Back to top

Október 5-ig lehet jelentkezni a Biofach magyar közösségi standjára

Közzétette a felhívását az Agrármarketing Centrum, 120 négyzetméteres magyar közösségi standot épít a 2021 februári Biofach szakvásáron, és október 5-ig várja azoknak a biotermesztőknek a jelentkezését, akiket érdekel ez a megjelenési forma.

Fotó: NürnbergMesse
Nürnbergben már harminc éve minden februárban megszervezik a Biofachot, egyértelműen ez Európa legjelentősebb bioélelmiszer-tematikájú találkozóhelye (társkiállítása, a Vivaness múltja valamivel rövidebb, de a natúrkozmetikumok terén ugyancsak vezető szerepet tölt be).

Az idén tél végén még azok közé a nemzetközi óriástalálkozók közé tartozott a kiállításpáros, amelyeknél bár rezgett a léc, végül nem kellett az elhalasztásukról dönteni,

csak a koronavírus-rizikócsoportba tartozókat kérték meg, hogy maradjanak távol (akkor a rizikócsoport leginkább még csak azokat takarta, akik jártak Kína Hupej tartományában két héten belül, vagy érintkeztek ilyen személlyel…). A jövő évi rendezvényt pedig már kiírta a nürnbergi vásárközpont, egyértelműen úgy készülnek, hogy megtartják február 17–20. között. Persze nem akárhogy, a bajorországi tartományi kormány igen részletes higiéniai tervet dolgozott ki, mielőtt június végén újraengedélyezte a kiállításokat, a munkában tetemes részt vállaltak a nürnbergi, illetve más bajorországi nagykiállítások rendezvényszervező csapatai is. Ígéretük szerint a kiállítás teljes területét úgy rendezik be, hogy

egyrészt ne legyen megoldhatatlan a másfél méteres távolság betartása, másrészt senki ne is feledkezzen meg erről.

Természetesen kötelező lesz a maszk, bőven talál majd mindenki kézfertőtlenítőket, digitális útjelző nyilakkal terelik a közönséget a tömegjelenetek elkerülése érdekében, és így tovább, a részletekért tényleg érdemes elolvasni a kiállítás tájékoztatóját. A kiállítóknak pedig kötelező lesz egy applikációban minden olyan személy adatait rögzíteni, akivel maszk nélkül folytattak tárgyalást, hogy az esetleges kontaktkutatás során visszakereshetők legyenek a szálak.

A magyar közösségi részvételt szokás szerint az Agrármarketing Centrum szervezi, a 4A pavilonban található

120 négyzetméteres, egységes arculati elemekkel felépített nemzeti standon kínál közösségi vagy egyéni standrészt,

árubemutatási és információs lehetőséget és közös tárgyalási felületet a hazai cégeknek, termelőknek. A vásár részvételi szabályzata értelmében valamennyi kiállított élelmiszerterméknek ökológiai termelésből vagy ökológiai állattenyésztésből (834/2007/EK és 889/2008/EK) kell származnia, emlékeztet rá az AMC is.

Akit a közösségi standon való kiállítás lehetősége érdekel, az itt olvashatja el a részleteket, a kiállítás honlapja pedig itt található.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mégsem lesz IPM!

A járványhelyzet alakulása és az újra életbe lépő utazási korlátozások miatt, a kiállítók és a látogatók biztonsága érdekében a szervezők a 2021. január 26–29-re meghirdetett IPM ESSEN rendezvényt lemondása mellett döntöttek. 

Uniós agrárpolitikai reform 2022 után

Az Európai Parlament képviselői pénteken elfogadták álláspontjukat a 2022 utáni agrárpolitika reformjáról. A parlamenti delegáció ezzel készen áll a tárgyalásokra az uniós szakminiszterekkel.

Májusban tartják a Fruit Logistica kiállítást

A COVID-19 járvány miatt a szokásos február közepe helyett május 18. és 20. között rendezik meg a zöldség-gyümölcs ágazat legnagyobb nemzetközi kiállítását Berlinben. A szervezők bíznak abban, hogy májusban már több vevő érkezhet a világ számos pontjáról. Különleges formája lesz ez azonban a kiállításnak, a szervezők új szlogent is kitaláltak hozzá: Találkozzon a helyszínen. Csatlakozzon online.

Terjed az ASP vírusa a németországi vaddisznóállományban

Egy újabb elhullott vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát Németországban. Noha a házisertések védelmére irányuló intézkedések eddig sikeresek, a német sertéstenyésztők nincsenek könnyű helyzetben, a vágásérett állatok egy részét képtelenek eladni.

13 millió euró gyorssegély a fair kereskedelemnek

Segélyalapot hoznak létre Németországban, célja a fejlődő országokban fenntartható gazdálkodást folytató kistermelők támogatása, hogy a koronavírus-válság idején is meg tudják tartani a dolgozóikat.

Csökkent a biogázüzemek száma Németországban

Az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt a biogázüzemek száma, tavaly Németországban volt a legtöbb üzem és így a legnagyobb biogáztermelő-kapacitás a világon. Az elmúlt év végével 9500 üzemet tartottak nyilván az országban, amelyek névleges kapacitása 3810 MW volt.

Klímasemleges mezőgazdaság – termelői vélemény

Az Európai Parlament október 7-én elfogadta a az egész EU-ra kiterjedő klímarendeletet, amely a tervek szerint biztosítja az európai polgárok és vállalkozások számára az átállás megtervezéséhez szükséges jogbiztonságot és kiszámíthatóságot, és amely a mezőgazdasági termelőket ösztönzi a szén-dioxid-megkötés fokozására.

Péntektől érkezik a támogatási előleg a magyar gazdákhoz

Október 16-án indul az agrártámogatások előlegfizetése, jelentette be Nagy István Agrárminiszter és Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke. Még az idén 290 milliárd forint jut el a gazdálkodókhoz, hogy segítse az őszi munkák elvégzését.

Érdekes konyhai móka: „regrow”, az újratermesztés

Az újrahasznosítás ötlete elérte már a hobbikertészetet is. Ennek lényege, hogy egy amúgy konyhai szempontból hulladéknak számító növényi részből újra fogyasztásra alkalmas növényt növesztünk. Érdemes kipróbálni.

Elmarad a Flora Virágfesztivál és Keceli Országos Fazekas Kiállítás

Idén nem rendezik meg a közel 9000 fő látogatottságú FLORA Virágfesztivál és Keceli Országos Fazekas Kiállítást.