0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Növényeket telepítettek a súlyosan károsodott területre

Megkezdődött a természetvédelmi oltalom alatt álló növények visszatelepítése a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon Szigetszentmiklósnál a korábban olajszennyeződéssel károsított területen – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy tavaly év végén az utóbbi évtizedek legsúlyosabb olajszennyezése történt a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon, amikor olaj került a folyóba. A szennyezés egy Natura 2000 és egyben ex lege természetvédelmi oltalom alatt álló lápterület különleges élőhelyét, az úszólápot is sújtotta.

A szennyezés és a kármentesítés következtében körülbelül 400 m2-nyi részben tőzegpáfrányos folt semmisült meg, ami minimálisan 1200-1600 tő növény elpusztulását jelentette.

Nagy István az eset kapcsán leszögezte, hogy a tettesek felelősségre vonása nem maradhat el.

Hozzátette: a terület kármentesítését idén fejezte be a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság. A helyreállítás során eltávolították az olajszennyezést a mederből és visszabontották a nagygépes munkálatokhoz szükséges bejáró út töltését is. Az esetleges szennyezések megakadályozása érdekében pedig terelő gátakat is létesítettek.

A miniszter hangsúlyozta, a kármentesítési munkálatok után most a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság megkezdheti a védett és lassan terjedő vízi növényfajok visszatelepítését is. A munkálatokkal a lehető leggyorsabb biológiai regenerációt szeretnék elérni. Nagy István arról is beszélt, hogy

csak olyan faj telepítésére kértek engedélyt, amely dokumentáltan jelen volt a területen a szennyezés megtörténtekor is és a károsodott terület mellől, az állományok veszélyeztetése nélkül begyűjthető. Ennek köszönhetően a tőzegpáfrány, a lápi csalán és a mocsári nőszirom is visszakerülhet a területre.
Forrás: AM közlemény