0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Harmincezer gyertyánnal ültették be az épületet

Több mint 30.000 gyertyánnal ültették be a Düsseldorf központjában, a jól ismert Königsallee közelében található üzlet-, és irodaházként működő Kö-Bogen II épületegyüttes homlokzatát és tetőterét. A város zöld szíveként jellemzett új Kö-Bogen II projekt fő célja, hogy példát mutasson: így is lehet küzdeni az éghajlatváltozás ellen.

Az Ingenhoven Architects düsseldorfi építészeti iroda évtizedek óta részt vesz különböző éghajlati övezetekben és kontinenseken zajló projektekben, munkáik során átfogó fenntarthatósági koncepciót követnek.

A most megvalósuló „fitotechnológiai” koncepcióban az egyik németországi faiskolából származó gyertyánok beültetésével a Kö-Bogen 2 nevű épületnek sajátos megjelenést álmodtak, amelyben a növények szoros egységet alkotnak az épülettel, annak szerves részévé válnak.

A gyertyánok az épület oldalára és tetőterére elültetve javítják a város mikroklímáját, nyáron árnyékolnak és csökkentik a belváros hőterhelését, megkötik a szén-dioxidot, tárolják a nedvességet, csillapítják a zajt és elősegítik a biodiverzitást- állítja a tervező iroda.

Négy évig gondozták a növényeket

A 30 000 darab gyertyán ökológiai előnyei megegyeznek körülbelül 80 kifejlett lombos fa előnyével. A növényeket ládákban ültették el, egy láda 45 x 48 x 100 centiméteres, és mindegyikbe négy-négy növény került, amelyeket jól átgondolt rendszerben a homlokzat mentén helyezték el. Míg az utcán sétálók  figyelme alulról erre a növényfelületre esik, a szomszédos sokemeletes, magas irodaházakból, tető felületét lehet látni, amit szintén beültették gyertyánnal. A tetőtérre több mint 20 000 darab gyertyán került – részletezte Christoph Kluska, értékesítési vezető, aki figyelemmel követte a Bad Zwischenahn-ban található Bruns Faiskolában nevelt gyertyánok kiválasztását és gondozását is 

A 20-30 centiméter nagyságú dugványokat a faiskola szaporítótelepén még 2016-ban válogatták ki. A tervek megvalósításához olyan növényre volt szükség, amely télen is megtartja a lombját, hogy ekkor is feltűnő megjelenésű legyen a homlokzat.

A szükségesnél több növényt választottak ki annak érdekében, hogy egy nagyjából tíz százalékos tartalékkal is rendelkezzenek, amelyhez szükség esetén – ha néhány növény kipusztulna – hozzá tudnak férni.

Az ültetéshez közel 3000 darab edényt állítottak fel faiskolában, ehhez egy hektárnyi területre volt szükség.

A növények ládákba való ültetése után a következő három év az ápolási időszakról szólt:  a gyertyánokat öntözték, metszették, szükség esetén permetezték. 

Azonosító számmal látták el

A tájépítész Jakob Leonhards Söhne bár már a tervezési szakaszban részt vett a projektben, igazi munkája akkor kezdődött, amikor a több éve beültetett növényládákat a Kö-Bogen 2 épülethez szállították. A 65 teherautónyi beültetés  2019 végén és 2020 tavaszán érkezett meg Düsseldorfba. A ládák elhelyezését segítette, hogy minden edényt külön-külön felcímkéztek és azonosító számmal látták el, és a homlokzaton minden ládának megjelölték a pontos helyét.

A faiskolában végzett szakszerű előkészületeknek köszönhetően minden fa kitűnő állapotban kezdhette meg új életét a homlokzati beültetésben. A növények ápolásáról, és az öntözőrendszer karbantartásáról egy külön erre a célra megalakuló kertész csapat gondoskodik.

Forrás: www.magyarmezogazdasag.hu/taspo.de