Back to top

A helyes fűtéssel sokat tehetünk a légszennyezettség visszaszorításáért

A fűtési szezon kezdetén ismét a helyes fűtési technikákra és ezáltal a levegő minőségének megóvására hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium. A Fűts okosan! tájékoztató kampány rávilágít a szilárd tüzelőanyagok veszélyeire és káros hatásaira, emellett minden szükséges információt biztosít a helyes lakossági fűtéssel kapcsolatban.

A megfelelő tüzelőanyagok használatával ugyanis nemcsak a levegő minősége javítható jelentősen a településeken, de az ott élők egészségének megőrzéséért is sokat tehetünk. A statisztikák szerint évente 8-12 ezer ember idő előtti halála hozható összefüggésbe a levegőminőséggel.

Jelentős lépések történtek az elmúlt 10 évben a levegő minőségének javítása érdekében, ezek közül is kiemelkedik a kisméretű részecske-kibocsátás csökkentésére vonatkozó ágazatközi program,

melynek keretében több mint 300 milliárd forint értékben valósultak meg intézkedések a közlekedési, az ipari, a mezőgazdasági és a lakossági szektorban – mondta el sajtótájékoztatón László Tibor Zoltán. Az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy a kormány idén fogadta el az Országos Levegőterhelés-csökkentési Programot, amely a következő időszakra vonatkozó legfontosabb levegőtisztaság-védelmi intézkedéseket, fejlesztéseket tartalmazza, valamint kitűzi a levegővédelmi szakpolitika új irányait.

A légszennyezettség visszaszorítása kiemelt ügy, a levegőminőség alakulásában ugyanakkor a helyi kibocsátás mellett más tényezők is szerepet játszanak.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy hazánkba az országhatáron túlról 30 %-kal több légszennyező anyag érkezik, mint amennyi távozik, a földrajzi adottságok miatt ráadásul a téli időszakban a légszennyező anyagok könnyebben feldúsulhatnak.

László Tibor Zoltán a szabályozás és a támogatási programok mellett kiemelten fontosnak nevezte a tájékoztatást és a szemléletformálást annak érdekében, hogy a lakosság megismerje a levegőszennyezés kockázatait.

Az évekkel ezelőtt útjára indított „Fűts okosan!“ kampány éppen ezért a légszennyezés környezeti és egészségi hatásainak bemutatásán túl arra is felhívja a figyelmet, hogy milyen fontos szerepe van a megfelelő tüzelőanyagok kiválasztásának és a helyes technikák alkalmazásának.

A fűtési szezon kezdetével ugyanis egyértelműen kimutatható a levegőminőség romlása. A megfelelő fűtési módokról minden szükséges információ megtalálható a www.futsokosankampany.hu oldalon.

A levegőszennyezettség mérésének kiemelt szerepe van, az elmúlt években egyre nagyobb figyelem irányul a szálló porra. Olyan kisméretű részecskékről van szó, amelyek könnyen bejutnak az emberi szervezetbe és egészségkárosító hatásuk van – jelentette ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke.

Radics Kornélia hozzátette: az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat (OLM) adatai alapján elmondható, hogy az elmúlt években fokozatosan csökkent a szálló por koncentrációja éves szinten, ezeket az értékeket azonban nagyban befolyásolják az időjárási körülmények.

Az OMSZ elnöke a sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy a meteorológiai szolgálat a közelmúltban számos fejlesztést hajtott végre a levegőminőség védelme érdekében.

Példaként említette, hogy 2020-tól megkezdődött a gáz halmazállapotú higany mérése a légkörben, emellett fejlesztették laboratóriumukat és új berendezést szereztek be.

