0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Időnként még a kolibrik is megpihennek

Az Andokban néhány madárfaj esténként hibernációhoz hasonló állapotba azaz mély álomba kerül, hogy spóroljon energiájával, ilyenek például a kolibrik is, melyeknek élete felettébb különleges. Ezek a repdeső élőlények még a gerincesek között is híresek gyors anyagcseréjükről és villámgyors életmódjukról, emiatt naponta a saját testtömegüknek megfelelő mennyiségű nektárt fogyasztanak.

 A dél-afrikai kolibrik életmódja még ennél is összetettebb, ezek a kismadarak nem pusztán gyorsabban repdesnek a magasban, mint társaik, hanem a hűvös éjszakákon energiát spórolnak azáltal, hogy mély álomba merülnek. Ez az állapot hasonló a hibernációhoz, ugyanis a testhőmérsékletük lecsökken nagyjából 10 Celsiusfokra. Majd pirkadatkor ébredeznek, először remegni kezdenek és szép lassan a hőmérsékletük visszatér az eredeti állapotukhoz, a 32 fokhoz.

„Ez egy nehéz és összetett folyamat” – mondta Andrew McKechnie professzor, a dél-afrikai Pretoria Egyetem zoológusa.

Dr. McKechnie és munkatársai az andokbeli kolibrik hőmérsékletével kapcsolatban végeztek kutatást. Rámutattak arra, hogy a különlegességük ezeknek a kismadaraknak abban rejlik a többi fajhoz képest, hogy figyelni tudnak a hideg időjárásra, ezáltal tovább képesek hibernált állapotban lenni, mint más madarak. Azt is hozzátették, hogy a legalacsonyabb testhőmérsékletű állat, amivel eddigi pályafutásuk során találkoztak a kolibri, amely hibernált állapotban épphogy eléri a 3 fokot.

Öt évvel ezelőtt Blair Wolf professzor, az Új-mexikói Egyetem biológusa, kollégái és egy újságíró társaságában 26 kismadár éjszakai viselkedését tanulmányozta az Andokban.

Megfigyelték, hogy a kolibrik testhőmérséklete lecsökkent az éjszaka folyamán, valamint azt, hogy majdnem mindegyik madár mély álomba merült.

Kimutatták, hogy az állatok hőmérséklete az éjszakai időjáráshoz igazodik, amikor elérik a kábult állapotot.

A madarak súlyát is figyelembe vették a kutatás során: a kolibrik veszítenek súlyukból hajnal és pirkadat között, a napközbeni kalória felhasználásukhoz hasonlóan.

A kutatók kíváncsiak voltak arra is, hogy miként szabályozzák a madarak saját hőmérsékletüket annak érdekében, hogy a levegő hőmérsékletével megegyező legyen. Kimutatták, hogy a különböző fajoknak a nyugalmi állapota – hatot vizsgáltak meg- különbözik egymástól, egyes példányok képesek hosszabb, mélyebb álomba merülni kevesebb súlyveszteséggel.

A vizsgálat során felfedezték, hogy azok a madarak, amelyek csak rövid ideig képesek álomba merülni, testsúlyukból nagyjából 15%-ot vesztettek.

Azok a példányok, melyek hosszabb pihenőre képesek, – nagyjából 12 órára – mindössze 2%-ot veszítenek súlyukból. Tehát amelyek alacsonyabb testhőmérsékletet érnek el, kevesebb súlyt is veszítenek ez idő alatt.

Néhány madárfaj képes a környezete hőmérsékletét figyelmen kívül hagyni és lehűteni testét, ilyen például az Ibolya-kolibri (Colibri coruscans), mely nagyjából 7 fokot is el tud érni. A Metallura phoebe teljes összhangban van a levegővel és a végletekig letudja csökkenteni testhőjét. A kutatók szerint ez a madár az, mely elérte a leghidegebb testhőmérsékletet a kolibrik között.

A feketehasú tündérkolibri (Oreotrochilus melanogaster) és a bronzfarkú uszályoskolibri (Polyonymus caroli) az a két madárfaj, melyek hidegebb időben is képesek mélyebb álomba merült, mint társaik.

A hibernációhoz hasonlóan ebben az állapotban ezek a kismadarak szerves energiát spórolnak.

Forrás: nytimes.com