Görgényszentimrén 1642-ben épített vadászkastélyt I. Rákóczi György, amit később többek között Bornemissza János, majd Rudolf trónörökös is használt. Laposnyán királyi vadászkastély állt, ahova a román királyi család tagjai, később pedig a kommunista diktátor is rendszeresen járt. Horthy Miklósnak is volt ott birtoka. A völgyben lakó, többségükben román parasztokat nem sikerült kollektivizálni. Ellenálltak, bár a környék jellegzetességei miatt nem is volt sok értelme a kollektivizálásnak. Az 1989-es változások óta továbbra is a fakitermelés és a juhászat tartja el a környéket.
Az erdőlibánfalvi Todoran David és Cornelia 1994-ben alapozta meg üzleti vállalkozását. Ekkor kezdtek túrót készíteni otthon egy 50 literes üstben, nagyrészt a közvetlen szomszédaiktól összegyűjtött tehéntejből, amit a szomszéd falu határában levő sós kút vizében érleltek. Eleinte a környékbeli településeken, később már a közeli városban értékesítették a túrót, de nemsokára személygépkocsijuk csomagtartóját megtöltve jártak bukaresti piacokra árusítani. Az évek során tovább bővült vásárlóik köre. Ehhez egyre több, nagyrészt kisgazdaságokból származó tejet vásároltak fel, ugyanígy a forgalmazóik hálózata is bővült: a piacokról eljutottak az élelmiszerboltokba, majd a szupermarketekbe is sikerült betörnie a sós túrónak.
Az erdőlibánfalvi Mirdatod Prod Kft. tejfeldolgozó üzemét manapság Nicu Aurel Bumb mérnök vezeti.
A 171 főt foglalkoztató üzemben több terméket is gyártanak, napi 70–75 ezer liter tejet dolgoznak fel. A tejet két megyében vásárolják, mintegy 1800 gazdától. Többségük, 83 százalékuk 1–5 szarvasmarhát tartó kisgazda. Az alapanyag 80 százalékát még mindig a Görgény völgyéből vásárolják, mert az itteni legelők és kaszálók különleges flórájától sajátos, más vidékekétől jól megkülönböztethető íze van a készterméknek. Száz százalékban biotermékeket állítanak elő – bár bioigazolás nélkül. Sokáig nem kértek bizonyítványt, annak ellenére, hogy minden termékük megfelel az előírásoknak, amelyekkel elnyerhetnék a minősítést. Egy sajtjukat 2008-ban levédették biotermékként, de emiatt 30 százalékkal drágábban kellett vásárolniuk a tejet – és a védjegy miatt egyik szupermarket se fizetett többet nekik. Akkor még a vásárlók sem igazán igényelték az ilyen termékeket.
A beruházás hatására nőtt a termelés és változatosabbá vált a termékválaszték, amivel a belföldi és nemzetközi kiállításokon való megjelenés után új piacokra is betörtek.
Egy nemzetközi vásáron kezdődött az erdőlibánfalvi sós túró uniós földrajzi eredetvédelmének története: a mezőgazdasági minisztérium képviselőivel folytatott beszélgetésen felajánlották, hogy mivel Romániában már több védett hagyományos termékkel rendelkezik a cég, próbáljanak meg európai védelmet szerezni az egyiknek. A vállalat vezetői némi fejtörés után úgy döntöttek, hogy legsajátosabb termékük, a görgényorsovai sólével készített túró szolgál rá leginkább az összeurópai oltalomra. A minisztérium szakembereivel egyetértésben ezzel a javaslattal fordultak Dacian Cioloşhoz, a korábbi mezőgazdasági EU-biztoshoz, hogy segítsen elindítani az eljárást.
Az alapanyagául szolgáló tejet a környék három községéből szállítják be. A három település, Görgényhodák, Erdőlibánfalva és Görgényszentimre létrehozta a Görgényvölgyi Hagyományos Termékeket Népszerűsítő Egyesületet, amelynek a tejfeldolgozó cég is a tagja lett. A sós túrót gyakorlatilag ebből a három községből származó tejből állítják elő.
Több éves bürokratikus eljárás
A földrajzi eredetvédelem megszerzésének első lépéseként 1 év és tíz hónap alatt tudták összeállítani a több mint százoldalas dokumentációt, amiben leírták egyebek között a Görgény völgyének népi hagyományait, a sós túró XIX. századból származó receptjét, előállítási módját, a termék nyomon követhetőségének garanciáját a legelőtől a szarvasmarhán és a tejen át a végtermékig.
