Back to top

Sertésárverés Hódmezővásárhelyen

Az afrikai sertéspestis és még inkább a rendkívül alacsony felvásárlási árak csökkentették a sertéshizlalási kedvet. Hódmezővásárhelyen a sertésárverésen ugyan ott ültek, sőt a katalógusban be is jelöltek néhány állatot az érdeklődők, azonban üzlet nemigen köttetett. Az árverést leginkább a külföldi turisták élvezték – álmélkodtak hallván a sivalkodó disznót.

Az anyja már ötször ellett, átlagosan 11 malacot hozott a világra, jó anya, malacait rendesen szoptatja, megfelelő csecsszámmal rendelkezik, napi átlagos súlygyarapodása 603 gramm, húsformáiban hozza azt, amit az ember ettől a fajtától elvár.

sertes_arveres_004.jpg

Fiatal kocasüldő a sertésárverésen
Fiatal kocasüldő a sertésárverésen
Fotó: Csatlós Norbert

Ilyen ismertetéseket lehetett hallani az Alföldi Állattenyésztési és Gazda Napok keretében tartott sertésárverésen. Persze rendeztek árverést baromfikból és juhokból is, ahol számos díjnyertes egyedet ajánlottak fel a tenyésztők megvételre.

A sertések esetében az egyébként a katalógusban különféle jegyzeteket is készítő érdeklődők nagyon megnézték a felhozatalt, de a vevőknek nem akaródzott tisztavérű tenyészállatokat vásárolni

– talán már a 80 ezer forintos kikiáltási árat is sokallták a kocasüldőkért, de az is lehet, hogy nézők közt ülők hizlalási tapasztalatai szerint az F1-es állományok húskihozatala jobb. Ugyanígy nem licitáltak a képen látható ugyancsak tiszta vérű fiatal kanra sem, így a 350 ezer forintot érő állat továbbra is tenyésztője állományát javítja.

sertes_arveres_009.jpg

Fiatal kan a potenciális vevők előtt "parádézik"
Fiatal kan a potenciális vevők előtt "parádézik"
Fotó: Csatlós Norbert

Vélhetően az afrikai sertéspestis és még inkább a rendkívül alacsony felvásárlási árak csökkentették a sertéshizlalási kedvet. Lehet, hogy a gazdálkodók kivárnak, és a legközelebbi árverés már élénk forgalom mellett zajlik majd.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Gyógynövények állatnak és embernek - Megelőzésre és terápiára is

A vadon élő állatok szinte ösztönösen tudják, hogy melyik növényt fogyasszák el szükség esetén. A növényevők könnyű helyzetben vannak, hiszen legelés közben válogathatnak a réten, de sok húsevő faj is növényeket fogyaszt, ha baja van – gondoljunk a macskákra, amikor füvet esznek.

Nem csak vakarózásra használják a fiatal üszők a keféket

A tejelő szarvasmarhák természetes ösztöne, hogy tisztogatják magukat és vakaróznak. Ha lehetőségük van rá, kortól függetlenül az összes jószág előszeretettel használja napi szinten az automata keféket. A Journal of Dairy Science tudományos lapban megjelent kutatás azonban elsőként jellemzi a nem motoros kefék használatát az elválasztott tejelő üszők körében.

Farkasjárta vidéken gazdálkodnak – beszélgetés gazdákkal

A Haszonállat-védelem és nagyragadozók című konferencia második napja a gazdákról szólt, arról hogyan védik, illetve védhetik meg állataikat a szomszédságból a birtokaikra látogató farkasoktól. Volt szó a Kuvasz-Őr Nagyragadozó-védelmi Alapítvány tevékenységéről, a villanypásztorokról és a gazdák személyes tapasztalatairól is.

Múlt, jelen és jövő OMÉK 2021.

Az ország legnagyobb termelői piacán egy gombostűt nem lehetett leejteni, akkora volt a tolongás. Ami persze nem csoda, hisz finomabbnál finomabb élelmiszereket hoztak a kiállítók a standokra, a gyerekek megcsodálhatták őshonos haszonállatainkat, a felnőtteknek pedig egyebek mellett szemináriumokat tartottak borról, sörről, pezsgőről… Mindez pedig mosolyt csalt az emberek arcára.

A farkasok már velünk élnek

Bár sokan úgy gondolják, a farkasok, medvék, hiúzok a szomszédos országokból járnak át hozzánk, szakemberek már mintegy tíz itt élő farkascsaládról tudnak. Hazánkban két hagyományos élőhelyük volt: az Északi-Középhegység a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl, és a jelek szerint ma is ott élnek.

Társadalmi támogatás nélkül nincs zöld átmenet - Luxemburgi tanácskozás

Az életszerű zöld átmenet sikeréhez elengedhetetlen a társadalmi támogatottság, ez azonban csak akkor képzelhető el, ha az élelmiszerárak nem szabadulnak el, az élelmiszerellátás folyamatosan biztosított marad, és a gazdák sem lehetetlenülnek el – hangsúlyozta Nagy István az uniós tagállamok minisztereiből álló Mezőgazdasági és Halászati Tanács október 11–12-i luxemburgi ülésén.

Érzéketlenítsünk, hogy a ló ne legyen ijedős

Prédaállatokként a lovak természetben való túlélését az biztosította, hogy a környezetre nagyfokú érzékenységgel reagáltak, vagyis megijedtek. De gondoljunk csak bele, milyen furcsa lenne, ha egy rendőrló elvágtázna egy megzizzenő nejlonzacskó láttán, vagy nem lehetne felvenni az állat lábát.

Gazdijogsi a felelős kutyatartásért

Már csaknem 2600-an regisztráltak a felelős állattartást támogató gazdijogsi képzésre - mondta a program hétfői sajtótájékoztatóján Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos.

107 ezer termelő kapott már az első napon területalapú támogatási előleget

Az előlegfizetés első napján 107 ezer termelő számára mintegy 73 milliárd forint területalapú támogatás (SAPS támogatás) indult meg, holnaptól pedig több mint 3.000 tejtermelő részére 14 milliárd forint termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás kifizetése kezdődik el - mondta el Nagy István agrárminiszter.

Két különös kedvenc

Dr. Ország Mihály Mindent lehet, de krokodilt, azt nem című roppant humoros könyve az elmúlt harminc évben mit sem veszített aktualitásából. A szerző egyedi hangnemben és bájos iróniával mutatta be a különféle egzotikus kedvenceit.