Back to top

A farkasok már velünk élnek

Bár sokan úgy gondolják, a farkasok, medvék, hiúzok a szomszédos országokból járnak át hozzánk, szakemberek már mintegy tíz itt élő farkascsaládról tudnak. Hazánkban két hagyományos élőhelyük volt: az Északi-Középhegység a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl, és a jelek szerint ma is ott élnek.

Fotó: pixabay.com
Mindezekről a Haszonállat-védelem és nagyragadozók című konferencia első napján beszéltek a témában érintett szakemberek, egyebek a Bükki Nemzeti Park munkatárai, tudományos kutatók, a téma szlovák és erdélyi szakértői.

Az előadások során szó volt arról, hogy az Európai Unió nagyvadas területein, vagyis ahol farkas, hiúz, rozsomák vagy medve él, milyen összefogást alakítottak ki a helyi gazdálkodók, hivatalok annak érdekében, hogy a haszonállat-állományt megvédjék, illetve a ragadozók által okozott kárt kompenzálják.

Ezeknek egy része egyébként a hazai gyakorlatban is szerepel – a nemzeti parkok a tanácsadás mellett villanypásztorokkal is segítik a legelő állatok megóvását.

Fotó: hba
Dr. Szemethy László egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem munkatársa A farkas szerepe az ökoszisztémában című előadásában több tévhitet is igyekezett eloszlatni. Többször is hangsúlyozta, hamisak azok az állítások, miszerint valaki betelepítette, vagy visszatelepítette hazánkba a farkast.

Az erdősítéseknek köszönhetően a prédaállatok élettere és így a száma is nőtt, s ezzel együtt a nagyragadozóké is.

A szakemberek évtizedek óta látják (és figyelmeztetnek is), hogy az életterük növekszik, és megjelentek, azóta pedig már tartósan megtelepedtek ezek az állatok

hazánk északi területein, elsősorban a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park működési területén, illetve délen, a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakemberei észlelték a farkascsaládokat.

Szemethy László arra is kitért, hogy a nagyragadozók nem az élővilágot, hanem a civilizációt fenyegetik, és hogy már rég fel kellett volna készülnünk azokra a konfliktusokra, amely például a gazdák és a ragadozók között vannak és lesznek. De ha eddig nem tettük, most gyorsan meg kell találnunk a saját, magyarországi problémáink kezelésére a saját megoldásainkat.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nagy karácsonyi asztalfoglalás Norvégiában

Évi 13 éve él Norvégiában, a festői szépségű Lofoten-szigeteken, az Északi-sarkkörön túl. Megtanulta, hogyan lehet elviselni a fél évig tartó sötétséget, vagy akár a júliusi hóesést, és mivel remek szakácsnő, aki szeret mindent önállóan kipróbálni, a norvég konyhát is hamar felfedezte. Nagy karácsonyi asztalfoglalás sorozatomban nemzetközi ünnepi ízeket, illatokat, élményeket mutatok be.

Mely élelmiszerekből lehet hiány jövőre? (II. rész)

Bizonyos élelmiszerek eltűntek a boltok polcairól, vagy jelentősen megdrágult a koronavírus-járvány hatására. És úgy tűnik, ez a tendencia következő években is megfigyelhető lesz, mert a pandémia mellett olyan tényezők is negatívan befolyásolták az élelmiszerláncokat, mint a klímaváltozás, vagy brexit miatt kialakult kamionsofőrhiány az Egyesült Királyságban, de említhetjük a tengeri szállítmányozás akadozástát is.

Újdonságok a Horschtól

Schwandorfban mutatta be jövőre piacra kerülő gépújdonságait a Horsch. Repce-, napraforgó- és kukoricatarló ápolására, a szármaradványok talajba dolgozásának előkészítésére a duplatagolt késes száraprító hengerekből és háromsoros, rugós fogú mulcsrendező boronából álló Cultro TC késes hengercsaládot ajánlja a vállalat.

Tejelő tehenészet fejlesztése Földesen

Vagy az eddigi technológiával küszködnek, vagy felszámolják. Ezt a két választási lehetőséget látta a Földesi Rákóczi Mezőgazdasági Kft. a tehenészeti telepénél. November 19-én aztán ünnepélyes alapkőletételre került sor, mert végül egy harmadik megoldás látszik megvalósulni: összesen 3,38 milliárd forintot szánnak a fejlesztésére.

Fokhagymát a baromfiólba

A madártetűatka (Dermanyssus gallinae) az egyik legnagyobb problémája a baromfitartóknak és -tenyésztőknek az egész világon. Egy kutatás a közelmúltban kimutatta, hogy a baromfitáphoz adagolt fokhagyma hatásos lehet ellene.

Állatvédelem és a gyermekek

A gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek állatvédelmi szemléletformálása, valamint felelős állattartással kapcsolatos ismereteinek szélesítése a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet az Állatorvostudományi Egyetem rektora, az AM Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója írt alá.

Madárinfluenza: óvatos könnyítések két megyében

A madárinfluenza járványhelyzet kedvező alakulásának eredményeként „óvatos könnyítéseket” engedélyezett az országos főállatorvos Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye korlátozás alatt nem álló területein. Az engedmény a víziszárnyasok technológiai mozgatását teszi lehetővé.

Magán tejfeldolgozás és saját értékesítés

Nagy Péter édesanyja ragaszkodott a márkanévhez. A valaha tejtermeléssel is foglalkozó cég ma már csak tejet dolgoz fel, hogy a termékeket maga forgalmazza. A hosszúpályi székhelyű Hajdúsági-Tej Kft. Nagyné és Fiai Tej-Tejtermékek márkanév alatt gyárt és forgalmaz tejtermékeket.

A juhtej hasznos a szervezetnek és szépít is

A juhtej ritkán található dobozokban vagy üvegekben, azonban gyakran megtalálható számos termékben, például sajtokban, túróban, arckrémekben és szappanokban is. De érdemes – e juhtejet fogyasztani?

Telivér-utánpótlás Dióspusztáról

A versenyistállókba szeptembertől folyamatosan érkeznek a másfél éves telivérek, akik a következő generációt képviselik jövőre a lóversenypályákon. A német, angol, francia és ír importok mellett meghatározó szerepet játszanak a magyar tenyésztésű lovak.