Ez azt jelentette, hogy a három faluból véletlenszerűen kiválasztottak egy-egy tejbeszolgáltató gazdát, akiknél még azt is ellenőrizték, hogy a jegyzékben szereplő tehenektől adott dátumon mennyi és milyen minőségű tejet fejtek, és azt hogyan szállították be. A feldolgozási folyamat alapos ellenőrzése után arra is kíváncsiak voltak, hogy az áru hogyan kerül az üzletekbe. Ezen kívül a sós túrót és a görgényorsovai sólevet is három különböző laboratóriumban vizsgáltatták annak ellenőrzésére, hogy a túróban kimutathatók-e az orsovai sólé kémiai, fizikai és ízbeli sajátosságai. Végül 2013-ban Románia legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszer-ipari vásárán, a bukaresti INDAGRA-n jelentették be, hogy az erdőlibánfalvi sós túrót nemzeti eredetvédelemmel lehet forgalmazni Romániában.
Az európai uniós eljárás a következő lépés volt.
Az érvényes szabályozás szerint az unió szakértőinek vizsgálatát követően az EB honlapján nyilvánosságra hozták a dokumentációt. Ezt követően 1 évig az unió bármelyik tagországa óvást nyújthat be, ha úgy tartja, hogy az adott termék nem felel meg a földrajzi eredetvédelemhez szükséges uniós követelményeknek.
Telemea vagy telemes?
Az óvási határidő 2015 végén járt volna le, de a görögök több mint 100 oldalas óvást nyújtottak be 3 nappal előtte. Elsősorban azt kifogásolták, hogy a termék román megnevezése hasonlít egy görög termékre, mindössze egy betű az eltérés, ami alkalmas az uniós vásárlók megtévesztésére, és a görögök emiatt sokat veszíthetnek anyagilag.
Persze – mondja a román cégvezető – azt is felhozták ellenérvként, hogy a hagyományos görög sós túrót jóval hosszabb ideje készítik, mint a romániait, igazolni tudták, hogy már 1903-ban is előállítottak egy hasonló tejterméket.
A románok azzal válaszoltak, hogy Görögországban nem állíthatnak elő hasonló sós túrót, mert a Görgény-völgyi legelők és kaszálók sajátos flórája a tej minőségén is érződik, és a kalciumban, valamint magnéziumban gazdag, sajátos vegyi összetételű sóléhez hasonló sem található Görögországban. Csakhogy ezek az érvek nem bizonyultak elégségesnek.
A vitáról az egyik országos román mezőgazdasági televízió is tudósított, amelynek egyik szerkesztője felajánlotta, hogy médiakampányt szervez az erdőlibánfalvi sós túró megmentésére.
2015. szeptember 20-án telefonált egy konstancai hölgy, hogy tudomása szerint létezik egy ókori feljegyzés, amelyben leírják, hogy Dacia római megszállása alatt (Sz. m.: i.sz. 101–275) a dák pásztorok sólével tartósítottak egy „fehér túrót”, hogy akár hajóval is el tudják juttatni a római birodalom többi részébe. A dokumentumban fekete-fehéren megjelent a sólében tárolt fehér túró mint „terméknév”.
A korábbi eredetet igazoló és történelmi érvekkel kiegészített angol nyelvű dokumentációt újra eljuttatták Brüsszelbe. Az érveket elfogadták, bár az eljárásrendnek megfelelően újabb hat hónapig várni kellett, hogy érkezik-e újabb óvás. Ezúttal ez elmaradt, így 2016. március 13-án megkapták az uniós földrajzi eredetvédelmet.
A cég 3 évvel ezelőtt nagy lépésre vállalkozott: megvásárolták az egykori megyei tejfeldolgozó vállalat közeli, Szászrégenben található üzemét.
A tervek szerint egy nap alatt 200 ezer liter tejet dolgoznak fel az üzemben, ahol 70 százalékban sajtféléket, 20 százalékban tejsavótermékeket (joghurt, kefir stb.) állítanak elő, 10 százalékban pedig tehéntejet palackoznak. A szászrégeni üzem elindulása után az erdőlibánfalvi üzem korszerűsítése következik. Románia egyetlen uniós földrajzi eredetvédelmi oltalom alatt álló sós túróját természetesen továbbra is ott készítik, mert a hagyomány kötelez.
Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat. |