Back to top

Borlovagok bíráltak a Küküllő mentén

Az első ízben megszervezett Borászok Borásza kitüntető címet a kelementelki Orbán Mihály vehette át a közelmúltban. A járványügyi szigorítások és óvintézkedések miatt a Kis-Küküllő menti két borlovagrend borászainak szűkebb körű versenyét tartották Balavásáron.

A hagyományos borversenyek helyett a dicsőszentmártoni és balavásári borlovagrendi tagok a borversenyek újabb változatát szervezték meg. Ezt megelőzően két elődöntőt tartottak, Dicsőszentmártonban a Szent Márton Borlovagrend tagjai, illetve Balavásáron a Kis-Küküllő Borlovagrend tagjai számára, így az elődöntő első öt helyezettje vehetett részt a Borászok Borásza versenyen.

A titkársági feladatokat Jakab Sándor balavásári és Orbók Ferenc dicsőszentmártoni nagymesterek látták el.

Fotó: viniczai
„A dicsőszentmártoni Szent Márton Borlovagrend hagyományosan november 11-én, a Márton-naphoz legközelebbi hétvégén ünnepli megalakulásának évfordulóját – az idén a 12. évet ünnepeltük volna –, de a járvány keményen közbeszólt”- magyarázta a hagyományos borversenyeket helyettesítő, újdonságnak számító megméretésről az ötletgazda, Orbók Ferenc.

Magyarországon egyes helyeken hagyománya van a Borászok Borásza versenynek, ez adta az ötletet, hogy a megszokott őszi borverseny helyett egy ilyen jellegű eseményt szervezzünk.

A korábbi borversenyek nyilvánosak voltak, nagyon sok résztvevővel, ellenben ezt csak a borlovagrendi tagoknak hirdettük meg. Ezáltal a járványügyi előírásoknak megfelelő létszámot és az óvintézkedéseket is be tudtuk tartani. Mivel két borlovagrend van a Kis-Küküllő mentén, mindkét településen megrendeztük az elődöntőt, egy hét különbséggel. A dicsőszentmártoni elődöntőn dr. Mihály Zoltán vámosgálfalvi borlovagrendi tag lett az első, második Farkas Károly egrestői, harmadik pedig Gólya János szászcsávási borász lett, negyedik a magyarsárosi Kendi József Zsigmond, ötödik Hidi Levente. A balavásári elődöntőn a kelementelki Orbán Mihály lett az első, második a fia, Orbán Balázs, míg harmadik Iszlai Károly kelementelki borász volt, negyedik a gyulakutai Gáll Sándor, ötödik helyen a marosvásárhelyi Antal László végzett.

Orbán Mihály, kelementelki borász
Fotó: viniczai

A döntőt Balavásáron tartották, ahol mindkét borlovagrend részéről az első öt helyezett vett részt.

A verseny szabályzata szerint csak küküllőmenti és kizárólag fehérborral, de csak tavalyi vagy annál régebbivel lehetett részt venni. Az előző versenyektől eltérően egyetlen bormintával lehetett benevezni, így mindenki a legjobb borát vitte, ugyanakkor újdonság, hogy a versenyen részt vevők közül mindenkinek kóstolni és bírálni is kellett, így alakult ki a végeredmény.

Az idén első alkalommal a küküllőmenti borlovagrendek számára megszervezett Borászok Borásza versenyt kelementelki borász, Orbán Mihály, a Kisküküllő Borlovagrend tagja nyerte.

A kitüntető címet 2019-es Tramini borával érdemelte ki, melyet 18,85 ponttal értékeltek, a második helyezett a dicsőszentmártoni Szent Márton Borlovagrend tagja, dr. Mihály Zoltán 18,80 ponttal egy jól kezelt vegyes borral lett, harmadik helyezést Orbán Balázs 18,65 ponttal ért el Chardonnay borával.

„A kollégák szigorúan pontozták egymás borait – esetenként a sajátjukat is –, ez meglátszik az alacsony pontszámokon.

Ha lejárnak a járványügyi szigorítások, és elmúlik a veszélyhelyzet, február harmadik hétvégéjén megtartanánk a hagyományos borversenyt Dicsőszentmártonban, a Szent Márton Borlovagrend rendezésében” – mondta reménykedve a dicsőszentmártoni borlovagrend nagymestere, Orbók Ferenc.

