0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Fogyasztása kínzás, boldogság és függőség egyben

Napjainkban egyre nagyobb a keletje a chilipaprika-termékeknek, és egyre többen kezdenek bele a termesztésébe is. A termesztők számos hazai és nemzetközi versenyen mérhetik össze a paprikából készített különféle termékeiket, amelyek mind inkább előfordulnak mindennapjaink étkezésébe, valamint a hazai gasztronómia is szívesen nyúl a chilis termékekhez.

youtube://v/W04r5Idzck0

A Hajdú-Bihar megyei Bárándon meglehetősen csípős a hangulat, ugyanis itt található a mesterdiplomás agrármérnök Erdei Roland ChillER Manufaktúrája, amellyel az egyik legjelentősebb chilipaprika-termelőnek számít az országban. Már több terméke is előkelő helyezést ért el külföldön, és évről évre a termékpaletta bővítésére törekszik, ugyanis ahogy fogalmazott „szinte csak a kreativitás szabhat határt a különféle chilis készítményeknek”. Ezekről a termékekről és a chilitermesztésről beszélgetett Halmos B. Ágnes, a Kistermelők Lapja főszerkesztője, lapunk szerzője Erdei Rolanddal, a ChillER Manufaktúra alapító-tulajdonosával a MMG Direkt legutóbbi adásában.

Az Erdei család hobbiszinten már korábban is foglalkozott chilipaprika-termesztéssel, így esett a választás, hogy Erdei Roland diplomamunkája ezzel a növénnyel kapcsolatos kísérleten alapult.

A kísérlet során jelentős mennyiségű állomány kerekedett, aminek a termését végül házi szószok formájában feldolgozták és eladták, hogy a kísérleti költség megtérüljön a család számára. Hamar megtalálták azt a vevőkört, ami igényt tart az ilyenfajta kézműves termékekre, és ezen felbuzdulva létrejött a ChillER Manufaktúra, aminek termékei először 2017-ben kerültek forgalomba.

Kezdetben szabadföldi állományukat Raschel-háló alatt, talajtakarással nevelték, hogy megvédjék a növényéket az időjárás viszontagságaitól, majd három fóliasátorral bővült a vállalkozás. Évente nagyjából 1500-2000 tő chilipaprika-palántát ültetnek, amiknek nevelését a fóliasátorok jelentősen megkönnyítenek, nem kell tartani a jégveréstől, emellett a növényeknek megfelelő klímát, feltételeket tudnak teremteni, amitől a növény nagyobb, a terméshozam pedig magasabb lesz.

– Az utóbbi egy-két évben vettük észre, hogy a klímaváltozás okozta nyári kánikulák jelentősen megnehezítik a termesztést.

Egyre sűrűbb szellőztetésre van szükség a fóliasátorokban, és még így is voltak olyan napok, amikor majdhogynem 50 Celsius-fokot mértünk, amit a növények már nem tűrnek meg. Szabadföldön pedig kétszer is meg kell gondolni, hogy öntözőrendszer nélkül belekezdjünk-e nemhogy chilipaprika, bármilyen növény termesztésébe – véli Erdei Roland.

Többféle paprikafajtát ültetnek, annak függvényében, melyik szükséges az új termék előállításához. Sokszor kombinálják a fajtákat, a tesztfőzések során pedig kísérleteznek velük. Idén mintegy 15 féle paprikát ültettek.

– Nekünk, termesztőknek nem a chilipaprika erőssége a legfontosabb, hanem az íze.

A ChillER Manufaktúra termékpalettáján is sokkal több gyengébb típusú chiliből készült termék található, persze kell néhány kifejezetten erős készítmény is.

Véleményem szerint általánosságban a chiliknek kesernyés az ízük, de például a habanero egy egyedi citrusos ízvilágú paprika, a thai chili is hasonló, valahol mindegyik egyszerre egyezik és különbözik is egymástól – mondja Erdei Roland, aki hozzáteszi, hogy ez az egyedi ízvilág csupán néhány másodpercig érződik, utána már csak a könyörtelen csípősség marad a szájban.

De miért szeretik az emberek a lángolóan csípős termékeket? A termesztő szerint a választ valahol az emberi mazochizmus körül találjuk.

– Szeretjük kínozni magunkat, de tudni kell azt is, hogy a chilipaprika elfogyasztásával a szervezetben endorfin termelődik, vagyis a zöldség megevése boldogságot okoz, ami függőséget is eredményezhet.

Huzamosabb idő után a fogyasztása edzi a szervezetet, miáltal egyre jobban bírja a kifejezetten erős ízeket. Vagyis fogyasztása kínzás, boldogság és függőség egyszerre.

A Chiller Manufaktúránál előállítanak chili- és barbecue-szószokat, krémeket, meggyes chutnyt, olívaolajas és por állagú chiliket, továbbá különlegességként paradicsom alapú whisky-s chiliszószokat is, valamint olasz ízvilágú mártogatósokat. Nem mellesleg a wisconsini International Flavour Awards nemzetközi élelmiszeripari versenyen a méztermékek között első helyezést ért el a Fúzió fantázianevű chilis repcemézük, a Don Papa-dip szószuk pedig a harmadik helyen végzett.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu