Back to top

Új államtitkár felügyeli az élelmiszerlánc-biztonságot

A koronavírus okozta válsághelyzet egyértelművé tette, hogy az élelmiszer-ellátás biztonsága stratégiai jelentőségű terület, nemzetbiztonsági kérdés. Az Agrárminisztérium célja, hogy hazánkban továbbra is fenntartsuk, illetve emeljük ennek a mindannyiunkat érintő és a nemzetgazdaság szempontjából is meghatározó területnek a rangját.

Fotó: Agrárminisztérium/MTI
Áder János köztársasági elnök 2020. november 1-től Erdős Norbertet nevezte ki élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárrá.

„A közelmúlt és napjaink pandémiás helyzete még inkább felértékelte az élelmiszerellátás függetlenségének fontosságát, ráirányítva a figyelmet az élelmiszerlánc-biztonság jelentőségére is. Magyarország élelmiszeripara e körülmények között is jól vizsgázott, élelmiszerbiztonsági rendszerünk pedig az egyik legjobb, legstabilabb Európában.

Élelmiszerlánc felügyeletért felelős államtitkárként kollégáimmal továbbra is azon dolgozunk majd, hogy a magyar családok asztalára jó minőségű, biztonságos hazai termékek kerüljenek.

Mindemellett a jövőben is kiemelten foglalkozunk a szemléletformálás, a tudásmegosztás területeivel is. Szeretnénk még inkább felhívni az emberek figyelmét arra, hogy az élelmiszerlánc biztonságát, egészségünket csak együtt tudjuk megvédeni. Ehhez nemcsak a felelős vállalkozói magatartás hanem a tudatos vásárlás is elengedhetetlen” - jelentette ki kinevezése kapcsán Erdős Norbert.

Hozzátette: Európai parlamenti képviselőként, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési szakbizottság tagjaként több éven át foglalkozott többek között az élelmiszerek védjegyeivel kapcsolatos kérdésekkel is.

Fotó: Agrárminisztérium/MTI

Célja, hogy a mindennapokat jellemző védjegy-kavalkádban hatékonyan támogassa egy hazai, jó minőségű, biztonságos élelmiszereket jelölő védjegyrendszer bevezetését, amely a vásárlók felé hiteles és valódi garanciát biztosít.

E munkában továbbra is számít a szakmai és szakmaközi szervezetek együttműködésére.

Erdős Norbert 1972-ben született Orosházán, 1998 és 2010 között önkormányzati képviselő, négy éven át alpolgármester, 2002 és 2014 között országgyűlési képviselő. 2011 és 2014 között a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, majd 2014-től 2019-ig Európai Parlamenti képviselő, ahol a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési szakbizottság, illetve a Halászati szakbizottság tagja is volt.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pilisi lakomák

A Pilis lenyűgöző, fenséges, fejedelmi hely. Szinte hallani Mátyás király vezéreinek döngő lépteit, s ahogyan kupáikat a nehéz asztalra csapják. Régen királyi vadászterület volt, ám méltóságát máig megőrizte. A Római birodalom virágzásának idején a Duna mentén futó védvonalakat összekötő utak közül több a Pilis, Visegrádi-hegységen keresztül vezetett.

Időutazás a kölessel

A köles a legősibb termesztésbe fogott növények egyike. Az idők során néha fontos gabonának számított, máskor háttérbe szorult ez az élettanilag igen hasznos növény. A fermentálása sem elterjedt, pedig házilag is megvalósítható.

A nagy dilemma: milyen portrét hozzon magáról a Mikulás

A portré természetesen csokiból készüljön, de milyenből? Gyakorló anyukaként én magam általában nagyság és esztétikum alapján döntök a csokimikulásról, de a szülői munkaközösség tagjaként minden évben rájövök, hogy rosszul csinálom. Mert igenis számos szempont van, amit figyelembe kell(ene) venni.

Az eredetvédett, sós túró története

A Görgény völgyét sajátos földrajzi adottságai, gazdag növény- és állatvilága miatt évszázadok óta Erdély különös zónájaként tartják számon. A hasonló nevű havasok lábánál és az ugyanezt a nevet viselő patak mentén emberemlékezet óta fakitermeléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak.

Mi lesz a mikulásvirággal?

Az osztrák mikulásvirág termesztők a magánszemélyek vásárlásaiban bíznak. Mivel a kertészetek a lezárás alatt is nyitva tarthatnak, sokan saját üvegházaik dekorálásával csábítják magukhoz a vásárlókat, akik a növények mellet karácsonyi asztaldíszeket, kompozíciók is vásárolhatnak.

A járványra való tekintettel empatikus magatartást kér az agrárkamara az áruházláncoktól

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kéri a kiskereskedelmi áruházláncokat, hogy a beszállítóiknál bekövetkező igazolt koronavírus-fertőzések miatti termelési és szállítási problémákat rugalmasan és empátiával kezeljék.

„Drive in” zöldségesbolt a nagybani piacon

A főként a vendéglátóipar és az egyéb nagykonyhák ellátására szakosodott nagybani zöldség-gyümölcs piacok szereplői éppúgy szenvednek most, mint maga a HoReCa szektor. Többen igyekeznek a lakossági vevők felé nyitni, ezt teszi a müncheni nagybani egyik kereskedője is, aki kreatív megoldást talált ki, „drive in” zöldségest nyitott.

Egy csónak, egy ember

A koronavírusnak semmi sem szent. Amire lehet, arra „ráteszi a kezét”. A kormány eközben a járás megfékezéséért minden lehetséges eszközzel fellép, ami egyebek mellett a kijárási és más korlátozásokban testesül meg. A sportvadászok területre járásának korlátozása utána a horgászokat is elérték a szigorítások, melyekről a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) is beszámolt.

Borlovagok bíráltak a Küküllő mentén

Az első ízben megszervezett Borászok Borásza kitüntető címet a kelementelki Orbán Mihály vehette át a közelmúltban. A járványügyi szigorítások és óvintézkedések miatt a Kis-Küküllő menti két borlovagrend borászainak szűkebb körű versenyét tartották Balavásáron.

A lezárások miatt összeomolhat a bécsi nagybani piac

Bizonyos termékek kereslete 70-80 százalékkal visszaesett, mivel a nagykereskedelmi szolgáltatók többsége beszállítóként a helyi szállodaiparban és közétkeztetésben is érdekelt, megrendeléseik nagy részét elvesztették.