Forrás: 
e-népújság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Marhaművészet az egészségügyi dolgozókért

Az utóbbi években a nebraskai Bridgeportban élő David Schuler „marhaművész” farmer a karácsonyi időszakban a red angus állományát élő műalkotásokká változtatja. Elkészítette már velük-belőlük a farmja billogját, és a beef (marhahús) szót is, amit felhasználtak az USA „Marhahús… ez van vacsorára” elnevezésű fogyasztásösztönző kampányában is.

Egy galamb átrepült Oregonból Ausztráliába, meg akarják ölni

Egy galamb tizenháromezer kilométert tett meg az Egyesült Államoktól Ausztráliáig. A hatályos ausztrál előírások szerint a Csendes-óceánt átszelő madarat meg kellene ölni.

Kósik Istvánra emlékezünk

Életének 93. évében elhunyt Kósik István nyugalmazott főkertész, szőlész-borász szakember, Gyöngyös díszpolgára.

Szőlőtermesztés: itthon is hasznos dél-amerikai tapasztalatok

A klímaváltozás szőlőtermesztésre gyakorolt hatása az egyik legdivatosabb téma manapság, sokan szeretnek róla nyilatkozni. Mi, akik a trópuson dolgoztunk Dél-Amerikában, és még ma is kapcsolatban vagyunk az ottani munkatársakkal, kissé másként látjuk a kérdést, mint azt Magyarországon kezelik.

A világ egyik legdrágább fogása: 60 millió egyetlen halért

A tokiói piac rendszeres új évi árverésén 200 000 dollárért, mintegy 60 millió forintért kelt el a tonhal, mely a tavalyi árhoz képest jelentős visszaesést mutat. Az említett kékúszójú tonhalat 20,8 millió jenért, azaz pontosan 202, 197 dollárért adták el az első aukción a Toyosu halpiacon miután az ünnepeket követően újranyitott.

Kell-e öntözni a szőlőt? - A Kertészet és Szőlészetről szubjektíven

Milyen költségeket rejt az élelmiszerek valódi ára? Milyen kreatív megoldásokkal hidalták át a ciklámennemesítők, hogy nem lehet élőben fajtabemutatót tartani? Mi a közös a forró égövi és a hazai szőlőtermesztésben? Mi az egyetlen eset, amikor nem számít borhibának az ecetesedés? A 2021/2. héten is érdekes olvasnivalókkal jelent meg a Kertészet és Szőlészet.

A nagyszüleink gyümölcsei voltak

Aki emlékszik a nagyszüleink korabeli régi gyümölcsök ízére és gyümölcsfát telepítene, az majdnem biztosan az őshonos fajták mellett teszi le a voksát, mondja Kaj István, aki számos „régi világbeli” alma- és körtefajta oltványát készíti és kínálja. A fiatalember a Zala megyei Pusztaszentlászló polgármestere, az Újhegyi Borbarátok Egyesület elnöke és egyben őstermelő.

Amerikai fertőtlenítőrobotokat próbál ki a holland kereskedelmi lánc

A Covid-19 járvány idején különösen nagy figyelem irányul a fertőtlenítésre, többek közt a kereskedelemben is. A holland Ahold Delhaize ultraibolya sugárzással fertőtlenítő robotokat próbál ki két amerikai kereskedelmi központjában. Az Ava Robotics vállalat gépeit ők használják elsőként a világon a zöldség-gyümölcs kereskedelemben.

A csiga sem fogy

A francia csigatenyésztők számára is nehéz év volt a tavalyi. A koronavírus okozta krízis miatt minden idényjellegű rendezvényt lemondtak, elmaradtak a turisták, becsuktak az éttermek, visszaesett az üzlet – a csigák nagy örömére.

Megszabadulunk az egyszer használatos műanyagtól?

Az egyszer használatos, eldobható műanyag evőeszközöknek, poharaknak és szívószálaknak hamarosan el kell eltűnnie az Európai Unió országaiból. Az Európai Parlament 2019. márciusában hagyta jóvá az egyszer használatos műanyag csomagolóeszközökre vonatkozó irányelvet, amely 2021. július 3-án válik teljes mértékben alkalmazhatóvá.