Radics Kornélia kiemelte, hogy az év végéig megújul az OLM honlapja, amely az eddiginél szélesebb tájékoztatást nyújt majd a közvélemény számára. A levegőben mért szennyezettségi értékek, levegőminőséggel kapcsolatos elemzések mellett elérhetők lesznek különböző előrejelzések is, például a megyeszékhelyeken várható PM10, ózon és a nitrogén-dioxid értékre vonatkozóan.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Zöld Hetek

Amikor az ember és az erdő kapcsolatára gondolok, mindig Áprily Lajos verssora jut az eszembe: „Engem az erdő véd s szeret, utaimon erdők kisértek”, mert tökéletesen megfogalmazza, hogyan kellene nekünk, embereknek az erdőhöz viszonyulnunk. Akik az erdők közelében élnek vagy foglalkozásukból adódóan az erdőhöz kötődnek, azoknak egyszerűbb.

Robottechnika sírápolásra is

Egy holland felmérés szerint a kertészeti termesztéssel foglalkozó cégek mintegy 11 százaléka használ robotot valamely munkafolyamatban. A kertészetek jelenleg elsősorban permetezésre, ültetésre, dugványozásra, valamint betakarításkor alkalmazzák a legmodernebb technológiai fejlesztéseket.

Az eredetvédett, sós túró története

A Görgény völgyét sajátos földrajzi adottságai, gazdag növény- és állatvilága miatt évszázadok óta Erdély különös zónájaként tartják számon. A hasonló nevű havasok lábánál és az ugyanezt a nevet viselő patak mentén emberemlékezet óta fakitermeléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak.

Új természetismereti központ jön létre a Nyugat-Mecsekben

Az aktív ökoturizmus fellendülésével egyre nagyobb az igény az élményközpontú és természetközeli szolgáltatások iránt. A Mecsekerdő elkötelezett a térség turisztikai desztinációinak fejlesztésében, ezúttal egy határmenti együttműködés keretében a Nyugat-Mecsekben új természetismereti központ jöhet létre. A projekt nyitókonferenciája 2020. november 25-én zajlott.

Rosszabb a levegő az Alpok néhány sípályáján, mint a francia nagyvárosokban

Hiába ítélte felelősnek a grenoble-i bíróság a francia államot azért, mert nem harcolt kellőképpen a légszennyezés ellen az Arve völgyében, az itt élők mégsem elégedettek a pénteki döntéssel. A bíró ugyanis nem talált ok okozati kapcsolatot betegségeik és a szennyezés között.

Lövésfelismerés a védett állatokért

Az orvvadászok mihamarabbi kézre kerítésének érdekében, illetve a veszélyeztetett fajok védelmében kifejlesztettek egy olyan technológiát, ami akusztikus érzékelővel rögzíti, honnan adtak le lövést az állatokra. A megoldás a nemzetközi természetvédelmi jótékonysági szervezet, a Londoni Zoológiai Társaság és a Google Cloud kooperálásával valósult meg.

Kihívásokkal teli, de sikeres évet zárt a szántóföldi növénytermesztés

Az idei év kihívásai ellenére a szántóföldi növénytermesztés eredményei kifejezetten kedvezően alakultak, az 2020-as kukoricahozammal egy történelmi rekordunk is megdőlt - közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárra a Betakarítási Koordinációs Bizottság 2020. november 27-i ülését követően.

Advent idején nagyobb a lakástüzek veszélye

Vasárnap gyújtjuk meg az adventi koszorú első gyertyáját, ezzel elkezdődik az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Ha azonban nem biztonságos koszorút veszünk vagy készítünk, esetleg nem megfelelő helyre tesszük az adventi díszt, könnyen bekövetkezhet a baj, amikor már csak a tűzoltók segíthetnek.

Az agrárium modernizációja növeli a termelés jövedelmezőségét

Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára magas szintű Európai Uniós szakpolitikai kerekasztal beszélgetésen mutatta be Magyarország Digitális Agrár Stratégiáját. Az egyeztetés 21 ország, valamint az EU Bizottság aktív részvételével zajlott. 

A Kárpátok összekötik a térség népeit

A Kárpátok vonulata fizikailag és lelkileg is összeköt bennünket – hangsúlyozta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Kárpátok védelméről és fenntartható fejlesztéséről szóló Keretegyezmény 6. konferenciáján.