0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Újabb húspótló termékkel rukkolt elő a Beyond Meat

A Beyond Meat vállalat bejelentette új növényalapú darált sertéshúst helyettesítő termékét, melynek forgalmazását Kínában kezdi el. Növényalapú húspótól gyártóként arra törekszik a cég, hogy belépjen a jövedelmező ázsiai piacra termékeivel, melyeknek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek Kínában.

A vállalat közleményében kifejtette, hogy a legújabb termékük a „Beyond Pork”, azaz a növényi alapú készítmény, mellyel a vegetáriánusok és vegánok a sertéshúst tudják helyettesíteni. A bejelentett termék eleinte öt népszerű étteremben lesz elérhető Sanghajban.

Kína a világ legnagyobb sertéshús fogyasztó országa, és egyre inkább középpontba helyezi az élelmiszerbiztonságot azóta, hogy koronavírust fedeztek fel a nemzetközi vállalatok exportált húskészítményein.

A Beyond Meat szóvivője júniusban elmondta, hogy a növényalapú „húspogácsáknak” is elkezdődhet a kiskereskedelmi forgalmazása, melyeket az Alibaba Group Holding Ltd’s Freshippo piacán keresztül forgalmaznak Kínában.

A Beyond Meat nagyjából egy éve kezdte forgalmazni a termékeit, azóta pedig több mint 60%-át foglalja el a húspótló készítmények piacának.

Ez idő alatt az egyik legnagyabb beszállítójává vált azoknak a gyorsétterem-láncoknak, melyek vegetáriánus termékeket kínálnak.

 

Konkurenciája az Impossible Foods októberben bejelentette a növényi alapanyagú marhahúst helyettesítő burgerét, melyet élelmiszerboltokban árusítanak Hongkongban és Szingapúrban majd a jövőben, de jelenleg még a kínai szervek jóváhagyását várják a termékkel kapcsolatban.

 

https://www.esmmagazine.com/a-brands/beyond-meat-launches-plant-based-minced-pork-china-114538

Forrás: esmmagazin.com