Back to top

Tojásból lesz a csoda – tejhelyettesítő termékeket állítanak elő tojásból a Szent István Egyetem kutatói

A tojásban fejlődő embrió számára minden feltétel biztosított egy egészséges madár kikeléséhez, az emberi táplálkozásban pedig a tojás kiegyensúlyozott forrása a létfontosságú tápanyagok legnagyobb részének. Sokrétű mivoltára a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának kutatói is felfigyeltek.

Fotó: Szent István Egyetem
Jelenleg is számos kutatás foglalkozik például a tejtermék-helyettesítő termékek tojás felhasználásával történő előállításával. A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának Állattenyésztés-tudományi Intézetében több kutató is foglalkozik a tojásminőséget meghatározó tényezők feltárásával.

Vizsgálataik szerteágazóak, amelyek kiterjednek többek között a héj minőségére, a szik színére és az azon keresztül hasznosítható anyagok mennyiségének és minőségének elemzésére is.

A tojás magas tápértéke és finom íze miatt a napi étkezésünk szerves részét képezi, de emellett pozitív tulajdonságai közé sorolhatjuk a sütéshez vagy főzéshez kapcsolódó kiváló koaguláló, habosító vagy emulgeáló jellemvonásait is. Míg a háztartásokban a hagyományos tojás ismeretes, addig üzemi felhasználás során a kutatók új típusú tojástermékek gyártásával és felhasználásával is kísérleteznek. Ilyen anyagok például a Szent István Egyetem kutatásainak középpontjában álló tojásalapú tejtermék-helyettesítő élelmiszerek kifejlesztése.

Napjainkban egyre több ember hagyja ki étrendjéből a tejet és a tejtermékeket. Ennek leggyakrabban egészségügyi okai vannak, úgymint tejfehérje-allergia vagy tejcukor-érzékenység, de számos esetben egy új táplálkozási trendet, mint például a paleo életmódot követik.

Bármelyik esetről is legyen szó, a legtöbb tej- és tejtermékeket nélkülöző fogyasztóban jelentkezik a vágy a tejtermékek fogyasztására, számukra fejlesztették ki a Szent István Egyetem és a Capriovus Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. kutatói a tojásfehérje alapú tejtermék-helyettesítő termékcsaládot.

Ezen a területen folyamatos fejlesztések zajlanak jelenleg is a felsőoktatási intézmény, valamint a vállalat között.

Fotó: Szent István Egyetem
A tejtermékek nem csupán jellemző ízzel, illattal, állománnyal vagy konyhatechnológiai sajátosságokkal rendelkeznek, s számos táplálkozási és élettani szempontból előnyös tulajdonságokkal is bírnak. Ilyenek lehetnek a prebiotikumok és probiotikumok. Egy innovációs pályázat keretein belül a SZIE és a GAK Kft. (Gödöllői Agrárközpont Közhasznú Társaság) sikeresen fejlesztette ki a tojásfehérje alapú probiotikus tejtermék-helyettesítő készítményeket (probiotikus fermentált ital, sajtkrém, kefir- és joghurtanalógok) a tej valamely összetevőjére érzékeny, illetve magas fehérjetartalmú, zsírban és szénhidrátban szegény probiotikus tejtermék-helyettesítőket fogyasztani kívánó egészségtudatos emberek számára.

Az ilyen jellegű termékek alapja a tojásfehérje, melyet különböző (tejiparban is használt) baktériumkultúrák segítségével oly módon alakítanak át, hogy a végtermékben megjelenő aromaanyagok révén a tejtermékekre jellemző ízvilág alakuljon ki.

A Szent István Egyetem szakembereinek reményei szerint ezek a termékek nagy piaci érdeklődésre tarthatnak számot és további innovációs együttműködési lehetőségek kiindulópontjai lehetnek a jövőben.

