (HCC) a walesi vörös hús fejlesztéséért, promóciójáért és forgalmazásáért felelős ipari testület szerint nagyon aggódnak a vámok hatása miatt, ha nem jön létre megállapodás.