Forrás: 
Szent István Egyetem

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pilisi lakomák

A Pilis lenyűgöző, fenséges, fejedelmi hely. Szinte hallani Mátyás király vezéreinek döngő lépteit, s ahogyan kupáikat a nehéz asztalra csapják. Régen királyi vadászterület volt, ám méltóságát máig megőrizte. A Római birodalom virágzásának idején a Duna mentén futó védvonalakat összekötő utak közül több a Pilis, Visegrádi-hegységen keresztül vezetett.

Zöld Hetek

Amikor az ember és az erdő kapcsolatára gondolok, mindig Áprily Lajos verssora jut az eszembe: „Engem az erdő véd s szeret, utaimon erdők kisértek”, mert tökéletesen megfogalmazza, hogyan kellene nekünk, embereknek az erdőhöz viszonyulnunk. Akik az erdők közelében élnek vagy foglalkozásukból adódóan az erdőhöz kötődnek, azoknak egyszerűbb.

Időutazás a kölessel

A köles a legősibb termesztésbe fogott növények egyike. Az idők során néha fontos gabonának számított, máskor háttérbe szorult ez az élettanilag igen hasznos növény. A fermentálása sem elterjedt, pedig házilag is megvalósítható.

A nagy dilemma: milyen portrét hozzon magáról a Mikulás

A portré természetesen csokiból készüljön, de milyenből? Gyakorló anyukaként én magam általában nagyság és esztétikum alapján döntök a csokimikulásról, de a szülői munkaközösség tagjaként minden évben rájövök, hogy rosszul csinálom. Mert igenis számos szempont van, amit figyelembe kell(ene) venni.

Az eredetvédett, sós túró története

A Görgény völgyét sajátos földrajzi adottságai, gazdag növény- és állatvilága miatt évszázadok óta Erdély különös zónájaként tartják számon. A hasonló nevű havasok lábánál és az ugyanezt a nevet viselő patak mentén emberemlékezet óta fakitermeléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak.

Az igazi őstermelők: a levélvágó hangyák

A Dél-Amerika trópusi vidékein élő levélvágó hangyák már évmilliók óta úgy szerzik meg a táplálékukat, hogy gombát tenyésztenek. Ez a szimbiózis mindkét fél számára a túlélés záloga. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint ennek az ősi együttműködésnek a kulcsa, a hangyák olyan kifinomult gazdálkodási módszere, mely az éghajlatváltozással szemben ellenálló termés előállítását tette lehetővé.

A járványra való tekintettel empatikus magatartást kér az agrárkamara az áruházláncoktól

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kéri a kiskereskedelmi áruházláncokat, hogy a beszállítóiknál bekövetkező igazolt koronavírus-fertőzések miatti termelési és szállítási problémákat rugalmasan és empátiával kezeljék.

Klímaváltozás és állattudományok

Az agrárium és a klímaváltozás kölcsönhatásában az ágazat szereplői kétfrontos háborúra kényszerülnek: egyszerre kell védekezniük a klímaváltozásért a mezőgazdaságot okoló támadásokkal szemben, és alkalmazkodniuk a termelési körülmények változásához.

27 újonnan felfedezett vírus a méheken!

Egy nemzetközi kutatócsapat 27 ismeretlen vírust fedezett fel a mézelő méhen és más méhfajokon. Az eredmény segíthet olyan stratégiák kidolgozásában, melyekkel a jövőben megállíthatják a beporzók vírusos fertőzéseit - állítják a kutatók.

Kína tejpiaca – a feneketlen hordó esete

Csak rövid időre rázta meg a koronavírus-válság a kínai tejtermék-piacot, újra rohamosan növekszik a fogyasztás. Sőt, olyan mennyiségre van igény, amelyet a helyi termesztés felfoghatatlan időn belül nem lesz képes fedezni. Veszik tehát külföldről a tejet, tejport, vajat, sajtot… Az exportőr országok mindeközben igyekeznek jól helyezkedni és szerződésekkel bebiztosítani a pozícióikat.